Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (5) bíróság (1) biztonság (36) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (31) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (4) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (116) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (117) varicella (5) védőoltás (117) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

ELAVULT: Az MMR-védőoltás és az autizmus

2012.09.05. 13:41 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Ez a bejegyzés (jelentősen kibővítve, és több másikkal egybeszerkesztve) átkerült a Konkrét gyanúsítások II: Autizmus című írásba.

8 komment

Címkék: biztonság autizmus vakcina oltás védőoltás MMR

A bejegyzés trackback címe:

https://vedooltas.blog.hu/api/trackback/id/tr494756747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BSz 2013.02.08. 10:56:20

A védőoltás-ellenesek zárszóként inkább azt mondják, hogy nem hiszik el a leírtakat, mert a gyógyszer- / orvos- / oltáslobbi rendelte meg.

Ezzel meg nem lehet mit kezdeni, akár igaz, akár nem, ez innentől hitvita, nem tudomány.

Szakmailag:
autistáknál az orvoshoz fordulás valószínű (szerintem) azért is kevesebb, mint a kontroll csoport, mert egy autista gyereket nevelő szülő tűréshatára nagyobb, kénytelen ismernie gyereke betegségét, kénytelen kvázi-ápoló-orvosként és anyaként tevékenykednie nap, mint nap. Nem életszerű, hogy egy szaros oltás miatti hetekig tartó "hisztiroham" miatt egy autista gyereket nevelő szülő orvoshoz forduljon, mert ezek a dührohamok akár "mindennaposak" lehetnek, vagy az anya jól tudja, úgysem tudnak a gyerekkel mit kezdeni, maximum lekötözik / legyógyszerezik, amit a szülő nem akar.

Sajnos az ilyenek támadási felületet adnak a tudományos módszertannak (minden módszertanban és végrehajtásban lehet hibát találni, csak kellően kitartóan lehet keresni).

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.02.09. 18:01:12

@BSz: "A védőoltás-ellenesek zárszóként inkább azt mondják, hogy nem hiszik el a leírtakat, mert a gyógyszer- / orvos- / oltáslobbi rendelte meg.

Ezzel meg nem lehet mit kezdeni, akár igaz, akár nem, ez innentől hitvita, nem tudomány."

Erre mindig azt szoktam mondani, hogy persze, bevezethetjük ezt a hozzáállást is - de ez esetben a védőoltás-ellenesek lennének az elsők, akik ezt megszívnák! Hiszen innen kezdve a maradék alapjuk is megszűnne arra, hogy bármiféle választ követeljenek mondjuk az ÁNTSZ-től a kérdéseikre, hogy javaslataik legyen védőoltásokkal kapcsolatban (függetlenül azok megalapozottságától), hiszen innen kezdve az ÁNTSZ joggal írhatná bármilyen kritikájukra, vagy akár csak kérdésükre azt, hogy "Amit Önök írtak, azt nem hisszük el (mert? csak), mi így gondoljuk, punktum". Én bezárhatnám az egész blogot, és kiírhatnám nagy betűkkel, hogy "Igazam van, és ha valaki mást mond, azt nem hiszem el, vitának tehát nincs helye". Azaz: én azt gondolom, hogy az *elsősorban az ő érdekük*, hogy bizonyítékokat kelljen felvonultatni, érvelni kelljen stb., mert ha hatalmi szóval dől el a kérdés, akkor világos, hogy az ÁNTSZ és közülük ki járna pórul. A tudományosság *pont nekik* kedvez, hiszen a tudományban az igazság nem a beszélő pozíciójától, és jogi erejétől függ, tehát elsősorban épp *nekik érdekük* a vitát tudományos (és nem "én nem hiszem el, mert nem hiszem el, amúgy is nekem van igazam és kész") alapon tartani...

"autistáknál az orvoshoz fordulás valószínű (szerintem) azért is kevesebb, mint a kontroll csoport, "

Ha jól sejtem, hogy melyik kutatásra utalsz ( www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1313956/pdf/11255906.pdf ), akkor ott nem erről volt szó. Hogy világos legyen: a kiindulási alap, hogy egyes szülők szeretik azt mondani, hogy ők aztán rögtön látták, hogy a gyermek az oltás után egy héttel (/egy nappal/egy perccel/stb.) lett autista. Az a baj, hogy az ilyen állításokat borzasztó nehéz kivizsgálni, hiszen utólag hogyan objektivizálod ezt? (Mármint, hogy valami megváltozott a gyerek fejlődésében.) Kéne erre valami objektív mutató, nem az, hogy a szülő szerint ez tuti így volt. Namost, a kutatás kitalálóinak az az ötletük támadt, hogy ha a gyermek fejlődésében valóban lényeges törés mutatkozott, akkor minden bizonnyal a később valóban autizmussal diagnosztizáltak egyrészt orvoshoz is sűrűbben fordultak az oltást *követő* időszakban, mint az azt *megelőző* időszakban, másrészt egyáltalán, oltás után többször fordultak orvoshoz, mint azok, akiket később *nem* diagnosztizáltak autizmussal. Érted, tehát itt nem arról van szó, hogy a *már ismerten* autisták mennyiszer fordulnak orvoshoz, mint amire te utaltál, hanem arról, hogy az - akkor még - nem autistaként diagnosztizáltak milyen sűrűn fordultak orvoshoz. (Egyrészt az oltás előtthöz képest, másrészt azokhoz képest, akik később sem lettek autisták.) Az eredmény egyébként negatív lett...

John Dear 2013.09.21. 23:39:16

Courts discreetly confirm MMR vaccine causes autism!!

NaturalNews) You won't hear anything about it from the mainstream media, but the federal government's kangaroo "vaccine court" has once again conceded, albeit quietly, that the combination measles, mumps and rubella (MMR) vaccine does, indeed, cause autism. In a recently published ruling, part of which was censored from public view, a young boy was awarded hundreds of thousands of dollars after it was determined that the MMR vaccine led to a confirmed diagnosis of autism spectrum disorder (ASD).

Ten-year-old Ryan Mojabi's parents say he first suffered an encephalopathy after being vaccinated for MMR on December 19, 2003. Known as a "table injury," encephalopathy is a recognized, compensable adverse reaction to vaccines, and one that the kangaroo vaccine court has previously linked to vaccines. According to Ryan's parents, the MMR vaccine caused their son's encephalopathy, which manifested as "neuroimmunologically mediated dysfunctions in the form of asthma and ASD."

After being bumped around from court to court, Ryan's case was eventually heard by the vaccine court's Autism Omnibus Proceedings, according to The Huffington Post. And in the end, the federal government agreed that Ryan's encephalopathy had been caused by the MMR vaccine, a landmark ruling that confirms what Dr. Andrew Wakefield found more than 15 years ago when studying gut disorders in children given the MMR vaccine.

"Ryan suffered a Table injury under the Vaccine Act -- namely, an encephalitis within five to fifteen days following receipt (of MMR)," admitted the U.S. Department of Health and Human Services (HHS) regarding the case. "This case is appropriate for compensation," it added, in full agreement with the court's decision.

Of particular note in the case is the fact that concession documents by the government remain under seal. While the court and the government at large openly admitted that the MMR vaccine caused Ryan's encephalitis, it did not make public its opinion on whether or not that encephalitis led to Ryan's other injuries, including those that fall into the category of ASD. But the fact that these documents remain censored shows that the government is hiding something of importance from the public, which most definitely has to do with the connection between the MMR vaccine and autism.

Concerned parents everywhere were right all along: MMR vaccine can cause autism
In a similar case heard during the same month, young Emily Moller from Houston, Texas, was also awarded massive compensation for injuries resulting from the MMR vaccine. According to reports, Emily experienced a severe reaction after receiving not only the MMR vaccine but also the DTaP (diphtheria, tetanus, and pertussis), HiB, and Prevnar vaccines. Like with Ryan's case, the government conceded that these vaccines led to Emily's autism and other developmental problems.

These two cases, combined with numerous published studies out of the U.S., South America, and Europe, prove that the MMR vaccine is not the harmless vaccine that the conventional medical industry claims it is. In fact, everything that Dr. Wakefield found back in the late 1990s concerning the MMR vaccine -- findings that cost him his career and reputation, by the way -- are proving to be undeniably true.

"There can be very little doubt that vaccines can and do cause autism," Dr. Wakefield recently stated from his home in Austin, Texas. "In these children, the evidence for an adverse reaction involving brain injury following the MMR that progresses to an autism diagnosis is compelling. It's now a question of the body count. The parents' story was right all along. Governments must stop playing with words while children continue to be damaged. My hope is that recognition of the intestinal disease in these children will lead to the relief of their suffering. This is long, long overdue."

Itt a cikk:
www.naturalnews.com/041897_mmr_vaccines_autism_court_ruling.html

John Dear 2013.09.21. 23:40:43

DOES VACCINATION MAKE SENSE ?

NO! Because vaccinating is comprehensive FRAUD.
It has never been possible to create diseases with relevant microbes. In the
year 1882, the bacteriologist Robert Koch started scientific FRAUD on political
orders. As neither he himself nor others MANAGED to cause the PURPORTED diseases with bacteria, he produced, in totally INSANE and CRUEL ANIMAL EXPERIMENTS, "similar symptoms“ and assessed this as proof for the ability to infect someone. All those who VACCINATE refer to these experiments from the 19th Century.

YES! If one accepts and approves that the
governments of the world irreversibly implant NERVE POISONS such as MERCURY,
ALUMINUM, solvents etc by bypassing detoxification with vaccination. These nerve
poisons provoke gradual to manifest stupidification, development disturbances of
all kinds, PARALYZES and DEATH of the vaccinated and serve to BREAK THE WILL of HUMAN BEINGS. If the reactions to vaccines go beyond the average, then the law
speaks of „VACCINE DAMAGE“.

NO! Because ‚the ability to INFECT’ was
exclusively defined as POISONING by scientific medicine (Virchow, Max von
Pettenkofer, Rush, Klein and others) which has recognized diseases objectively
correct between POISONING, deficiency and brain functions. And the LATIN name
for POISON, for example in WATER through FAECES , DECAY POISONS in FOOD and from CORPSES IS VIRUS .Experiments were carried out publicly which have disproven the statements about „INFECTION“ through microbes and VACCINATION.

YES! If one accepts and approves that
„VACCINATING“ has turned the human being into an easily manipulatable object who
now believes that health does not result from oneself, but requires a strong
state and its PHARMA INDUSTRY. Because the one who allows to be VACCINATED, will allow anything and will no longer NOTICE that he/she is being POISONED and
KILLED with ANITBIOTICS, CHEMOTHERAPY, IRRADIATION, GENE TECHNOLOGY etc.

NO! Because none of those „VIRUSES“ that CLAIM to
make you ill, like Smallpox, Polio, Hepatitis, AID$, Ebola, Measles, Mumps,
Rubella and Tic viruses HAS NEVER BEEN SEEN , ISOLATED and PROVEN as EXISTED. STATE MEDICINE invented these „VIRUSES“ in order to CONCEAL VACCINATION and MEDICAL DAMAGES. This fact can easily be checked by anyone. There is no publication in scientific literature in which a scientist states and proves that he ISOLATED and characterized the RELEVANT VIRUSES out of a SICK PERSON. Relevant text books present, with FRAUDULENT INTENTIONS, models and PHOTOGRAPHS of cells as ‚VIRUSES’. Any AMATEUR can learn, within a couple of days, the isolating, photographing and characterizing of viruses which exist – and which are

ALL HARMLESS.

YES! If one accepts and approves that by way of
„vaccinating“ in the THIRD WORLD, massive „POPULATION CONTROL“, speak
EUTHANASIA, was and is EXECUTED. The vaccines there contain pregnancy hormones to prevent CONCEPTION, gentech activated nuclein acid to STERILIZE males as well, PLUTONIUM with which whole tribes have been POISONED, etc. If the same NERVE POISONS are CONTAINED in these VACCINES as in this country, then in a MUCH HIGHER CONCENTRATION, up to 100 and 1000-fold. The resulting „VACCINE DAMAGE“, acute LIVER FAILURE and resulting WHOLE BODY BLEEDING will then be termed , EBOLA , MARBURG , CRIMEA CONGO , LASSA , infection etc or as AID$.

NO! Because even since PASTEUR , NO VACCINE
contains what it claims to contain: VIRUSES or parts thereof! If one enquires
at the responsible authorities, the answer is given that this is a company
SECRET of the manufacturer which has to be protected by the state. The health
authorities, medical association and physicians conceal that each VACCINE
contains POISONS, such as MERCURY, ALUMINUM, SOLVENTS etc. Without which the „SERUM“ would never produce a reaction! Inserts are generally not distributed.

YES! If one accepts and approves that the CDC and
EIS and therefore the Pentagon manipulate the national health authorities
through the WHO, and created through parliaments the legal frame to suspend
civil rights any time and anywhere. And who execute a PSYCOTERROR, which is
proven to result in ILL HEALTH, AGAINST their own people by making DISHONEST
statements about biowarfare, e.g. ANTHRAX, POX, POLIO etc.

NO! Because all numbers shown by the state show
clearly that „VACCINATIONS“ NEVER had any influence on FALLING NUMBERS of
DISEASE, quite to the CONTRARY. This is an easily uncovered FRAUD of those in FAVOR of VACCINATIONS in the production of STATISTICS. The same goes for the
definition of the various „INFECTIOUS“ diseases. These are constantly changed in
order to PROOF, on one hand, the SUCCESS of „VACCINATION“, such as the change
of the definition of „SMALLPOX“ and „POLIO“ to show their disappearance and on
the other hand to invent new „infectious diseases“, such as AID$.

folytatas a kovetkezo kommentemben:

John Dear 2013.09.21. 23:58:40

YES! If one accepts that GENOCIDE happens in your
OWN country , the US and the rest of the world , because the German penal code defines „VACCINATION“ as GENOCIDE: „Who, with the INTENTION to WHOLLY or partly DESTROY a NATIONAL, RACIAL , RELIGIOUS or ETHNIC GROUP as such, impose living conditions which are suitable
to effect their PHYCICAL DESTRUCTION whole or partly will be punished with LIFE
LONG IMPRISONMENT. In lesser cases, the punishment is no less than five years.“
APPEAL !!!!

Those who continue to RECOMMEND, EXECUTE or ALLOW
VACCINATION, following these statements of FACTS. The advice is that the facts
stated in this flyer will be checked by the reader. The simplest way to do this
is to ask the RELEVANT authorities for a scientific publication in which a
scientist states and PROVES that he has ISOLATED and shown the RELEVANT illness
causing „VIRUS“ taken from an ill person. This is called the COMPLIANCE with the
First Koch Postulate, which medicine states contrary to better
KNOWLEDGE.

The law here demands PROOF according to the
current state of science and technology. Therefore, PROVING the EXISTENCE of a
„VIRUS“ that CAUSES DISEASE REQUIRES the thermionic MICROSCOPE PHOTOGRAPH of the ISOLATED VIRUS and the BIOMECHANICAL CHARACTERIZING of the VIRUS components. As such a PROOF DOES NOT EXIST ANYWHERE , it becomes clear that the NERVE POISONS in the VACCINES are INTENTIONALLY IMPLANTED IN THE POPULATION. With this wanted DECEPTION and POISONING of the POPULATION, EVERY CITIZEN is obliged to FILE CHARGES with the POLICE AGAINST EXECUTIONERS AND THOSE INVOLVED IN VACCINATIONS.

EVIL ONE CANNOT SIT THERE AND DO ............ NOTHING

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.09.22. 14:50:01

@John Dear: Az encephalitis az MMR-vakcináció egy elképesztően ritka, de valódi lehetséges mellékhatása. A gyakorisága kevesebb mint 1 per 1 millió beadott oltás. Ha érdekel ez a dolog, a következő az alapcikk a témában:

Weibel RE, Caserta V, Benor DE, Evans G. Acute encephalopathy followed by permanent brain injury or death associated with further attenuated measles vaccines: a review of claims submitted to the National Vaccine Injury Compensation Program. Pediatrics. 1998 Mar;101(3 Pt 1):383-7.

Hogy miért van így, az nem túl bonyolult: az MMR-vakcina bár legyengített, de mégiscsak élő kanyarót tartalmaz, így nem meglepő, hogy ugyanúgy ahogy a valódi kanyaró is okozhat encepahlitist, úgy az MMR is... igaz - összhangban a gyengítéssel - sokkal-sokkal ritkábban. (A valódi kanyarónál nagyjából 1 per 1000 az encephalitis gyakorisága. Franciaországban a 2011-es járványban (tehát nem a múlt évezredről beszélek, meg nem Afrika közepéről!) a 15 ezer kanyarós megbetegedésre 16 neurológiai komplikáció jutott.)

Hogy miért beszélek az encephalitis-ről? Azért, mert Ryan-nek ugyan tényleg baja lett az oltástól... de a baj NEM az autizmus volt! Hanem, bizonyám, encephalitise lett; az autizmust a szülők ugyan híresztelték (bocsánat, nem tudok jobb szót), de a végleges keresetükben már encephalitis-szel nyerték meg a kártérítést. NaturalNews esetén ezúttal sem felesleges az óvatosság... Tájékozódjunk tiszta forrásból, íme az ítélet:
www.uscfc.uscourts.gov/sites/default/files/opinions/CAMPBELL-SMITH.MOJABI-PROFFER.12.13.2012.pdf
www.uscfc.uscourts.gov/sites/default/files/opinions/Campbell-Smith.Mojabi.pdf

Idézem: "Petitioners specifically asserted that Ryan "suffered a Vaccine Table Injury, namely, an encephalopathy" as a result of his receipt of the MMR vaccination on December 19, 2003."

Ismétlem, ebben olyan értelemben nincs meglepetés, hogy az encephalitis egy ismert, tudott lehetséges mellékhatása az MMR-nek. Nem feltételezem, hogy az ítélet hibás lenne, készséggel elhiszem, hogy Ryan-nek tényleg encephalitis-e lett az oltástól. De autizmusról SZÓ NINCS a kártérítés alapjaként.

Magától értetődő, hogy maximálisan együttérzek Ryan-nel és a szüleivel, hiszen borzasztó lehet, hogy épp az ő gyermekük szenvedett ilyen súlyos károsodást a vakcinától. Megemlítendő azonban az, hogy - mint a fentiekből is kitűnik - ha nem oltanánk kanyaró ellen, akkor EZERSZERESÉRE növelnénk az - ugyanilyen! - szövődmények számát, tehát minden Ryan helyett 1000 Ryan-nel kéne együttérezni... Szerintem egyértelmű, hogy melyiket érdemes választani.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.09.22. 14:54:42

@John Dear: Azt hiszem ez az a színvonal, amivel már nincs mit kezdeni :)

fordulo_bogyo 2013.09.23. 05:04:33

@John Dear: Bemasolt angol szoveg helyett, ekes megyar nyelvu gondolatokat osszal meg velunk (ha vannak).

Idezet eseten elegendo a linket megadni, es akkor tudjuk, hogy ezt nem te gondoltad ki, csak neked tetszik, azert idezed...

erted?

smidtpali alomfo
es tarsai
blank