Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (6) bíróság (1) biztonság (37) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (32) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (5) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (117) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (118) varicella (5) védőoltás (118) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Konkrét gyanúsítások I: A védőoltások valós kockázatai

2014.03.26. 14:18 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság Konkrét gyanúsítások A védőoltások valós kockázatai Amint az a védőoltások biztonságának valós vizsgálati módszereiről mondottakból is kitűnik, a rövid időn belül jelentkező és gyakoribb mellékhatások már a törzskönyvezés alatt kiderülnek; a törzskönyvezett…

21 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás

A védőoltások biztonságosságának valós vizsgálati módszerei (II. rész)

2014.03.22. 14:57 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság A védőoltások biztonságosságának valós vizsgálati módszerei A bejegyzés I. része itt olvasható.

Szólj hozzá!

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás

A védőoltások biztonságosságának valós vizsgálati módszerei (I. rész)

2014.03.22. 14:57 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság A védőoltások biztonságosságának valós vizsgálati módszerei Az általános érvelési hibákról szóló részben igen hosszasan tárgyaltam, hogy mely módszerek nem alkalmasak egy védőoltás biztonságosságának megítélésére (bármilyen csábítóan is hangozzanak alaposabb…

4 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás

"Tell me again how safe they are"? - hát, én mondanék pár dolgot

2013.12.30. 01:45 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Egy ismert hazai védőoltás-ellenes szervezet nemrégiben a következő képet tette ki Facebook-oldalára: Szóval, az amerikai védőoltási mellékhatások után kártalanítást adó program (Vaccine Injury Compensation Program, röviden VICP) egy raklap pénzt fizetett már ki 1989 óta,…

7 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás

Egy védőoltás-ellenes szervezet döbbenetes tapasztalatai a védőoltásokról

2013.07.02. 09:23 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Egy hazai védőoltás-ellenes szervezet nemrégiben definiálta, hogy mik a fenntartásai a védőoltásokkal kapcsolatban. A dolgot egyáltalán nem sajnáltam, sőt, nagyon örülök neki, hiszen a pontok túlnyomó többsége a nyitott kapuk döngetésének tipikus esete, így legalább remélem…

303 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás hatásosság indokoltság

"Veszélyes" "összetevők" az oltásokban IV: És a maradék

2013.03.19. 08:55 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság Veszélyes összetevők És a maradék (Megjegyzés: ez a bejegyzés a régi Nátrium-klorid írás bővített változata. Tartalmazza azt teljes egészében, egy jelentős kiegészítéssel.) Azt gondolom, hogy a "higannyal", a formaldehiddel, az alumíniummal és az abortált…

11 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás összetevő

Érvelési hibák II: Mi a különbség az "után" és a "következtében" között...?

2013.03.18. 14:28 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság Általános érvelési hibák Mi a különbség az "után" és...? (Megjegyzés: ez a bejegyzés a régi Mi a különbség az "után" és a "következtében" között...? és a  Kis kitérő az anekdotikus bizonyítékokhoz bejegyzések egybeszerkesztett változata. A tartalom nem…

15 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás

"Veszélyes" "összetevők" az oltásokban III: Alumínium

2013.03.05. 11:19 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság Veszélyes összetevők Alumínium A védőoltás-ellenesek talán legújabbnak mondható riogatása ahhoz kapcsolódik, hogy egyes oltásokban alumínium van. Mielőtt bármit mondanék, szeretném már most rögzíteni, hogy ezt – bármilyen meglepő – de tulajdonképpen nagy…

109 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás alumínium összetevő

Véleményem egy Hepatitis B oltásról szóló újságcikkben

2013.02.23. 20:34 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

FRISSÍTÉS: Ez a cikk a hepatitis B oltással kapcsolatban néhány nagyon konkrét dologra válaszol. Az érdeklődésre tekintettel azóta írtam egy bejegyzést, ami ezen oltás általánosabb kérdéseit tárgyalja, ha valakit ez (is) érdekel itt elolvashatja. FRISSÍTÉS 2: A hepatitis B-vel…

29 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás hepatitis b

Ez nem védőoltás

2013.02.05. 14:54 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

[ Tartalomjegyzék gyanánt > Biztonság > Bad statistics > Ez nem védőoltás ] Nemrég beesett a postaládámba egy "Nem_Vedooltas.pps" című anyag. Mit mondjak, nem sokáig tartott a reményem, hogy nem védőoltásról fog szólni... Ha valaki magától még nem látta, és…

280 komment · 1 trackback

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás hatásosság

ELAVULT: Mi a különbség az "után" és a "következtében" között...?

2012.12.19. 22:20 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Ez a bejegyzés (egy másikkal egybeszerkesztve) átkerült az új Mi a különbség az "után" és a "következtében" között...? című írásba. A tartalom nem változott, csak a két írást – mivel logikailag összetartoznak, hasonló témát tárgyalnak – összeszerkesztettem egy…

10 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás

"Veszélyes" "összetevők" az oltásokban II: Abortált emberi magzatok szövetei

2012.12.19. 21:43 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság Veszélyes összetevők Abortált emberi magzatok szövetei Egyes védőoltás-ellenes oldalak azt állítják, hogy némely vakcinában (pl. az MMR-ben) abortált emberi magzatok szövetei találhatóak. (Ami minimum etikai problémákat jelent szerintük, hogy most a többi…

32 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás összetevő

Ha megszűnnének az oltások

2012.11.02. 13:38 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

[ Tartalomjegyzék gyanánt > Biztonság > Bad statistics > Ha megszűnnének az oltások ] Előrebocsátom, hogy nem kívánok rendszert csinálni abból, hogy minden védőoltás-ellenes agyrémre tételesen válaszolok. (Különösen egy bizonyos színvonal alatt...) Ehhez sajnos…

60 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás hatásosság nyájimmunitás

A német KiGGS-tanulmány és az oltatlanok egészségi állapota az oltottakhoz képest

2012.10.08. 15:46 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

[ Tartalomjegyzék gyanánt > Biztonság > Bad statistics > A német KiGGS-tanulmány és az oltatlanok egészségi állapota az oltottakhoz képest ] Ebben a sorozatban a legbotrányosabb metodikájú védőoltás-ellenes "tanulmányokat" fogom leleplezni. Célom nem csak a konkrét…

274 komment

Címkék: biztonság kiggs egészségi állapot

ELAVULT: Nátrium-klorid

2012.09.05. 17:39 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Ez a bejegyzés (egy jelentős bővítéssel kiegészülve) átkerült az új És a maradék... című írásba.

Szólj hozzá!

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás összetevő nátrium-klorid

blank
süti beállítások módosítása