Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (6) bíróság (1) biztonság (37) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (32) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (5) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (117) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (118) varicella (5) védőoltás (118) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Az országokat összehasonlító írás térképekkel frissítve, új grafikonrajzoló szkript

2014.02.03. 20:06 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

A CFR-es térképről szóló írásom kommentjei között kialakult eszmecsere során kikristályosodott egy kép arról, hogy hogyan is lenne érdemes a különböző országok megbetegedési adatait ábrázolni. Mivel ez nagyon is egyértelműen egy régi írásomhoz, a Védőoltások hatásossága II: Országok közti különbségek a védőoltási rendszer fényében címűhöz kapcsolódott, így azt frissítettem ezekkel; akit érdekel, javaslom, hogy nézzen rá újfent! Addig is egy kis ízelítő (felhívom a figyelmet, hogy a színezés, mely a megbetegedéseket jelzi, logaritmikus beosztású, azaz egy ugráshoz tízszer több (!) megbetegedés tartozik, ahogy a térképek melletti skála is mutatja):

(Más formátumokban is: PDF, PNG, SVG. Rákattintva új ablakban (nagyobb méretben) megnyílik, jobb klikk után lementhető.)

Részletek tehát az említett bejegyzésnél!

A másik hír, hogy ezzel a térképrajzoló funkcióval már jelentősen bővült a grafikonrajzoló R szkriptem is, úgyhogy feltöltöttem egy "2.0-s verziót": FerenciTamasVedooltasokrolATenyekAlapjanGrafikonrajzolo.R . Ez már egy-két kommentet is tartalmaz. Természetesen minden észrevételt a legnagyobb örömmel veszek!

17 komment

Címkék: vakcina oltás védőoltás epidemiológia hatásosság

A bejegyzés trackback címe:

https://vedooltas.blog.hu/api/trackback/id/tr605795065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gybencsko 2014.02.03. 20:56:20

Nem tom, jól írtam-e, de próbáljuk meg így! Annyit csináltam, hogy a blue-t átírtam white-ra. Szerintem sokkal jobb lenne a fehér-piros, mint ez a kék-piros, de majd a többi kommentelő eldönti ;)

map0 <- qplot( long, lat, data = choro, group = group, fill = avg, geom = "polygon", main = main,
xlab = "", ylab = "") +
scale_fill_gradient( trans = "log", name = "Átlagos incidencia\nMegbetegedés / év / 100e fő\n(logaritmikus skála)", breaks = breaks,
low = muted( "white" ), high = muted( "red" ) ) +
geom_path( aes( long, lat, group = group ), color = "gray" ) + theme( plot.margin = unit(c(0,2,0,0), "lines") )

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.02.04. 01:32:51

Szerintem jobb lenne más színekkel. A bordó okés, de ez a kék nem fejez ki egészséget, túl sötét, alig van hangulati különbsége a bordóhoz képest. Ugyanebből az okból kifolyólag az árnyalatok között alig érezhető a különbség, pedig egy tízszeres ugrás azért nem kicsi.

A kevés megbetegedéshez halványkék, esetleg halvány türkiz, vagy pláne fehér kifejezőbb lenne.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.02.04. 12:55:13

Oké-oké, meggyőztetek :) Tegyünk próbát.

gybencsko kódja annyiban nem jó, hogy a muted("white") az valamiért kb. piros :D (ne kérdezzétek meg miért, bár kétségtelen, hogy a muted-nak nem sok értelme van fehérnél :D), szóval ott elhagytam. Erről eszembe jutott, hogy igazából a pirosnál is elhagyhatom; így végeredményben két verziót csináltam:

Fehér - piros:
medstat.hu/vakcina/MapKanyaroEurFeherPiros.pdf
Fehér - muted piros:
medstat.hu/vakcina/MapKanyaroEurFeherMutedPiros.pdf
És persze összehasonlításként az eredeti:
www.medstat.hu/vakcina/MapKanyaroEur.pdf

Vélemények? :)

(Persze minden további ötletet szívesen veszek és kipróbálok :) )

gybencsko 2014.02.04. 17:13:21

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):

"gybencsko kódja annyiban nem jó, hogy"

Így jár az, aki belekontárkodik egy tökismeretlen kódba.

Eddig nálam a fehér - muted piros a befutó. Még próbáljuk ki a jó öreg fekete-fehért, aztán nem molesztálom tovább a térképet :D

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.02.05. 08:24:26

@gybencsko: Abszolút nem kell szabadkoznod, egyrészt mert én is hajszálpontosan ugyanígy írtam át, pedig nekem nem tökismeretlen a kód, másrészt mert nekem is 5 perc volt, mire rájöttem, hogy mi a baj, még az után is, hogy konstatáltam, hogy baj van :))

Íme a fekete-fehér (nekem egyáltalán nem tetszik, de majd megmondjátok):
medstat.hu/vakcina/MapKanyaroEurFeherFekete.pdf

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.02.05. 08:27:26

Összehasonlítás kedvéért, így csinálja az ECDC (most találtam, hát ezerszer több értelme van, mint a CFR-nek, bezzeg arról cikkezett mindenki...):

emmageocase.ecdc.europa.eu/atlas/measles/

(A bal alsó nyilakra kattintva hozhatóak be a különböző adatsorok.)

Ez is enyhén szólva profibb mint az enyém; az egyetlen bajom (ami szerintem elég gáz, bár nincs köze a mostani kérdéskörünkhöz), hogy valaki rájött, hogy hogyan lehet a nyers adatokat letölteni...?

gybencsko 2014.02.05. 12:39:39

Van még egy ötletem, de nem tudom, mennyire lehet megvalósítani.
0-tól mondjuk 1-ig (vagy ami megfelelő, lehet próbálgatni többet) lineárisan ábrázolni az incidenciákat a fehér - muted piros színekkel, ez megoldaná a pounderstibbons által említett logaritmikus problémákat.
1-től fölfelé pedig lehetne a muted piros - fekete skálán logaritmukusan ábrázolni a maradékot.

(Ha ez nem, akkor maradjunk a muted pirosnál, ha nem tetszik a fekete.)

gybencsko 2014.02.05. 12:50:14

Az előzővel együtt, vagy attól függetlenül lehetne mondjuk az évi átlagosan 5 vagy 10 db-nál kevesebb évenkénti kanyarós országokat egy külön "kanyaró free" zöld színnel jelölni, azon az alapon, hogy ezekben az országokban már csak a külföldről behurcolt kanyaró van.

gybencsko 2014.02.05. 19:25:41

@gybencsko:

Ezt most úgy módosítanám, hogy átlagosan nem több mint kilenc kanyarós per év. Így kanyaró-free lesz a térképen: Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Moldova, Portugália, Szlovénia.
Ha a 2013-as adatokat is hozzávesszük, akkor még Finnország is zöld lesz.

Ezt azért érzem fontosnak így külön jelezni zöld színnel (és nemcsak a térkép színeivel jelezni), mert ezek azok az országok, ahol igaz az, hogy ha mindenhol máshol megszűnne a kanyaró (majd egyszer az eradikáció során), akkor ezekben az országokban már nem tudna önfenntartó járvány kialakulni. (hiszen évi 10 megbetegedés szinte elvileg nem lehet csak honi kanyaró)

gybencsko 2014.02.06. 01:25:44

@gybencsko: Ja, és Albániát kifelejtettem.

fordulo_bogyo 2014.02.06. 17:53:05

Nagyon tetszik, es csatlakozom azokhoz, akik a blogban talalhato valtozat szinet valtoztatni javasoljak.
A kommentek kozt lathato valtozatok mindegyikes sokkal jobb, az en kepernyomon az eredeti szinek kozt alig van kulonbseg.
Ha szabad javasolnom a blogban levo valtozat frissiteset barmelyik ujabb szinvaltozatra...

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2014.02.07. 15:12:40

Részemről muted piros, vagy fekete-fehér. Sima piros nem, az átmeneti rózsaszín olyan bájosan ártalmatlannak látszik rajta :)

A zöld szín alkalmazása is jó ötletnek tűnik.

dozen 2014.02.08. 20:11:25

"Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban."

Nem a védőoltással van a baj, hanem azzal, hogy kötelező. Meg kell adni a szabadságot az embereknek, hogy eldöntsék mi a jó nekik és a gyerekeiknek. Ezzel kezdődne az, hogy az állampolgárokat felnőttnek tekintik.
Minek ilyen ábrákkal győzködni az embereket, hogy úgyis kötelező az oltás? Ez akkor érne valamit, ha ajánlottak lennének...

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.02.09. 09:15:45

@dozen: "Nem a védőoltással van a baj, hanem azzal, hogy kötelező."

Az a baj, hogy - sajnos! - ez az állítás tartok tőle, hogy nem igaz. (Legalábbis Magyarországon biztos nem, de szerintem máshol se igen.)
Nézd meg, még az a szervezet is, ami *elvileg* csak a kötelezőség ellen küzd, annak a honlapján is mit látsz? Nyugodtan keresd fel a legismertebb ilyen szervezet honlapját, és nézd meg a saját szemeddel, hogy az utolsó mondjuk 10 cikkükből hány foglalkozik a kötelezőség kérdéseivel, problémáival stb. és hány egész egyszerűen védőoltás-ellenes...

"Meg kell adni a szabadságot az embereknek, hogy eldöntsék mi a jó nekik és a gyerekeiknek. Ezzel kezdődne az, hogy az állampolgárokat felnőttnek tekintik."

Ez ennél sajnos bonyolultabb kérdés: vedooltas.blog.hu/2013/04/04/megfontolasok_a_kotelezoseg_kapcsan .

"Minek ilyen ábrákkal győzködni az embereket, hogy úgyis kötelező az oltás? Ez akkor érne valamit, ha ajánlottak lennének..."

Ez azt hiszem a legelső válaszomból már következik. A blog nem a kötelezőséggel foglalkozik (olyannyira nem, hogy konkrétan a fenti az *egyetlen* bejegyzésem erről, a maradék 95% nem erről szól), hanem a védőoltás-ellenes hazugságok cáfolatával. Például azzal, hogy "Nyugaton nincs olyan szigorú oltási rend, és mégsem rosszabb a helyzet!". Ez egy létező állítás, sok helyen olvasni - a fenti ábra annyit célzott meg, hogy ezt cáfolja. Se többet se kevesebbet.
(Hozzáteszem, általában sem az az elsődleges célom, hogy arról győzzek meg bárkit is, hogy kötelezőség kapcsán így vagy úgy kéne dönteni, adott oltást adjunk be vagy ne adjunk be stb., hanem az, hogy bárhogy is döntünk, azt valódi tények alapján tegyük, ne rémhírek, rosszabb esetben szándékos dezinformációk alapján.)

sdani 2014.03.06. 19:43:41

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): "Például azzal, hogy "Nyugaton nincs olyan szigorú oltási rend, és mégsem rosszabb a helyzet!". Ez egy létező állítás, sok helyen olvasni - a fenti ábra annyit célzott meg, hogy ezt cáfolja."
Nem tudom, lehet, hogy nyitott kapukat döngetek, szerintem sokat segítene, ha a grafikon mellett lenne mégegy, ami az átoltottságot mutatná. Jobban lehetne látni az oltottság és megbetegedések száma között a negatív korrelációt.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.04.02. 07:56:05

@sdani: Köszönöm a javaslatot! Igen, erre csakugyan gondoltam én is, és egyáltalán nem rossz ötlet, de végül hosszabb mérlegelés után elvetettem, két okból.

Az egyik, hogy olyan *borzasztó* látványos nem lenne a korreláció. Általában a nyugati országokban a járványok (ez különösen igaz a kanyaróra) rosszul átoltott, de *méretében kicsi* közösségekben törnek ki. (Mert tipikus, hogy az ilyen szellemiségű szülők térben is koncentrálódnak, pl. Waldorf-iskola stb.) Átoltottságra viszont csak *globális* (ie. egész országra vonatkozó) statisztikák vannak, ami erről nagyon kevéssé tud számot adni. Tehát pl. ha Németországban van 1000 kanyarós eset, az már jó sok (szép nagy oszlopa lesz, ill. itt szép vörös lesz), mégis, ehhez elvileg elég lehetett 1001 oltatlan, ha azok egykupacban voltak. (Nyilván sarkított példa, csak a lényeg szemléltetése végett :) ) Márpedig 1001 oltatlan nem fog sokat számítani egy 80 milliós országban... Egy szó mint száz, természetesen Németország vagy Ausztria átoltottsága rosszabb mint a miénk, így némi korreláció persze lenne, de azért drámai dolgokra ne számíts - ott sem 10% az átoltottság :) (Amire amúgy, ironikus módon, épp a védőoltás-ellenesek szoktak hivatkozni, hogy ti. ezért felesleges a kötelezőség. Amiben persze van is valami, csak épp a fenti ábra mutatja, hogy azért a dologban mi nem ilyen egyszerű...)

A másik ok, hogy ezt a fajta vizsgálatot - természetesen - erősen terheli a korreláció nem implikál kauzalitást problémája, amit persze rögzítettem és diszkuttáltam is, ennek ellenére, ha lehet, nem szeretném feszíteni a húrt :) Egy ilyen, direkte korrelációra rámenő ábrázolás nagyon olyasmit sugallana, ami nem korrekt tudományosan... (Gondolj bele, ha ezt megtenném, akkor joggal kérhetnék azt is, hogy az autisták számával korreláltassam össze ezt, vagy hasonló.) Úgyhogy ezért is hangsúlyoztam, hogy ezt nem is igazán "általános" bizonyítéknak szánom, sokkal inkább csak annak cáfolásának, hogy a jobb tápláltság miatt van kevesebb kanyaró meg hasonlók :)

sdani 2014.04.03. 03:01:45

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): Az első felvetéssel teljesen egyetértek. Erre nem gondoltam, de teljesen logikus.

A második ok (korreláció vs. kauzalitás) azt pontosan hogy érted? A lokális, kis átoltottságú csoportok köztt kitörő járványok fényében? Mert globálisan mégiscsak feltételezünk egy okságot, merthát pont ezért oltunk, mert bízunk benne, hogy a nagyobb átoltottság kevesebb megbetegedést okoz.
blank
süti beállítások módosítása