Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (1) all trials (1) alumínium (2) autizmus (5) bárányhimlő (4) BCG (2) bexsero (5) bíróság (1) biztonság (32) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (4) cocooning (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (27) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (1) ipm magazin (1) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (7) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (2) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (3) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (4) minőség (3) MMR (3) morbilli (7) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (7) oltás (104) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (6) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (6) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (3) szükségesség (1) TBC (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (105) varicella (3) védőoltás (105) zoster (1) Címkefelhő

A hepatitis B elleni védőoltás logikájáról

2013.02.24. 09:57 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

A tegnap megjelent cikk a hepatitis B elleni oltásról, illetve az abban szereplő véleményem örvendetesen nagy olvasottságot ért el, amiben csak egy dolgot sajnálok: azt, hogy egy nagyon partikuláris kérdéssel foglalkoztam (jobban mondva: egy nagyon szélsőséges álláspontra reagáltam) - miközben a jelek szerint volna értelme alapvetőbb kérdéseket is megbeszélni a hepatitis B oltás kapcsán! Sajnos ugyanis a cikkből az derül ki, hogy az anyuka a hepatitis B mechanizmusa, epidemiológiája és népegészségügyi jelentősége kapcsán elemi kérdésekben is teljes félreértésben van, és ezt sem az újságíró, sem a nyilatkozó Ócsai doktor úr nem rakta helyre. (Amúgy teljesen érthető módon: az újságíró természetes hogy ilyeneket nem tud, Ócsai doktort meg feltételezem, hogy – hozzám hasonlóan – csak pár konkrét kérdéssel kereste meg.)

FRISSÍTÉS: A hepatitis B-vel kapcsolatos általános tudnivalók összefoglalása itt olvasható.

Azt gondolom, hogy érdemes tehát általánosságban is beszélni pár szót a hepatitis B elleni védőoltás logikájáról, indokoltságáról!

  1. Az első és legnagyobb félreértés, hogy azért oltanánk, hogy az embereknek ne legyen bajuk az (akut) hepatitistől. Erről szó nincs. Elvileg valóban létezik ugyan, hogy valaki (fulmináns) májgyulladást kap a B vírustól, és az oltás persze ez ellen is véd, de ennek minimális a jelentősége, hiszen ez egy nagyon ritka eset. Elsősorban tehát nem emiatt oltunk. Akkor miért? A válasz nagyon egyszerű: azért, hogy minél kevesebben váljanak krónikus hordozóvá! Hogy világos legyen: a B vírus fertőzések abszolút túlnyomó többsége nem alakít ki akut hepatitist, a betegek nem fognak az intenzív osztályon kikötni. Ezzel szemben két út van: (a) minden további nélkül meggyógyulnak (b) látszólag minden további nélkül meggyógyulnak, csak közben krónikus hordozóvá válnak. Ez utóbbi kategória azért jelent nagy bajt (annak ellenére, hogy lehet, hogy aktuálisan nincs is bajuk!), mert ha valaki egyszer krónikus hordozóvá vált, akkor 30-40% az esély rá, hogy a mája fogja elvinni (mondjuk egy cirrózis, vagy egy májtumor formájában – hogy mást ne mondjak, a májrákok több mint kétharmada mögött hepatitis B fertőzés is van!). Ezt tehát mindenképp érdemes megakadályozni, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a krónikus hepatitis B fertőzés ellen csak nem túl jó (drága, hosszadalmas, bizonytalan hatásosságú, és mellesleg nem teljesen veszélytelen) eszközeink vannak.
  2. Itt tehát csak valószínűségekben lehet gondolkozni: nem arról van szó, hogy egy hordozó szükségképp cirrózisban fog meghalni (mint ahogy nem is hordozó minden cirrózisos), viszont növeli a valószínűségét. Ha valakinek peche van és kicsit gyengébb a mája, vagy néha megiszik egy pohárral, attól önmagában még jó eséllyel nem lesz baja, de ha közben hordozó is, akkor ez már kevésbé jó esély... Ha egy mód van rá, ezt a kockázatot érdemes elkerülni.
  3. Ráadásul a hordozók nem csak magukra nézve veszélyesek, hanem ők tartják fenn a vírus cirkulációját is, generációról-generációra. Ezért is érdemes a hordozó-állapotot visszaszorítani, megszüntetni.
  4. A második alapvető félreértés, hogy az anyuka szerint a lányát azért is felesleges oltani, mert a fertőzés szexuális úton terjed, és a lány csak 14 éves. A valóságban a helyzet az, hogy a fertőzés elsősorban szexuális úton terjed - de az "elsősorban" az nem ugyanaz, mint a "kizárólag". Számos más fertőzési út is van (pl. tetoválás, intravénás kábítószer-használat), beleértve olyanokat is, melyek gyermekkorban is realisztikus fertőzési lehetőséget jelentenek: a vírus testnedvek érintkezésével tud terjedni, és a környezetbe kerülve rendkívül szívós, akár egy hétig is életképes marad. Egy uszoda-látogatás, vagy egy térd felhorzsolás mind potenciális fertőzés-forrás lehet. Természetesen tény, hogy ezek valószínűsége nagyon kicsi, de azért semmiképpen sem nulla. Az Egyesült Államokban az univerzális vakcináció bevezetése előtt évente 35 ezer, HBsAg-negatív anyától született 10 évnél fiatalabb (!) gyermek fertőződött meg hepatitis B-vel!
  5. Végül még egy fontos ok szól a korai oltás mellett. Az tény, hogy a fertőzés elkapásának a valószínűsége nő az életkor előrehaladtával (és, mint a fenti felsorolás is mutatja, csakugyan 18 év után ugrik meg drámaian)... viszont az elkapás következményei épp ellenkezőleg, gyermekkorban a legrosszabbak! Ha egy felnőtt fertőződik meg a B vírussal, akkor 95% valószínűséggel nem lesz semmi baja, a szervezete magától legyűri a fertőzést. 5 éves korra ez már 50% körülire csökken, a csecsemőknél pedig fordul a kocka: egy csecsemő 95% valószínűséggel pont hogy hordozóvá fog válni, ha megfertőződik, mert a szervezete nem fogja tudni leküzdeni a fertőzést. (Ez az oka annak, hogy a nagyobb prevalenciájú országokban, például az Egyesült Államokban, egyenesen újszülött-korban oltanak!)
  6. Végül egy apró megjegyzés ahhoz, hogy Magyarországon alacsony a fertőzöttek száma. Ez többé-kevésbé valóban igaz, hála az égnek (bár nem én döntök az oltási naptárról, de ha jól sejtem, akkor ez teszi lehetővé azt a "luxust", hogy csak 13 évesen oltsunk), viszont manapság ez egyre kevésbé számít. Olyan országokban, amelyekkel több száz kilométer közös határunk van, nem ilyen szívderítő a helyzet, hogy mást ne mondjak, Románia kimondottan magas prevalenciájú ország.

23 komment

Címkék: vakcina oltás védőoltás hepatitis b indokoltság

A bejegyzés trackback címe:

http://vedooltas.blog.hu/api/trackback/id/tr45101258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gybencsko 2013.02.24. 19:13:40

Kedves Ferenci Tamás!

Valószínűleg nemcsak a magam nevében beszélek, amikor nagyon megköszönöm az ezen a blogon végzett munkáját. Számomra óriási öröm a szakmailag kifogástalan, higgadt, objektív, logikus, (ön)kritikus írásait olvasni. Remélem nem csökken a lelkesedése.

Én magam ugyan nem tartozom az ön által meggyőzöttek közé, mivel kémikus/biokémikus hallgató vagyok, és így az oltáskritikus irományokban minimális utánanézés nélkül is felfedezem a nettó baromságokat (a "szövődményeket okozó részecskék" mindent vitt :D), viszont ha valaki az oltásokról kérdez engem, az ön blogjának köszönhetően sokkal tájékozottabb vagyok, és már tudom hova irányítani a kétkedő embereket.

Annyit kérdeznék még, hogy lehet-e (és ha igen, hogyan) az ön által megadott forrásokat valahogy bemásolni, mondjuk a googleba. Amikor a szaggatott vonallal aláhúzott részre viszem a kurzort, megjelenik a forrás, de azt nem tudom sehogyan lemásolni(csak körülményesen a jobb katt., elem megtekintése opcióval), kénytelen vagyok először papírt, ceruzát használni. Marginális kérdés, de hátha van rá jobb megoldás.

Tudom, hogy nagyon önző dolog, de nem tehetek róla, hogy legbelül azt kívánom, bár az oltáskritikusok a jövőben is kreálják a marhaságaikat, és én élvezettel olvashassam az ön cáfolatait.

fordulo_bogyo 2013.02.25. 02:34:30

@gybencsko: "Annyit kérdeznék még, hogy lehet-e (és ha igen, hogyan) az ön által megadott forrásokat valahogy bemásolni, mondjuk a googleba. Amikor a szaggatott vonallal aláhúzott részre viszem a kurzort, megjelenik a forrás, de azt nem tudom sehogyan lemásolni(csak körülményesen a jobb katt., elem megtekintése opcióval), kénytelen vagyok először papírt, ceruzát használni. Marginális kérdés, de hátha van rá jobb megoldás."

Jobb-egergomb - az otodik lehetoseg a menuben: "copy link address" magyarul nem tudom pontosan mi lehet valaki segitsen, ez a vagolapra masolja a cimet, ahonnal a "paste" paranccsal (ctr-v lenyomassal) bemasolhato barhova.

gybencsko 2013.02.25. 04:43:55

@fordulo_bogyo: az ötödik lehetőség a menüben nálam a "nyomtatás" :)

Amit mondasz, a hivatkozásokra érvényes, tehát nem a szaggatott, hanem a folytonos vonallal aláhúzottakra, ott tényleg a "Link címének másolása" az ötödik lehetőség, azzal sincs semmi problémám. A szaggatott vonallal aláhúzottnál viszont nincs semmi ilyesmi.

BonFire 2013.02.25. 16:55:44

@gybencsko: Kijelölöd a szaggatott vonalas részt, jobb klikk -> Kijelölés forrásának megtekintése -> a data-ot kijelölése -> CTRL+C és már ki is másoltad. Tovább tart ezt leírni, mint megcsinálni.

Papírt és ceruzát használni számítógép előtt ulve, kicsit vicces ötletnek tűnik. B-)

gybencsko 2013.02.25. 17:09:53

@BonFire: köszönöm, bár ez eddig is megvolt, de végül is tényleg csak pár pillanat; csak fura, hogy a forrásból kell kimásolni.

fordulo_bogyo 2013.02.25. 17:15:47

@gybencsko: Igazad van, felreertettem a kerdest, nem is vettem eszre a szaggatott alahuzast.
Engem is erdekel a helyes valasz.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.02.25. 18:13:37

@gybencsko: Először is, nagyon köszönöm ezeket a kedves szavakat - nagyon jól esett ezt olvasni. Valóban, ezen értékek mentén próbálom szervezni az itteni írásaimat. Számomra nagyon jó hír, hogy ezt más is így látja, így mint visszacsatolás is nagyon köszönöm ezt... az ilyen mindig erőt ad a további munkához is!
Annak a megjegyzésnek, hogy "van hová irányítani az embereket" pedig külön örülök (olyan értelemben, hogy a blog indításakor valóban volt bennem is olyan, hogy magyar nyelven, összerendezve, ezek az információk nem érhetőek el). Tehát ez azért is esett jól, mert így megerősítés, hogy valóban van értelme a munkámnak.

Ami a szaggatott vonalas dolgot illeti, először is köszönöm a "hibajelentést". (Mert ez valóban nem a legjobb így.) Minden ilyennek örülök, mert ez alapján tudom fejleszteni a blog-ot. Eredetileg azt akartam javasolni, hogy van egy BiBTeX-es adatbázis, ami innen: vedooltas.blog.hu/2012/12/31/nehany_muhelytitok_a_blog_es_a_konyv_keszitesenek_technikai_reszleteibol elérhető, és akkor is hasznos, ha valaki nem használja a LaTeX-et. (Bármilyen szövegszerkesztővel megnyitható ugyanis, a tartalma egyszerűen kiolvasható.) De aztán rájöttem, hogy ez sem tökéletes megoldás, mert azoknál a bejegyzéseknél (például: ez :) ) ami a "könyv"-ben nincs benne, nem segít. A hozzászólók által javasolt forrásból kimásolás abszolút járható út, bár túl elegáns megoldásnak nem mondanám a részemről, ha ezt hagynám meg lehetőségként... Éppen ezért kitaláltam valami korrektebbet, de még kicsit csiszolnom kell... Remélem ma este, vagy legkésőbb holnap be tudom üzemelni, és akkor írok újra!

BonFire 2013.02.25. 21:12:40

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): Keves Tamás, hadd javasoljak egy egyszerűbb megoldást. A szaggatott vonalas rész nyugodtan lehet a forrásra mutató link, akár Google keresési eredmény is, a link titulusába pedig bele lehet írni a neveket, címeket. A linket HTML-nézetben lehet szerkeszteni a blog.hu-n. Ilyen módon:

<a href="http://hivatkozáscíme" title="Coleman PJ, McQuillan GM, Moyer LA, Lambert SB, Margolis HS. Incidence of hepatitis B virus infection in the United States, 1976-1994: estimates from the National Health and Nutrition Examination Surveys. J Infect Dis. 1998 Oct;178(4):954-9." target="_blank">ez pedig a megjelenő szöveg</a>

A link fölé tartott kurzor mellett így is megjelenik a cím tartalma, ahogy az állapotsoron is.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.02.25. 21:24:36

@BonFire: Hmm. Ez egyáltalán nem tűnik rossz ötletnek... Sőt! Köszönöm szépen! (De akkor minek szenvedtem az OpenTip beüzemelésével?! :D)

De akkor holnap kipróbálom mindkettőt, aztán összehasonlítom...

Köszönöm mégegyszer!

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.03.05. 11:51:02

(Elnézést a késlekedésért, csak az alumíniumos poszt most mindennel szemben elsőbbséget élvezett (és rohadt sok munka volt... már elnézést a megfogalmazásért :) ). Igyekszem a következő napokban pótolni az ilyen elmaradásokat, ez vonatkozik a meg nem válaszolt emailekre is, ezért is elnézést...)

fordulo_bogyo 2013.03.05. 14:55:11

Irtam egy hosszu hozzaszolast az aluminiumos cikkhez, bekuldtem, de nem jelent meg, Tamas, raneznel, hatha megvan valahol... utana probaltam meg egy rovid hozzaszolast az sem jelent meg.

fordulo_bogyo 2013.03.05. 15:47:50

@fordulo_bogyo: update - az aluminiumos cikk alatt tovabbra sem latom, de jobboldalt az uj hozzaszolasok kozott ott van, nem veszett el. Remelem idovel olvashato lesz majd.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.03.05. 16:36:32

@fordulo_bogyo: Arra gondolsz amelyik (fordulo_bogyo 2013.03.05. 14:53:03) úgy kezdődik, hogy "Gratulalok a nagyon alapos elemzeshez, es a kivalo prezentaciohoz, erdemes volt varni ra." és úgy végződik, hogy "hanem a megkozelites reszletes, logikus kifejtesem miatt is." ( vedooltas.blog.hu/2013/03/05/aluminium_755/fullcommentlist/1#c19192551 )...?
Én azt minden további nélkül látom (szerencsére :) ) a helyén!

fordulo_bogyo 2013.03.05. 17:09:39

Igen, arra gondoltam, es most (masik geprol) en is latom, koszi. Majd este ellenorzom az otthoni gepet, miert nem mutatott semmi kommetet az alatt a cikk alatt, mig mas cikkeiddel normalisan mukodott.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.03.16. 12:54:16

UPDATE: Fogalmam sincs mekkora késéssel :) de megcsináltam az irodalmi hivatkozást! Legalábbis tettem rá egy kísérletet.

Lásd a javított verziót a fenti cikkben!

Köszönettel vennék újabb visszajelzéseket ezügyben: jó lesz így vagy lehetne még javítani rajta...? (Ha tetszik, akkor megcsinálom máshol is.)

gybencsko 2013.03.17. 06:13:54

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):

Szerintem tökéletes lett, ezt minden cikkednél alkalmazhatod.

Béla947 2014.11.27. 14:26:26

Én nem vagyok/voltam oltás ellenes, de amin az utóbbi időben kell végigmennie nővéremnek, senkinek nem kívánom. Hepatitis oltás, 13 éves fia, első adag, tavév eleje. Utána durva nyirokcsomó duzzanatok. Később foltokban hajhullás, aztán egyre több, és több helyen. Most, november, igazolt autoimmun betegség, melyet az oltás vátott ki. Kamaszkor elején álló gyermek, aki hamarosan kopasz lesz.
Csak az van az oltások mellett, akinek a gyermekének nem volt baja tőle. Kérdezném tisztelt Ócsai Lajos Úrat, illetve Önt Ferenci Úr, ha a gyermekének gyógyíthatatlan betegsége lett volna az oltástól, akkor is a társadalom érdekeit tartotta volna a szeme előtt? Kétlem. Mert akkor egy kegyetlen apa lett volna. Vagy nem is apa.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.11.27. 15:03:03

@Béla947: "Én nem vagyok/voltam oltás ellenes, de amin az utóbbi időben kell végigmennie nővéremnek, senkinek nem kívánom. Hepatitis oltás, 13 éves fia, első adag, tavév eleje. Utána durva nyirokcsomó duzzanatok. Később foltokban hajhullás, aztán egyre több, és több helyen. Most, november, igazolt autoimmun betegség, melyet az oltás vátott ki. Kamaszkor elején álló gyermek, aki hamarosan kopasz lesz."

Őszintén együttérzek, és jobbulást kívánok a fiúnak!

Az viszont nem derült ki számomra a hozzászólásából, hogy honnan tudhatjuk, hogy mindezekért az oltás a felelős. Jó lenne tisztázni, hogy az "igazolt" arra vonatkozik, hogy igazoltan beteg-e (ezt készséggel elhiszem minden további indoklás nélkül is), vagy arra, hogy igazolt, hogy az oltás okozta...? Félre ne értsen, ez utóbbit is hajlandó vagyok elhinni, de ehhez már azért kéne némi indoklás is.
Kicsit úgy érzem, hogy visszatértünk az "utána volt tehát miatta volt" problémakörhöz ( vedooltas.blog.hu/2013/03/18/mi_a_kulonbseg_507 ), amire ez a történet ráadásul kitűnő illusztráció is, mert felteszem azt Ön sem gondolja, hogy a hepatitis B oltás hajhullást tud okozni.

"Kérdezném tisztelt Ócsai Lajos Úrat, illetve Önt Ferenci Úr, ha a gyermekének gyógyíthatatlan betegsége lett volna az oltástól, akkor is a társadalom érdekeit tartotta volna a szeme előtt?"

Erre nagyon könnyen tudok válaszolni: ha ELŐRE tudom, hogy baja lesz, akkor - magától értetődően - nem; és az is magától értetődő, hogy ezt nem csak az én gyermekemnél gondolnám így, hanem minden gyermeknél.

A probléma legfeljebb az, hogy az esetek egy részében nem lehet előre látni a mellékhatásokat. Egy részében viszont igen - de hát ott pontosan a fenti logikát követi a hivatalos előírás is! Ezek az ún. oltási ellenjavallatok. Ezért nem kaphatnak meghatározott immunbetegségben szenvedők élő ágenst tartalmazó oltást (vagy csak egyéni mérlegelés alapján), ezért nem kaphat lázas beteg oltást a láz időtartama alatt, ezért nem kaphat általánosságban véve terhes nő első trimeszterben oltást stb. stb. Ezekben az esetekben - előre látható módon - baja lehetne az oltottnak az oltástól... csakhogy itt (ahogy Ön is javasolta!) nem is a "társadalom érdekeit" tartja szem előtt a hivatalos előírás! (Ami megfelel az én véleményemnek is.)

Egy szó mint száz, jövőbe látni tehát nem tudok sajnos, de a jövőbelátást nem igénylő esetekben én is - és ami még fontosabb, a hivatalos módszertani levél is - az Ön álláspontján van!

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.11.27. 15:04:34

@gybencsko: @fordulo_bogyo: Erre még nem is válaszoltam, de - így másfél év késéssel - köszönöm a visszajelzést mindkettőtöknek :D
blank