Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (6) bíróság (1) biztonság (37) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (32) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (5) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (117) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (118) varicella (5) védőoltás (118) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Konkrét gyanúsítások III: Cukorbetegség

2014.05.15. 13:38 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

A cukorbetegség (diabetes) az emberi vércukor-háztartás szabályozási rendellenessége. A vérünkben keringő glukóz a sejtjeink egyik fontos energiaforrása, a koncentrációja meglehetősen szigorúan szabályozott, ugyanis mind a túl alacsony, mind a túl magas szintje veszélyes, adott esetben akár életet fenyegető is lehet. E szabályozásban a kulcsszerepet egy inzulinnak nevezett hormon viszi, melyet a hasnyálmirigy ún. béta sejtjei termelnek és bocsátanak ki a vérkeringésbe. Az inzulin – többek között – úgy játszik közre a megfelelő vércukor-szint beállításában, hogy a jelenléte elősegíti a glukóz belépését számos sejtbe (ilyen módon tehát csökkenti a vércukorszintet). A magasabb vércukorszint pedig megnöveli az inzulin-felszabadulást a béta sejtekből – ezzel zárul a szabályozási kör. A cukorbetegség e szabályozás felborulása.

Manapság már, a konkrét mechanizmus alapján, elég sok típusát különítik el a cukorbetegségnek. Számunkra most a fontos a tipikusan gyermekkorban jelentkező 1-es típusú diabetes lesz, melynél a kiváltó ok, hogy egy autoimmun folyamat elpusztítja a béta sejtek nagy részét vagy egészét. Az autoimmun folyamat itt azt jelenti, hogy a szervezet tévesen úgy ismeri fel a béta sejteket, mintha azok idegen sejtek lennének, és ezért az immunrendszer ennek megfelelően megtámadja őket. Ennek következtében a beteg inzulintermelése megszűnik, a vércukorszint-szabályozás szétesik, a beteg vércukorszintje hatalmas kilengéseket mutat. Az 1-es típusú diabetes hirtelen kezdődik, nagyon gyakran a hosszan tartó magas vércukorszint – hiszen ennek legfontosabb korrekciós mechanizmusa kiesett – drámai szövődménye, a ketoacidózis révén ismerik fel. A cukorbetegek mintegy 10%-a tartozik az 1-es típusba. (A maradék legnagyobb része 2-es típusú cukorbeteg, náluk az inzulintermelés nem feltétlenül csökkent, sőt, akár kimondottan emelkedett is lehet, de a sejtek érzékenysége az inzulin közvetítette, vércukor belépést serkentő jel észlelésére lecsökkent, ez az inzulinrezisztencia. A mostani témánkhoz azért nem kapcsolódik – noha a népegészségügyi jelentősége igen nagy –, mert tipikusan felnőttkorban jelentkezik, és az okai jól ismertek, a genetikai alapokon túl életmódbeli tényezők, elsősorban az elhízás és a fizikai aktivitás hiánya váltja ki.)

Az 1-es típusú diabetes okai nem ismertek teljes mértékben. A betegségnek az autizmus kapcsán bemutatott ikerkutatási módszerekkel alátámaszthatóan nem tökéletesen meghatározó, de erős, akár 90%-ot is elérő genetikai alapja van jelenleg még nem teljesen felderített és emiatt intenzíven kutatott, poligénes örökléssel. Látható, hogy itt is van környezeti tényezőnek szerepe (és azt se felejtsük el, itt se, hogy a „genetikai háttér”, bármilyen százalékos örökölhetőség is szerepeljen, természetesen nem valamiféle determináltságot jelent, nagyon is elképzelhető, hogy a betegség kialakulását magát befolyásolják életmódbeli vagy környezeti tényezők).

A környezeti tényezők szerepét az is alátámasztja, hogy az 1-es típusú diabetes előfordulása a fejlett világ legtöbb országában egyértelműen nő, Európában jellemzően évi 2-4% körüli ütemben. És itt ráadásul, szemben az autizmussal, ez egész biztosan valódi növekedést jelent, hiszen a cukorbetegség kapcsán nincsenek definíciós problémák a diagnózis kapcsán.

Ezek fényében talán nem meglepő, hogy felvetődött a gondolat, hogy valamelyik oltásnak szerepe lehet a cukorbetegség kialakulásában. A kérdés ott indul, hogy egyáltalán melyik oltás a gyanús? A védőoltás-ellenzők e tekintetben sem vehetők komolyan, mert szokásosan mutogatnak mindenre (A BCG! Ja, hogy nem? Akkor az MMR! Ja hogy az sem? Akkor a DTP! – miközben a felsoroltak között olyan oltások vannak, amikben a világon semmilyen közös nincs, sem oltóágensben, sem segédanyagban, persze ettől még mindegyik pont ugyanazt a betegséget okozza…), de a kérdést azért meg lehet komolyabban is közelíteni.

Ennek kapcsán nagyon érdekesnek találom, hogy miközben az 1-es típusú diabetes védőoltásokkal való összekapcsolása ezerszer értelmesebb és komolyabban vehető felvetés, mint az autizmusé – mindjárt ki is fejtem, hogy miért – a védőoltás-ellenesek mégis állandóan az autizmust veszik elő. (Azt gondolom, hogy már ebből is jól látszik a dolog valódi háttere: szó nincs bármiféle tudományról emögött, egyszerűen az számít, hogy mivel lehet riogatni. Bár a diabetes sem egy vidám dolog, de az autizmustól mindenki még jobban fél; a cukorbetegség valahogy mégis csak jobban ismert, megszokottabb dolog.)

Szóval, miért mondtam, hogy ez egy sokkal komolyabban megfontolandó felvetés? Az egyik okról már volt szó: itt tényleg biztosan növekvő előfordulással állunk szemben, ami – mint mindig – felveti a környezeti tényezők, vagy a környezeti tényezők és a genetikai háttér interakciójának a szerepét. A másik ok még izgalmasabb: az autizmus kapcsán még a védőoltás-elleneseknek sincs semmilyen ötletük, hogy mi lehet az a mechanizmus, ami közvetít az oltás és a betegség között, ezzel szemben az 1-es típusú diabetes-nél létezik javaslat ilyen kapocsra! És javaslat alatt itt nem valamiféle erőltett kitalációt értek, hanem egy teljesen komoly helyeken is felvetett gondolatot. Jelesül: felmerült, hogy az 1-es típusú cukorbetegség etiológiájában bizonyos esetekben, legalábbis részben, szerepet játszhat vírusfertőzés is. Az enterovírusokat, ezen belül különösen a Coxsackie B vírusokat például erősen „meggyanúsították”. Ez azért érdekes, mert innentől az élő vírust tartalmazó vakcinák (magyarán: az MMR) elvileg szóba jöhetnének. Sőt, ennél több is igaz! A mumpszvírus kapcsán, ami az MMR egyik komponense, konkrétan is volt közlés arra, hogy összefüggésbe hozható az 1-es típusú cukorbetegséggel, olyan módon alátámasztva – többek között –, hogy például Finnországban a hatalmas 1979/80-as mumpsz-járvány után 2-4 év késleltetéssel emelkedni kezdett a diabetes esetek száma. Hogy még teljesebb legyen a kép, itt nem csak empirikus adataink vannak a kapcsolatra, de elméleti magyarázatunk is: egyfelől olyan értelemben, hogy a vírusnak lehet közvetlen hatása a béta sejtekre, másfelől olyan értelemben, hogy a vírus hogyan képes beindítani az autoimmunitást. Ez utóbbi kapcsán érdemes kiemelni az ún. molekuláris mimikri teóriáját. Egy konkrét példán szemléltetve: a Coxsackie B4 vírus 2C nevű fehérjéjének az aminosavsorrendje egy kb. 20 hosszú szakaszon nagyon hasonlít az emberi glutaminsav-dekarboxiláz (GAD) enzim aminosavsorrendjére. Amikor egy emberben Coxsackie B4 fertőzés zajlik, a szervezet nagy számban termel a vírus ellen antitesteket, melyek – többek között – az ominózus fehérje aminosavsorrendjét felismerve tudják, hogy mit kell megtámadniuk. Néhány esetben azonban az antitestek egy része sajnos „megzavarodik” a fenti hasonlóságtól, és tévesen a GAD-ot hiszi célpontnak, beindítva ezzel az autoimmun folyamatot. Továbbmenve, régóta közismert, hogy a veleszületett rubeola szindróma összefüggésben van a cukorbetegséggel, sőt az is tudott, hogy a rubeolavírus képes a hasnyálmirigyben replikálódni, ami szintén felveti az autoimmunitás lehetőségét a rubeolavírus ellen termelt antitestek révén. Mindezek együtt, legalábbis elvileg, alkalmasak arra – teljesen tárgyszerű tudományos alapon is! –, hogy az MMR-oltást hírbe hozzák.

Azért mondtam hangsúlyosan kétszer is, hogy „legalábbis elvileg”, mert két baj is van ezzel a teóriával. Az egyik, hogy még ha igaz is a vírusfertőzések szerepe, béta sejt-pusztulást csak akkor okozhatnak, ha képesek azokba bejutni. Ilyen szempontból a védőoltások könnyen lehet, hogy várhatóan nem hogy rosszat, hanem épp ellenkezőleg, kimondottan jót tesznek – a diabetes szempontjából is –, hiszen az oltóvírus erre a gyengítése miatt kevésbé képes, viszont a kialakuló immunitás miatt az esetleges vad kórokozó sem fogja tudni ezt megtenni (noha amúgy, oltás nélkül, természetesen képes lenne rá!). Sőt: az oltások révén a vírus cirkulációja is csökken, legalábbis kellő átoltottság esetén, így végeredményben mindenki, oltásról függetlenül is, jobban jár a vírusok elkerülésében. Ennek szép példája az előbb hivatkozott finn eset. A mumpszjárvány után megugrott a diabetesek száma, viszont a történetnek van folytatása is: a finnek 1982-ben elkezdtek MMR-rel oltani, aminek hatására a '80-as évek közepére szinte eliminálták a mumpszot. Ezután a diabetesek számának emelkedése 1987-ben megállt, és 1990-ig teljesen stagnált! Pedig akkor már réges-rég oltottak mindenkit MMR-rel, bőven elég idő eltelt az 1-es típusú cukorbetegség kialakulására is.

A másik probléma, hogy valójában a vírusfertőzések 1-es típusú cukorbetegségben játszott szerepe azért közel nem egyértelműen eldöntött, sokan vitatják, sőt, még olyan nézet is létezik, miszerint akár még kimondottan jót is tehetnek. Csak egyetlen példa erre: a tapasztalatok szerint a diabetes a rosszabb szocioökonomóiai státuszúak között ritkább (akár országok közötti összhasonlítást nézve) – miközben közismert, hogy a vírusexpozíció, a rosszabb higiénia miatt, pont hogy ott a nagyobb! Ez ellentmond annak a teóriának, hogy a vírusexpozíció etiológiai szerepet játszik.

Összefoglalva: pro és kontra is vannak bizonyítékok, ez az egész vírusexpozíció-cukorbetegség kérdéskör kissé ingatag lábakon áll; de ami még fontosabb, hogy ezt felhasználni az oltások meggyanúsítására teljesen abszurd, hiszen annak alapján, amit jelenleg tudunk, ugyanúgy ki lehet hozni az oltások ártalmatlanságát, sőt, akár a kimondottan jótékony szerepüket is… De, még ezzel együtt is, itt még mindig jóval több orvostudomány van, mint az autizmus esetében.

Mindezek elméleti fejtegetések; a kérdést eldönteni azonban sokkal megnyugtatóbban lehet empirikus adatok alapján!

Kezdjük szokásosan itt is az ecological adatokkal. Longitudinális értelemben – tehát ugyanazon országot hosszú időn keresztül megfigyelve – lényegében ugyanazt lehet mondani mint az autizmusnál, igaz, a szakirodalomban található egyetlen szerző, Classan és mtsai, akik közöltek olyan eredményeket, melyben találtak összefüggést. Kiemelve most Magyarországot, azt láthatjuk, hogy az esetszám növekedése lényegében egyenletes 20-25 évre visszamenőleg, teljesen függetlenül az oltási rendszer alakulásától:
MagyarDiabIncGyurus2011.pngEbben az esetben a keresztmetszeti összehasonlításoknak is van értelme! (Tehát különböző országokat hasonlítani össze ugyanazon időintervallumban. Az autizmusnál ez azért nem jött szóba, mert az előfordulására vonatkozóan még adott országra is nehéz pontos adatot találni, hát még különböző országok között egységesen összehasonlíthatót.) Ez azért nagyon tanulságos a mi szempontunkból, mert a különböző országok között, még akkor is, ha hasonló fejlettségű (és oltási rendű) országokról beszélünk, akkor is jelentős különbségek lehetnek a diabetes előfordulásában – ami, legalábbis a bizonyítóerő ezen szintjén, természetesen kizárja az oltás lényeges szerepét. Ezügyben érdemes megnézni az EURODIAB nevű nagy európai diabetológiai kutatás eredményeit 17 országra vonatkozóan (köztük, szerencsére, Magyarországgal is):
DiabIncPatterson2009.pngA vízszintes tengelyen az 1989 és 2003 közötti átlagos incidencia látható, míg a függőleges tengelyen ugyanezen időszakban az incidencia növekedése. Jól látható – amire talán kevesen gondolnának! –, hogy Magyarország az európai élvonalban van 1-es típusú cukorbetegség terén, mindkét értelemben: az éves esetszám is a legalacsonyabbak között van, és annak a növekedése is. Miközben ugyebár mi ész nélkül, rengeteget stb. stb. oltunk. Ez persze ilyen formában nem igaz, hiszen az átoltottság a nem kötelező rendű országokban is magas, az oltási naptárak pedig a BCG-től eltekintve több helyen még bővebbek is, de ettől még tény, hogy a nagyjából hasonló oltási viszonyok ellenére látható több mint ötszörös különbségek az oltások lényeges szerepe ellen szólnak. Még az egyes magyar megyék között is másfélszeres különbségek vannak esetszámban (holott az ország oltottságilag nyilván homogén):
MagyarMegyeDiabIncGyurus2011.png
Térjünk most át az igazi, magas bizonyítóerejű vizsgálatokra!

Blom és mtsai egy eset-kontroll elrendezésű vizsgálatot hajtottak végre svéd gyerekeken, 339 cukorbeteg bevonásával. Eredményeik szerint sem az MMR-oltás, sem annak a komponens oltásai, sem a BCG, sem a feketehimlő-oltás, sem a tetanusz, illetve a szamárköhögés elleni oltás nem volt összefüggésbe hozható nagyobb diabetes kockázattal.

Hummel és mtsai egy kohorsz vizsgálatot végeztek, ráadásul prospektív módon: 10 éven keresztül kértek fel cukorbeteg szülőket, hogy születendő gyermekük vegyen részt a programban, melynek keretében születéskor, 9 hónaposan és 2, 5, illetve 8 évesen megvizsgálták a gyerekeket. A publikáció időpontjára már több mint 800 gyermek érte el a két éves kort, köztük 31-nek voltak – a cukorbetegséget gyakran előrejelző – autoantitestjei, 10-nél alakult ki klinikai diabetes. Ezt a csoportot összehasonlítva az egészségesekkel azt találták, hogy sem a BCG, sem a Hib, sem a DTP, sem az MMR, sem a kullancsencephalitis elleni oltás nem növelte a diabetes rizikóját.

Karvonen és mtsai hasonlóképp prospektív kohorsz vizsgálatban hasonlították össze, hogy a Hib-vakcináció bevezetése előtt közvetlenül, és az azt követően közvetlenül születettek között van-e különbség a cukorbetegek arányában, sőt, még a beadott dózisok számát is külön elemezték. Több mint 200 ezer gyereket követtek 10 évig, de nem találtak szignifikáns különbséget, egyetlen összehasonlításban sem. Szintén a Hib-vakcina kapcsán ugyanilyen eredményre jutottak Black és mtsai és egyedül Wahlberg és mtsai találtak ellentétes eredményt a Hib-oltás kapcsán (ami persze már pusztán a vizsgálatok nagy száma miatt sem meglepő).

Graves és mtsai 317 – cukorbeteg, illetve autoantitestekre pozitív – gyerek bevonásával végeztek eset-kontroll elrendezésű vizsgálatot HBV, Hib, polio és DTP vakcinációkra; egyik esetben sem találtak megnövekedett diabetes rizikót.

DeStefano és mtsai szintén eset-kontroll vizsgálatot hajtottak végre 1020 cukorbeteg amerikai gyermek bevonásával. HBV-re, Hib-re, pertussis-ra – mind teljes sejtesre, mind acellulárisra –, MMR-re és varicellera egyaránt negatív eredményt kaptak. Külön vizsgálták azt is, hogy a vakcina adásának időzítése lehet-e ludas, erre szintén negatív lett a válasz.

Hviid és mtsai az összes 1990 és 2000 között született dán gyermek adatait – összesen 4,7 millió emberév utánkövetés! – vizsgálták, ez tehát egy (retrospektív) kohorsz vizsgálat volt, azt nézve, hogy az oltottság összefüggésbe hozható-e a diabetes kialakulásával. Az eredmény mind a Hib-re, mind a DTP-re, mind az IPV-re, mind az OPV-re, mind az MMR-re negatív lett (akár úgy nézték, hogy kapott-e adott oltást szemben azzal, hogy nem kapott, akár úgy, hogy hány dózist kapott, akár úgy, hogy egy többlet-dózisnak volt-e hatása), illetve negatív lett általában a teljes oltatlanság/valaha kapott bármilyen oltást összevetésre, továbbá negatív lett az összes oltást megkapta/semmilyen oltást nem kapott összevetésre, és úgy is, hogy egy többlet-oltásnak volt-e kockázatnövelő hatása. A vizsgálat külön értékét adja, hogy az összes felsorolt elemzést megismételték csak azon gyermekek körében is, akiknek van cukorbeteg testvérük. (Ilyen módon ellenőrizve azt a lehetőséget, hogy az oltás esetleg csak bizonyos, arra érzékeny gyerekek körében vált ki cukorbetegséget. Ez nem feltétlenül butaság, hiszen a cukorbetegségnek ismerten van genetikai komponense; ennek mérője a testvér cukorbetegsége.) Az eredmény így is, minden esetben, negatív lett.

A már említett EURODIAB keretein belül ezt a kérdést is vizsgálták egy eset-kontroll jellegű kutatásban. 7 centrumból összesen 900 cukorbeteg gyermek adatait feldolgozva azt találták, hogy sem a BCG-, sem az IPV-, sem a DTP-, sem az MMR-, sem a Hib-oltás nem növeli a diabetes rizikóját.

Altobelli és mtsai olasz gyermekek adatait használva végeztek eset-kontroll vizsgálatot. Hat év alatt 166 cukorbeteg gyermeket vontak be, összevetve őket a kontrollokkal azt találták, hogy sem a szamárköhögés, sem az MMR vakcináció nem függött össze magasabb diabetes kockázattal.

Érdemes megfigyelni, hogy a legtöbb ilyen vizsgálatban egy sor oltás szerepelt, köztük olyanok is, amelyekről a legnagyobb jóindulattal sem mondható, hogy valamiféle mechanizmus azért elképzelhető… ennek ellenére ezeket is megvizsgálták. (Az egyes vakcinák közül külön kiemelhető a BCG esete: komolyan felvetették, mechanizmussal együtt, hogy a BCG vakcináció adása miért lehet kifejezetten jó a diabetes megelőzésére, ám emellett végülis nem sikerült meggyőző bizonyítékot találni.)

Mindezeket összefoglalva, az e pillanatban rendelkezésre álló bizonyítékok szinte egyöntetűen amellett szólnak, hogy a gyermekkori vakcináció és az 1-es típusú cukorbetegség kialakulása között nincs összefüggés.

27 komment

Címkék: biztonság cukorbetegség vakcina oltás védőoltás diabetes

A bejegyzés trackback címe:

https://vedooltas.blog.hu/api/trackback/id/tr586169447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ügyfélszolgálatos 2014.05.16. 18:20:33

Tök mindegy. Aki ellenzi a védőoltást, nem fog egy ekkora, és részletes cikket elolvasni.

wowerman 2014.05.16. 19:10:12

Az oltásellenesek hívők, szóval a tények nem győzik meg őket. (semmi sem.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.16. 19:27:49

"holott az ország oltottságilag nyilván homogén"

Ebben nem lennék teljesen biztos, úgy vélem, lehetséges, hogy a keleti megyékben kisebb az átoltottság.

De ez csak feltételezés és semmiben sem gyengíti a posztban felsorolt érveket.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.16. 19:29:39

Alapvetően: Komoly gond, hogy jópár összefüggést nem vizsgál egyik oldal sem.

1. A diagnosztizált diabetes gyakorisága két dologtól függ: A diabetes gyakoriságától és annak esélyétől, hogy azt milyen valószínűséggel diagnosztizálják. Ez utóbbit pedig a rendszeres orvosi ellátás, vizsgálatok, az egészségtudatosabb életmód valamint az orvostudomány fejlődése is befolyásolja.

2. Tömegkommunikáció és a placebo / nocebo kapcsolata. Ha a placebo képes gyógyítani, a nocebo megbetegíteni... Akkor a nocebo + legyengített kórokozó is képes erre. Tegyük hozzá az oltásellenes tömeghisztériát, mint a nocebo mögött megjelenő okot...

3. Sokszor látjuk, hogy változik, mit tartunk egészségesnek. Egész biztos, hogy aki az egészségtudatos életvitel nevében mindent és mindennnek az ellentétét is kipróbálja az sok mellékhatásra számíthat. Márpedig ez az életvitel is a civilizációval, vagyonnal, stb. jár. És tegyük hozzá a nocebo kérdést is.

Soroljam?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.16. 19:40:32

@Válasszunk:

"'Ez utóbbit pedig a rendszeres orvosi ellátás, vizsgálatok, az egészségtudatosabb életmód valamint az orvostudomány fejlődése is befolyásolja."

Ha a felderítettségre utalsz, akkor ez kétséges. Legalábbis a fejlettebb világban igen valószínűtlen, hogy egy cukorbeteg felderítetlen marad.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.16. 19:47:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem érzem ma sem lehetetlennek, de korábban még nehezebb volt.

1. Sokan azért sem veszik komolyan, mert nincsenek érdemi tüneteik. Ha nem mennek más okból laborvizsgálatra ki sem derül. Közben viszont van sok más halálok ami ezt megelőzheti.

2. Korábban a vizsgálat még ritkább volt.

3. A diagnózishoz sokszor a vércukorszintet mérik, az viszont egy diétával szabályozható cukorbetegség esetén sokszor jó... Azaz szerencse is kell a felismeréshez.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.16. 20:32:47

@ügyfélszolgálatos: @Nguyen: @wowerman:
Hát mit mondjak, nem mondom, hogy nem is értem, hogy miről beszélsz :) ...**DE** alapvetően nem is az a kérdés, hogy a védőoltás-elleneseket meg tudom-e győzni (mert, sajnos, kétségtelen, hogy - különösen az elvakult részt - úgysem fogom tudni). Megjegyzem egyébként, hogy ez annyira nem is zavar, egyszerűen azért, mert tudom, hogy őket más se (és semmi sem) győzné meg. VISZONT! A kérdés szerintem nem is ez! A kérdés az, hogy vannak akik nem védőoltás-*ellenesek*, hanem egyszerűen *érdeklődők* (vagy csak hallottak ezt-azt, elbizonytalanodtak stb. - de azért nincs egyértelmű álláspontjuk, pláne nincs elvakultságuk)... és ők hajlandóak akár hosszabb, részletesebb okfejtést is elolvasni. És értük én is megírom ezt, mert tudom, hogy ők nyitottak a tájékoztatásra, és miattuk megéri a munkát, hogy az ember összefoglalja a tényeket.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.16. 20:34:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, természetesen az elképzelhető, hogy nem *tökéletesen* homogén az ország ilyen szempontból, ezt elfogadom, de azt még ennek fényében is tartom, hogy az ebben mutatkozó ingadozás eltörpül a térképen látható - másfélszerest is elérő! - különbségek mellett.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.16. 20:36:53

@Válasszunk: Általánosságban véve értelmes felvetésnek tartom, amit mondasz (sőt!), de szerintem pont a diabetes-nél (értve persze ez alatt most az 1-es típust), azért annyira nem kell e tényezők miatt aggódni. Azért ez elég jól definiált betegség. Nehéz (illetve pontosabban szólva inkább lehetetlen) nem észrevenni stb.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.16. 20:40:15

@Válasszunk: Ja értem! Akkor most már egyértelmű a helyzet, ez egy félreértés. Amire te gondolsz, az a 2-es típusú diabetes. Nem mintha az ne lenne fontos népegészségügyileg (sőt - erre utaltam is a cikkben), de itt most az *1-es típusú* cukorbetegségről beszélünk. Ott nem áll az, amit írtál, azt nem igen lehet "nem komolyan venni", hogy mást ne mondjak azért, mert adekvát kezelés nélkül nagyon záros határidőn belül halálhoz vezet...

fordulo_bogyo 2014.05.16. 21:10:45

Nagyon jo alapos osszefoglalo, koszonjuk!

Mi a velemenyed errol a hirrol? Konferencia-hir, nem publikalt tudomanyos szakfolyoirat cikke (egyelore?).

www.webmd.com/diabetes/news/20000613/hepatitis-b-vaccine-linked-to-onset-of-diabetes

Hepatitis B Vaccine Linked to Onset of Diabetes

In the group as a whole, the rates of type 1 diabetes were 46 per 100,000 for children who had been vaccinated and 34 per 100,000 for children who had not. For those vaccinated at age 12, the rates were 17.8 per 100,000 for vaccinated children and 6.9 per 100,000 for unvaccinated children.

Nagyon kis elteres, de erdekes.
Mondjuk nekem fura, hogy 12 eves korukban nem oltottak (kontroll) kulonbozik a tobbi nem oltott kontrolltol. Nem mindegy, hogy mikor nem oltanak? ;-)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.16. 21:33:42

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): Az a baj, hogy sok kutatás akár az USAra is építhet, ott pedig akinek nincs biztosítása, annál a rövid időn belül halálos kórképek diagnózisa is kérdéses. De több évtizedes folyamatok kapcsán nem vagyok meggyőződve arról, hogy az 50es években a keleti blokkban, vagy ma Észak Koreában sem általános az ilyen súlyosságú kórképek felismerése sem.

A mai, civilizált világban általános felismerhetőség nem feltétlenül volt általános korábban, pláne nem globálisan. Pl. orvosi ellátás nélküli, törzsi területeken. Itt pedig több évtizedes trendekről beszélünk. De nem csak ezek a kétségek jutnak eszembe.

A minden orvosi ellátást és diagnózist elutasító vallási közösségek (mint oltást elutasító közösségek) kapcsán a diagnózis megállapíthatósága nem jelenti annak a megállapítását. Ma sem.

Ahhoz, hogy hasonló környezeti ártalmakkal, stb számoljunk pont az a fontos, hogy az oltást és a modern orvoslást egyaránt elutasító vallási közösségek esetében tapasztalható statisztikát hasonlítsuk össze a az oltásban és egészségügyi ellátásban részesülő emberekkel.

Orvos nélkül, az orvos elkerülésével viszont nincs diagnózis. Sokszor a halál után sem. Így a diagnózis megállapításának esélye a legextrémebb esetekben SEM azonos a két csoportnál.

Ugyanakkor ne feledd, az oltásellenes oldal sokszor egységesen említi a diabetes-t, így az állításuk cáfolatához az egységesen kezelt diabetes kapcsán *IS* kell érveket mondani. Ez is fontos kérdés.

És amint látod a 3 érv az oltásellenesek érvrendszerére *általánosan* igaz válasz.

Leginkább az, hogy aki sosem ment orvoshoz, mert nem bízik benne, nem hagyja a boncolást, az nem egészséges lesz, hanem azt jelenti: nem volt ki megállapítsa a betegségeket.

Benoke2 2014.05.16. 21:39:33

Diabéteszt gyógyszerek is kiválthatják, pl szteroidok, amit frinc franc betegségekre is használják, csak úgy mint rákos megbetegedések esetén is. Méghozzá mint az 1 és 2 típusút is. Bár ha a kezelés nem tartós, akkor a szteroid elhagyásával, előbb utóbb ez drasztikusan javulhat, ez azért nem szentírás sajnos :( Egyébiránt a nem megfelelő vasháztartás is előidézheti, de ezt sem dörgölik az emberek orra alá, mert az anyagi veszteség lenne, ha azt kezelve nem alakulna ki néhány év múlva valamelyik diabétesz, mert a tartós betegség még ha kezelhető is, ez így hatalmas üzlet. Vannak olyan emberek amik érzékenyebbek az oltásokra, de hiába mutat olyan ellenreakciókat amiket nem kéne és hiába van leírva a követő oltásokban is hogy ilyen esetben további oltás tilos és életveszélyes, az orvosok figyelmen kívül hagyva tovább oltanak, ha a szülő nem engedi hatóságilag döfik a gyerekbe, ha meghal, hát majd kivizsgálják a szülő miben volt hibás... Komoly nagyon komoly mellékhatások vannak néha, és ezeket nem veszik figyelembe, mert akkor tömegesen utasítanák vissza, az hihetetlen pénzveszteség lenne, így beáldoznak néhány ember életet kisebb nagyobb betegségeket, életen át tartó problémákat pl egyensúlyzavar. Ez a hozzá állás finoman fogalmazva is Barbár. A BCG oltást kár elővenni, mert a TBC terjed méghozzá az oltottak között is. Itthon is, igen azt jelenti, hogy nem úgy véd mint ahogy mondják. Pedig a BCG oltást 100% -ban megkapta mindenki... Biztos hogy vannak mellékhatások, és a fő baj hogy ezeket nem kezelik sehogyan sem, az ilyen gyerekeket is végig oltják napló szerint, akkor is ha bele döglik. Lehet nagyon kevés a számuk, de mondjuk képzelje valaki a szülő helyébe magát... A statisztikák meg hát közel sem megbízhatóak... Illetőleg ha már diabétesz, akkor az életmódot is erősen figyelme kéne venni az oltásokkal egyetemben, merthogy azért ez is számít. Ha a szülők halálra zabáltatják édességgel, és annyi cukros löttyöt vedelhet a gyerek amennyit csak akar, és ha nem is látszik mert gizda alkat, simán kialakulhat nála oltástól függetlenül is. Az pedig nettó HAZUGSÁG, hogy nincs az oltásoknak mellékhatása.

[Prolixus] 2014.05.17. 02:21:55

@Válasszunk:
Én úgy hallottam sürgősségi ellátást az USA-ban is ugyanúgy mindenki kap. Max utána kiszámlázzák, aztán fizesd amiből akarod. Persze ebben nem vagyok biztos, régen olvastam már erről, így a forrásra sem emlékszem, de így rémlik. Ha valóban így van, akkor az I-es diabetes azért az esetek nagy részében akkor is diagnosztizálva lesz, ha az illetőnek nincs biztosítása. Tamás írta, hogy sajnos az esetek egy jelentős részében az I-est már a ketoacidózis állapotában fedezik fel. Ez a súlyos tünetei miatt viszont sürgősségi ellátást igényel. És a kettő között itt szerintem olyan összefüggés adódik, hogy akinek nincs biztosítása, a kezdeti bizonytalan tünetekkel úgysem fog orvoshoz menni...csak amikor már viszik, mert Kussmaul-légzése van és beáált nála a kóma. Szóval hacsak nem hal meg nagyon hamar a szerencsétlen, és boncolás sincs, akkor a mentőben, vagy amint beérnek vele a kórházba, rutinszerűen mérnek egy vércukrot, és már azonnal meg is van a diagnózis. Ergo a nem biztosított, végül I-es diabetessé váló betegek nagy része az USA-ban szerintem diagnosztizálva lesz (ha igaz a fenti feltételeztésem a sürgősségi ellátásról).

Ha a vallásos vagy akármilyen alapon mindenféle orvosi ellátást elutasító populációt vizsgáljuk I-es diabetes szempontjából, akkor pedig a következők mondhatóak el: Ha ez a populáció ugyanabban a civilizált környezetben él, mint az oltást és az orvosi ellátást igénybe vevők, akkor a környezeti ártalmak tekintetében nem lesz különbség a kettő közöt, így az adatok összehasonlíthatóak. Egyedül egy dologvan van különbség, az pedig a potenciális iatrogén ártalmak hiánya (az oltás meg eü elleneseknél, nyilván). Ez jogos a részedről, viszont mivel az I-es diabetes többnyire gyermekkorban már jelentkezik, a iatrogén ártalmak a fiatal életkor miatt valószínűleg egyébként sem lennének jelentősek ebben az Ies szubpopulációban. Nagyon jó, hogy ezeket az esetleges kétségeket felvetetted, de én úgy vélem ezeknek pont az I-es diabetes fenti "tulajdonságai" miatt nincs reális jelentősége itt.

A másik tetszetős felvetésed a nocebo kérdéskör. Ez is érdekes meglátás, és első látásra lehet is benne ráció. Ugyanakkor megint csak de! A placeb hatás sem szokott morfológiai elváltozásokat eltűntetni, tumorokat felszívni, antitesteket kigyomlálni. Ha a nocebonak ellentétes, de hasonló kaliberű hatása van, akkor valószínűtlen, hogy a szövettanilag jól detektálható szövetpusztulással járó I-es diabetest képes lenne létrehozni a "hit".

[Prolixus] 2014.05.17. 02:40:25

Hajj-jajj, egy ismerős név. :D Benoke2 a Ködpiszkálón is notóriusan nyomatta a válogatott baromságait.

Érdekes módon, amikor rákérdeztünk, hogy mégis honnan veszi őket (illetve azt is kértem, hogy mutassa a tudományos bizonyítékokat az állításai alátámasztására), nem volt hajlandó reagálni. Csak a személyeskedő hozzászóló küldte el a búsba.

Tudom, hogy nem túl szép ilyen ignoráns attitűddel írni ezt a hozzászólást, de szerintem mindenki aki elengedi a füle mellett ezt az újabb bullshit csomagot, tesz magának egy nagy szivességet. Én szóltam. ;-)

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.17. 11:59:13

@fordulo_bogyo: Az első és legnagyobb problémám, hogy ez hol van leírva? Igen, tudom, hogy ez hülye kérdésnek hangzik, de én már itt elakadtam :) Próbáltam a szerző neve, "diabetes", "hepatitis b vaccine" és egyéb varázslatos kulcsszavakkal megtalálni, de csak eddig jutottam:

Pozzilli P, et al. Hepatitis B vaccine associated with an increased type I diabetes in Italy. Presented at the annual meeting of the American Diabetes Association, San Antonio, TX, June 13, 2000.

Most ez meg mit jelent?? Azt, hogy soha az életben le sem írták, csak egyszer elmondták szóban 15 éve?! Ez most komoly? Akkor ezzel mégis mit kéne kezdenem...?!

A második bajom, hogy kicsit előjött ugyanaz, mint itt: vedooltas.blog.hu/2013/02/23/velemenyem_egy_hepatitis-b_oltasrol_szolo_ujsagcikkben . Nem tudom mennyire kapcsol mindenki kapásból, de megint az ész nélküli fordítás: Magyarországon először 13 évesen oltunk ezzel... miközben az incidencia növekedését elsősorban a 0-4 éves korosztályban tapasztaljuk!!!

És végül, a harmadik problémám röviden összefoglalható:
> prop.test(c(69,51),c(150000,150000))

2-sample test for equality of proportions with continuity correction

data: c(69, 51) out of c(150000, 150000)
X-squared = 2.4093, df = 1, p-value = 0.1206
alternative hypothesis: two.sided
95 percent confidence interval:
-2.977292e-05 2.697729e-04
sample estimates:
prop 1 prop 2
0.00046 0.00034

Ez a különbség MÉG CSAK NEM IS SZIGNIFIKÁNS!!! Hihetetlen. Ezek még soha nem hallottak hipotézisvizsgálatról?? Nem semmi...

(Becsületükre legyen mondva, hogy a másik legalább szignifikáns, nyilván a 400 ezres mintaméret miatt.)

"Mondjuk nekem fura, hogy 12 eves korukban nem oltottak (kontroll) kulonbozik a tobbi nem oltott kontrolltol. Nem mindegy, hogy mikor nem oltanak? ;-)"

Marha jó észrevétel. Én úgy ledöbbentem az eddigieken, hogy elsőre fel sem tűnt :D Mivel ugyebár nem találtam leírást a módszertanról (... ...) ezért elég nehéz erre bármit is mondani - de ettől még jól mutatja, hogy akármit is csináltak pontosan, itt mindenképp durva hiba van valahol. Csak tippelni tudok, talán ennyire különböztek (lakóhelyben, születési kohorszban, nemi összetételben, nem tudom miben) a csoportok.

Azért tök jó, hogy ezt kiszúrtad, mert ez minden laikus számára is tökéletesen egyértelművé teszi, hogy itt valami nagyon nem stimmel... és a legjobb benne, hogy nem kell hozzá érteni a hipotézisvizsgálathoz, semmihez! Elég rámutatni, hogy ha 6,9 és 34 lett az, aminek elvileg *szükségképp egyenlőnek* kellene lennie, akkor miért gondolja, hogy a 46 és a 34 (illetve a 17,8 és a 6,9) közti különbség lényeges...? :)

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.17. 12:16:38

@Válasszunk: Jó, nyilván Afrika közepén, meg egy észak-korai faluban elképzelhető, ezt elhiszem, de cserében remélem te elhiszed azt, hogy azért ez tényleg az ilyen extremitásokra korlátozódik (pláne a fejlett világban). Elhiszem, hogy az utóbbi 50 évben volt három eset Magyarországon, akit nem diagnosztizáltak, de ez nem sokat vizet fog zavarni... Sőt, azt hiszem ez még az USA-ra is áll, biztosítás ide vagy oda: legrosszabb esetben a mentőben megnézik a vércukrát, miközben épp DKA-val viszik be. Megint csak, elhiszem, hogy évente van egy eset, amikor ez nem így történik (mert valami hajléktalan, vagy ilyesmi, bár még így is nehéz elképzelni), de az biztos, hogy az összképen nem módosít.

"Ugyanakkor ne feledd, az oltásellenes oldal sokszor egységesen említi a diabetes-t, így az állításuk cáfolatához az egységesen kezelt diabetes kapcsán *IS* kell érveket mondani."

Nem, ez nem így van. Mármint persze, bocsánat, máris korrigálom magam: természetesen *vannak védőoltás-ellenesek*, akik szerint az A00-tól a Z99-ig minden betegséget okozhatnak oltások, nyilván szerintük 2-es típusú cukorbetegséget is :) *DE* a tipikus felvetés úgy szokott hangozni, hogy "2 héttel azután, hogy gyermekem megkapta az MMR (DTP, stb.) oltást, diagnosztizálták nála a cukorbetegséget!". Én erre kívántam reagálni (márpedig gondolom az nem kérdés, hogy a fenti leírás szinte kivétel nélkül az 1-es típusú diabetes-nek felel meg).

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.17. 12:18:47

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): Ú, a francba, bocsánat, elszúrtam a poént. Természetesen nem A00-től Z99-ig, mert az U99 kivétel... az az egyetlen amit aztán TUTI nem okozhatnak az oltások :DDD

fordulo_bogyo 2014.05.17. 12:34:39

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): Koszi, en meg addig sem jutottam el, hogy a kivonatot megtalaljam, naivan azt hittem, hogy ha most hir, akkor nem 2000-ben, hanem 2014-ben tartott errol eloadast. Pozzilli P. publikacioit neztem, de azok kozott nem talatam ilyet, gondoltam tul friss.

Ugy nez ki, hogy nem Pozzilini aki ezzel foglalkozik (o csak egyszer volt tarsszerzo, egy konferencia eloadasban), hanem Classen, J.B., neki tobb valodi cikke is megjelent ebben a temaban, es a cikkek cime alapjan az immunrendszert ket szelso extrem valaszaszanak tulajdonitja az I es II tipusu cukorbetegseget. Es osszefuggest keres a vedooltasok es a cukorbetegsegek kozott.

Classen, J.B.:Diabetes Versus Type 2 Diabetes/Metabolic Syndrome, Opposite Extremes of an Immune Spectrum Disorder Induced by Vaccines
www.vaccines.net/9TOEJ.pdf

Erdekes benne tablazat. ;-)

Classen, J.B.: Italian Pediatric Data Support Hypothesis that Simultaneous Epidemics of Type 1 Diabetes and Type 2 Diabetes/Metabolic Syndrome/Obesity are Polar Opposite Responses (ie symptoms) to a Primary Inflammatory Condition. Journal of Pediatric Endocrinology and Metabolism 24 (7-8): 455-456, 2011.
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21932581

Classen, J.B.: Discontinuation of BCG Vaccination Precedes Significant Drop in Type 2 Diabetes in Japanese Children. Role of Inflammation and Cortisol Activity as a Cause of Type 2 Diabetes The Open Endocrinology Journal 2: 1-4, 2008.
www.vaccines.net/1TOEJ.pdf

Classen, J.B.: Italian Pediatric Data Support Hypothesis that Simultaneous Epidemics of Type 1 Diabetes and Type 2 Diabetes/Metabolic Syndrome/Obesity are Polar Opposite Responses (ie symptoms) to a Primary Inflammatory Condition. Journal of Pediatric Endocrinology and Metabolism 24 (7-8): 455-456, 2011.

Lehet, hogy erdemes lenne rola is szot ejtened?
Ugy tunik, hogy nagyon elkotelezett vedooltas ellenes szakember.

www.vaccines.net/newpage12.htm listazza a publikacioit.

Es innen mar csak egy lepes: www.vaccines.net/newpage1.htm ceget alapitott aminek celja: "Dedicated: to understanding the chronic effects of vaccines and developing safer immunization methods for those who choose to be immunized."

A PubMed 23 cikket listazza Classen JB[Author], es tobbsegukben valamelyik (mindig mas) vedooltas es a cukorbetegseg kapcsolatat elemzi.

fordulo_bogyo 2014.05.17. 12:41:17

Bocs, az egyik cikk (Italian Pediatric Data...) ketszer szerepel fentebb, megtenned, hogy torlod a masodik elofordulasat? Koszi!

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.20. 09:22:22

@fordulo_bogyo: Sajnos az egyes hozzászólások tartalmát nem tudom szerkeszteni, úgyhogy ez most már így marad, de azt hiszem mondhatjuk, hogy ez legyen a legnagyobb probléma :)

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.20. 09:58:56

@fordulo_bogyo: Először is, nagyon korrekt a hozzáállásod... mármint, hogy ennyi munkát fektetsz bele, hogy helyettük kitaláld, hogy igazából mit is akarnak mondani :) De amúgy jellemző... ...

"Ugy nez ki, hogy nem Pozzilini aki ezzel foglalkozik (o csak egyszer volt tarsszerzo, egy konferencia eloadasban), hanem Classen, J.B.,"

Sajnos a konferenciás előadáson mindenhol azt látom, hogy "Pozzilli et al", így nem tudom, hogy miből gondolod, hogy Classen társszerző volt...

A lényegre térve: igen, Classen munkásságát viszont ismerem! (Ezzel együtt is, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmet!) Olyannyira, hogy megemlítettem a cikkben is ("Classan és mtsai, akik közöltek olyan eredményeket, melyben találtak összefüggést."), bár konkrétan más cikkét citáltam, mint most te... de én is láttam, hogy van neki egy sor írása erről.

Hogy mennyire van igaza ezekben az ecological dolgokban (legjobban talán itt olvasható: journals.lww.com/infectdis/Citation/1997/06070/The_Timing_of_Pediatric_Immunization_and_the_Risk.7.aspx ) azt nyilván nem tudom egyesével minden országra leellenőrizni, de akármi is a helyzet, az tény, hogy a magasabb szintű bizonyítékok ezt mind cáfolták. Hozzá kell tennem, nekem ettől függetlenül is vannak fenntartásaim az ecological jellegű állításairól, mégpedig épp amiatt, amit írtam a cikkben: Magyarország példája miatt. Maradva a konkrét esetnél, Classen azt írja ebben a cikkben, hogy a hepatitis B oltás bevezetése után Új-Zélandon egyetlen év alatt (!) kétszeresére nőtt a T1DM incidenciája (de még több évet átlagolva is másfélszeresére). Namost erre mondtam, hogy természetesen az új-zélandi adatait nem tudom leellenőrizni, de azt tudom mondani, hogy Magyarországon ugyanez a bevezetés 1999-ben történt, tessék nekem megmutatni az azonnali, kétszeres növekedést egyetlen év alatt...
Szóval ezért mondtam, hogy vannak fenntartásaim, még ezekkel az eredményeivel szemben is.

"Classen, J.B.:Diabetes Versus Type 2 Diabetes/Metabolic Syndrome, Opposite Extremes of an Immune Spectrum Disorder Induced by Vaccines
www.vaccines.net/9TOEJ.pdf

Erdekes benne tablazat. ;-)"

Jézusom...

"Classen, J.B.: Discontinuation of BCG Vaccination Precedes Significant Drop in Type 2 Diabetes in Japanese Children. Role of Inflammation and Cortisol Activity as a Cause of Type 2 Diabetes The Open Endocrinology Journal 2: 1-4, 2008.
http://www.vaccines.net/1TOEJ.pdf"

Namost ez egy nagyon jó példa arra, hogy nem csak hülyeséget ír, de olyan hülyeséget, amit igen nehéz véletlenül elkövetni...

Kicsit jobban megnézve, azonnal látható, hogy a különbség attól lett szignifikáns, hogy az oltás érájából 20 évet (!) vont össze, amibe így több mint 4 millió gyerek került. (Most a bal oldali oszlopot nézve.) Az oltás nélküli csoport összesen 2 (azaz kettő) év!! De ha jobban megnézzük, akkor látjuk, hogy teljesen eltérő évek vannak, ő mégsem vett semmilyen trendet figyelembe. Nyilván véletlenül. Ezen annyira felhúztam magam, hogy villámgyorsan összerántottam egy grafikont Excel-ben (ami alsó hangon 3 perc munka volt, így már érthető, hogy ő nem tette meg, noha sokkal áttekinthetőbbé tette volna a helyzetet...): medstat.hu/vakcina/ClassenDiab.PNG . Na és akkor most tessék ezen megmutatni az oltás bevezetésének az időpontját...

Ami még furcsa: miért vonta az oltás utáni két évet össze? (Amikor az összes többi évet, 20 évre visszamenőleg (!!!) egyesével közölte... valamiért ezt a kettőt (!) viszont nagyon fontos volt összevonni!) Netántán csak nem arról van szó, hogy ott is volt egy jobb és egy rosszabb év - mint annyiszor korábban?!

Erről jut eszembe - és talán ez mutatja a legjobban, hogy mekkora pofátlan csalás az egész! - hogy szerintem AKKOR IS simán kijött volna ez a különbség, ha 2001-2002 összevonását hasonlítja a korábbiakhoz!!!! (Hiszen az is két jobb év volt.) MIKÖZBEN ABBAN UGYANÚGY OLTOTTAK!!

Aztán: miért hagyta abba 2003-2004-ben? Azt írja, hogy csak eddig volt adat - de a cikk 2008-as!! Netán csak arról van szó, hogy nem szerette volna, ha kiderül, hogy ami utána történt, az mégsem illeszkedik a mintába...?

Ha már itt tartunk, tudom, hogy ez egy konkrét iskola, de azért nem felesleges az országos adatokat megnézni Japánból: www.plosone.org/article/info%3Adoi%2F10.1371%2Fjournal.pone.0074699 . Jól látszik az azonnali megharmadolódás ugye? :D

Egy szó mint száz: ez ordító átverés, ami mindenféle hozzáértés nélkül, kilométerekről látszik...

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.20. 10:10:15

(Bár ilyenre soha nem szeretek hivatkozni, de elgondolkoztam azon, hogy milyen lap az, ami ilyen színvonalú cikket leközöl. Rákerestem a nevére, íme: www.benthamscience.com/open/toej/ . Abban az évben volt 4 (!!!!) cikkük. Nem 4 számuk, 4 cikkük. Melyik az a folyóirat, ami 4 cikket közöl egy év alatt??!! (Amiből 2-t ugyanaz a szerző írt.) A kiadó a Bentham Science, ezt minden kutató jól ismerheti, mert naponta ötször szpemmeli tele a postaládámat, hogy felkérnek főszerkesztőnek valamelyik kamu-lapjukhoz (persze, nyilván pont egy budapesti tanársegéd az optimális főszerkesztő), ráadásul olyan témákban, amikhez közöm nincs :D Hát szóval így lehetett leközölni... ...)

klebsiella · http://zsofiadel.blog.hu 2014.05.22. 16:45:31

@Benoke2:
Szögezzük már le, hogy az 1-es és a 2-es típusú diabetes patomecchanizmusát tekintve egészen más. Az 1-es típusú visszafordíthatatlan, gyógyszer nem idézi elő, csak esetleg egy jól beállított, meglévő diabetesbe "kutyul bele", több, vagy kevesebb inzulin kell átmenetileg.
Amit leírsz, hogy életmóddal függ össze, na az tipikusan a 2-es típusú, ami kezdeti fázisban egyszerűen fogyással, testmozgással vissza is fordítható. Csakhogy ebben a cikkben nem erről, hanem az 1-es típusúról volt szó.
Nekem a gyerekorvos, mielőtt beoltotta a lányaimat, minden alkalommal elmondta, mik a lehetséges mellékhatások, emlondta, mi a teendő. Az autista lányommal (akit már az MMR beadása előtt fejlesztésre hordtam) együtt járt fejlesztésre egy kislány, akinek genetikai betegsége van, és ő egyetlen védőoltást sem kapott meg.
blank