Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (6) bíróság (1) biztonság (37) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (32) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (5) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (117) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (118) varicella (5) védőoltás (118) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Gondolatok a gyermekoltásokról szóló gondolatokról

2014.09.09. 15:52 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

[ Ez a bejegyzés alapvetően egy vendégposzt, szerzője Bencskó György. Ő eredetileg az írást közlő honlapra írt egy hozzászólást egy ott megjelent cikkhez, ám ezt az ellenvéleményeket elnyomó gyógyszerlobbi az elhallgatott igazság kimondásáért küzdő védőoltás-ellenesek seperc alatt kimoderálták. A mostani bejegyzés e kommentár szerkesztett, általam is bővített változata. Az írás tehát közös munkának tekinthető, de ahol egyértelműen a saját véleményemet írtam le, azt mindenhol megjelöltem külön. – FT ]

A NaturaHirek.hu nemrégiben egy írást közölt – közvetlenül az emberiség elleni elektrokémiai háborút (így) leleplező cikk után… – melyben a védőoltásokról volt szó. Adódik a kérdés, hogy az emberiség elleni elektrokémiai háború társaságában lévő cikkekkel érdemes-e egyáltalán foglalkozni, de mivel ebben az írásban vannak tudományosan is megvizsgálható, ellenőrizhető állítások, így az ilyen részeire reagálnék most.

A legtöbb európai országban ma nem kötelezőek, csupán ajánlottak a védőoltások. A beadásuk ideje is „szét van húzva”, vagyis nem 2, 3, 4, stb. hónaposan kötelező módon, hanem pl. másfél éves korig ajánlott megkapnia azt a gyermeknek.

Az természetesen igaz, hogy van ahol nem kötelező, hanem ajánlott az oltás, de az nem igaz, hogy azokat máskor adnák: az ajánlott/kötelező címkében persze különbség van, de az időpontok maguk ugyanazok az Egyesült Királyságban, Németországban, vagy épp Luxemburgban, mint Magyarországon. Az első három DTP-IPV-Hib pl. az elsőként felsorolt országok naptáraiban is 2-3-4 hónapos korral szerepel. Sőt! Németországban, ha már itt tartunk, az első MMR és negyedik DTP oltást még korábban is (!!!) ajánlják, mint Magyarországon (itthon 15 és 18 hónaposan, ott mindkettőt 11-14 hónaposan). Íme Németország és Magyarország oltási naptára összehasonlítva (kék a magyar, zöld a német; a halványabb szín a be nem adott korábbi oltások pótlásának intervallumát jelzi):

HunGerSchedule.png

És én megadom a forrást is, ahol utánanézhet az olvasó.

És persze korrekt tájékoztatás nem csak a várható előnyökről, de a lehetséges szövődményekről, reakciókról is.

 Egyetértek. A korrekt tájékoztatás tényleg nagyon fontos…

De mit is tudunk az oltások következményeiről? Sokat is, keveset is.Rövid távú hatásait vizsgálják, vizsgálták, de ez általában nem jelent hosszabb időszakot.

Ezt nem tudom, hol álmodta a cikkíró. Rengeteg hosszútávú vizsgálat is van, ez itt például Dánia összes megszületett gyermekét utánkövette egy tízéves intervallumban (összes 4,7 millió emberév utánkövetés; remélem ez már elég hosszúnak minősül a szerző szerint is…).

Azt, hogy a „védettség” meddig tart, szintén vita övezi. Nézzük talán az egyik legkézzelfoghatóbb, talán mindenki előtt legismertebb példát: a bárányhimlőt (varicella). Több évszázados tapasztalat az, hogy aki egyszer átesett ezen a betegségen (remélhetőleg még gyermekkorában), életre szóló védettséget szerez – általában mellékhatások, szövődmények nélkül.

Feltételezem, hogy az a 100-150 gyerek, aki évente belehalt a bárányhimlőbe az Egyesült Államokban a védőoltás bevezetés előtt, nem értene egyet ezzel a mondattal.

[ Noha ez tényleg kis szám a lakossághoz képest. Az egészben egyébként az az igen szomorú, hogy pont a bárányhimlő elleni oltással kapcsolatban valóban fel lehetne reális aggodalmakat is vetni, de még itt is sikerült ezt a színvonalat hozni… A fenti hozzáállás már csak azért is értelmetlen, mert „általában” a bárányhimlő elleni oltásnak sincsenek mellékhatásai, különösen ilyen súlyúak. – FT]

Arról azonban nincs mértékadó tapasztalat, hogy az utóbbi évtizedben megjelent „bárányhimlő elleni” védőoltás vajon ugyanezt a hatást biztosítja-e.

Az egésznek épp az lenne a célja, hogy a gyermeknek ne kelljen átesnie a betegségen (vagy sokkal enyhébb lefolyású legyen és ne legyen kitéve a potenciális szövődményeknek sem). Szóval hiába ad az igazi betegség életre szóló védettséget, az már veszett fejsze nyele, hiszen akkor a gyerek már átesett a betegségen, amit éppenhogy el akartunk kerülni.

De azt sem tudjuk pontosan, hogy ennek a vakcinának mik a mellékhatásai.

Ha a cikkíró nem tudja, akkor ajánlom a betegtájékoztató, esetleg az alkalmazási előirat elolvasását. A 4-es pont alatt fel vannak sorolva a potenciális mellékhatások.

De hasonló tanulmányokat lehet olvasni a mumpszról is, amely elleni „védőoltást” az MMR nevű kombinált vakcina tartalmaz. Erről sem tudjuk, hogy vajon valóban életre szóló védettséget ad-e, szemben a természetes módon lefolyt betegséggel.

1991 előtt még évi 20-30 ezer mumpszos megbetegedés volt. Az oltás bevezetése után néhány éven belül két nagyságrenddel csökkent a betegek száma, az utóbbi 5 évben nem volt olyan év, hogy 10-nél több mumpszos betegek regisztráltak volna (szemben az alacsonyabb átoltottságú országokkal).

Szóval igen, ha nagyon akarjuk, akkor tényleg mondható, hogy nem tudjuk „biztosan”, hogy életre szóló védettséget ad-e (valamennyire valószínűleg valóban csökken a hatásossága az évtizedek során, de azért nem tűnik el), de ettől még nem kell abbahagyni az oltást és tízezreket kitenni egy járványnak.

[ Talán még egyértelműbb példa a kanyaró: az Egyesült Államokban 1965 óta gyakorlatilag nem fordul elő (miközben az oltás bevezetése előtt a gyerekek 100,0%-a átesett rajta!), tehát azt a legbiztosabb adatforrás alapján is mondhatjuk, hogy 50 évig véd az oltás. Ez valóban nem „élethosszig”, de már ez is évről-évre egyre kevésbé kérdés, miközben a kanyaró csak nem jön vissza, még 2014-ben sem (pontosabban szólva ami esetszám-növekedés van, az is jellemzően épp az oltatlanságból adódik). – FT]

Az oltás oka azonban az, hogy az esetleges felnőttkori mumpsz heregyulladást, végső soron meddőséget okozhat. Az ellenvélekedés pedig az, hogy a heregyulladás valójában igen ritkán okoz meddőséget, de ha mégis, akkor is általában csak az egyik here érintett, míg a másik akár az egész Föld benépesítésére alkalmas mennyiségű ivarsejtet termel.

[ Számomra nem totális újdonság – sajnos – a védőoltás-ellenesek betegség-párti hozzáállása, de annak megmagyarázása, hogy igazából nem is olyan nagy baj (!), ha egy férfi elveszíti fél heréjét (!) egy borzalmas fájdalommal járó heregyulladásos hereelhalásban, még nekem is kissé mellbevágó volt. Érdemes elgondolkozni azon is, hogy én bezzeg nem szoktam olyanokat írni, hogy az autisták agyának mekkora része működik jól betegségük ellenére is… - FT]

Dr. R. S. Mendelsohn „Gyermekorvos nélkül” c. könyvében így vélekedik erről: „Ha a mumpsz elleni védőoltásnak az a célja, hogy megvédje a felnőtt férfiakat a heregyulladástól, és nem az, hogy a gyerekeket megvédje a mumpsztól, ésszerűbb megoldásnak tűnne kizárólag azokat a férfiakat beoltani, akiknél serdülőkorra nem alakul ki a természetes védettség. Ily módon felnőttként védettebbek lennének, ráadásul valamennyi kislány és sok kisfiú elkerülhetné a veszélyes vakcinával járó potenciális kockázatokat.”

[ Dr. R. S. Mendelsohn szíves figyelmét felhívnám arra az apróságra is, hogy bár heregyulladása persze kizárólag férfiaknak lehet, de heregyulladást elkapni – mumpsz formájában – nőktől is ugyanúgy lehet! Amennyiben a populációnak csak kis részét tudjuk átoltani, akkor tényleg nem feltétlenül ésszerűtlen a szelektív oltási stratégia, csakhogy így a vírus cirkulációja a végtelenségig fenn fog maradni, ami a fenti okból állandó kockázat jelent bármi miatt elmaradó vagy megkéső oltás esetén a betegségen át nem esettek számára. Ha elég jó átoltottságot tudunk elérni, akkor jobb az univerzális stratégia, erre annak idején elég sok modellt is felírtak. Ha jut rá időm, szeretnék e kérdéssel külön írásban foglalkozni. – FT]

Ráadásul az oltás adásának – bár valóban legfőbb – de nem kizárólagos oka a heregyulladás. Az is ok, hogy megelőzzük a mumpsz egyéb lehetséges szövődményeit (pl.: agyhártyagyulladás, süketség, hasnyálmirigy-gyulladás), megóvjuk a gyermeket és családját a betegség okozta szenvedéstől, esetleges kórházi ellátástól stb., amik természetesen a lányokat is ugyanúgy érint(het)ik, mint a fiúkat.

Anélkül, hogy valamennyi gyermekbetegségen végigmennénk, a teljesség igénye nélkül még egy adat: vizsgálatok sora bizonyítja, hogy a rózsahimlő (rubeola, szintén az MMR „része”) elleni oltás már akár négy-öt évvel beadása után, de kamaszkorban már bizonyosan nem okoz immunitást.

Ezt nem tudom, hol álmodta a cikkíró. Először is nincs forrás megjelölve, így lehetetlen ezt leellenőrizni. Másrészt pedig ez egy oltári nagy marhaság (már bocsánat). Az USA-ban az utolsó nagy rózsahimlő járványban (1962-65) 20 ezer gyermek jött a világra születési rendellenességgel a rózsahimlő miatt (CRS: veleszületett rubeola szindróma), 6000 spontán vetélést, 5000 művi abortuszt, 2000 újszülött halálozást okozott. Az oltás bevezetése (1969) után a legrosszabb évben volt 68 (hatvannyolc) CRS. Azt hiszem ez elég meggyőzően cáfolja, hogy kamaszkor után ne adna immunitást… És igen, én megadok forrást is.

Azért oltanak ellene, mert a rubeolának magzatkárosító hatása lehet a várandósság időszakában, tehát a kamaszkor után. (!) A rózsahimlő azonban, évszázadok óta tudjuk – ha valaki természetes módon kapja meg – életre szóló védettséget ad.

Az előző bekezdés azt hiszem elég jól illusztrálja annak a hihetőségét, hogy a természetesen keringő rubeola adta életre szóló védelem mennyivel is jobb, mint az oltás…

A WHO szerint: „Az embereket arra kell képessé tenni, hogy saját egészségükért való felelősségüket maguk viseljék.”

Ezzel a céllal magam is maximálisan egyetértek.

A kötelező oltások jelentős részének kényszerű elfogadása és elfogadtatása azonban nem biztos, hogy ezt a célt szolgálja.

[ Ebben szerintem is van valami, csak épp a kötelezőség kapcsán még milliónyi más, adott esetben ennél erősebb megfontolás is van. – FT]

Egyes vélekedések szerint, ha bizonyos betegségeket „eloltunk”, azzal nem csinálunk mást, mint más betegségeket „átdobunk” felnőttkorba. A korábban említett Mendelsohn doktor ezt a kérdést teszi fel: „Vajon esetlegesen rákra és leukémiára cseréltük a mumpszot és a kanyarót?”

[ És ha azt a kérdést tette volna fel, hogy „Vajon a cikk szerzője egy baltás gyilkos?” akkor ez is már gyanúra adna okot?! Az fel sem merül, hogy kijelentéseket ne az alapján higgyünk el, hogy ki mondta, hanem, hogy megfelel-e a valóságnak…?! – FT]

Érdekes eredménnyel végződött az az Angliában végzett kutatás, miszerint a kanyarón átesett gyermekek esetében később 50 %-kal ritkább volt az allergiás megbetegedések száma, de jóval kisebb volt a daganatos megbetegedések aránya is.

Megint nincs forrásmegjelölés, így persze „véletlenül” ismét tökéletesen ellenőrizhetetlen az állítás…

Talán beszédes adat az is, hogy Az USA-ban 1962-ben, a kanyaró elleni vakcina bevezetését megelőző évben már csökkenő tendenciát mutatott a kanyarós megbetegedések száma, amely tendencia tovább folytatódott a következő években – vagyis a betegség eltűnőben volt még a védőoltás bevezetése előtt.

Talán ennél is beszédesebb, hogy ez az állítás mekkora hazugság. Bocsánat, de nem tudok jobb kifejezést használni, ha valaki így jellemzi a következő ábrát:

Ugyanis ez a kanyarós megbetegedések száma az USA-ban…

1978-ban egy 30 állam bevonásával készült felmérés azt mutatta, hogy a kanyaróban megbetegedett (!) gyermekek több, mint felét (!) beoltották.

Köszönöm, hogy a szerző megosztotta velünk ezt a remek, a védőoltás hatásosságot kitűnően alátámasztó példát! (Noha, mivel én adok a hitelességre, egy forrásmegjelölést még itt is szívesen vettem volna.) Ha ugyanis a népesség mondjuk 90%-át beoltják, 10%-át nem, és a betegek között mégis 50% lesz az oltatlanok aránya, az azt jelenti, hogy az oltás az oltottak 89%-át (pontosabban 80/90*100%=88,89%-át) megvédte a betegségtől. Akkor lenne probléma, ha a betegek között is 90%-os lenne az oltottak aránya ugyanúgy, ahogy a népességben!

[ Valójában, a mai adatok alapján, még a fentieknél is jobb a helyzet ha a követjük a szerző által javasolt, és egyébként tényleg értelmes logikát. – FT]

A WHO szerint mintegy 15-ször nagyobb az esélye annak, hogy olyan valaki kapja meg a betegséget, akit beoltottak kanyaró ellen, mint annak, hogy azok lesznek kanyarósok, akiket nem oltottak be.

Megint nem csodálkozom a forrásmegjelölés hiányán, mivel a WHO ilyet egész biztos soha nem mondott, ez egyszerűen hazugság; bocsánat, ismét nincs jobb szó rá.

[ Egyébként az is megérne egy misét, hogy akkor eszerint most ha a WHO mond valamit az úgy is van és pont? Túl azon, hogy én személy szerint nagyon ellene vagyok az ilyen tekintélyelvű érvelésnek, a legjobb, hogy a WHO állításai lényegében a cikk összes mondatával szembemennek, ezt felteszem még a szerző is elismerné. Akkor nekem nem is kellene érvelnem, elég lenne ezt az egy mondatot leírnom és kész? Vajon ezt is ugyanilyen természetességgel fogadná el a szerző…? – FT]

Hasonló tendencia figyelhető meg az oltásellenes antropozófus orvosok pacientúrájában is azokban az esetekben, amikor hagyják a maga természetes módján végigfutni pl. a lázas megbetegedéseket. Vagyis a gyermekbetegségek bizonyos értelemben „védenek” is, és nem csak azon betegség ellen, amin az egyén átesett (lsd: bárányhimlő), hanem később pl. az allergia vagy akár a rák elleni küzdelemben is.

[ Ez lényegében a higiénia-hipotézis nevű elmélet kérdésköréhez vezet el, amiről szeretnék még külön írni. Alapvetően nem egy marhaságról van szó, sőt, egy nagyon izgalmas elmélet, noha az oltások káros hatását csak nagyon erőltetve (vagy úgy sem…) lehet kihozni belőle. De a felvetése maga érdekes és megfontolandó. – FT]

Gondoljunk bele, mit is jelenthet egy fejletlen immunrendszerrel rendelkező csecsemő életében, ha a természetes bekerülési utakat (szájüreg, emésztőrendszer stb.) kikerülve, közvetlenül oltva kerül a szervezetébe, immunrendszerébe akár legyengített kórokozó, akár más, pl. higanyt vagy alumíniumvegyületeket tartalmazó vakcina.

Például azt, hogy az immunválasz bekerülési úttól független része a későbbiekben is védetté teszi az alanyt…

Anélkül, hogy immunológiai fejtegetésekbe bocsátkoznánk, csupán annyit: a természetes immunfejlődést úgy zavarhatja meg, hogy nem az elsődleges T1 védelmi vonal fejlődik ki, hanem eltolódik a T2 felé, ami – többek között – az atópiás megbetegedések egyik oka is. Minél koraibb az oltás, annál valószínűbb, hogy ebbe az érzékeny, fejlődő rendszerbe bezavar.

Nem a T1 „védelmi vonal” (?) fejlődik ki, hanem eltolódik a T2 felé? Hát, lehet, mégsem ártott volna némi immunológiai fejtegetés…

[Ez történik akkor, ha valaki olyan szavakat használ, amiről maga sem érti, hogy mit jelent. Az atópia tényleg Th2-mediált, de a szerző által máshol előszeretettel emlegetett autoimmun betegségek, például az 1-es típusú cukorbetegség PONT HOGY Th1-mediáltak… – FT]

Ha a szülőnek módjában áll(na) elolvasni a vakcina mellé csatolt tájékoztatót (mert általában ez nem kerül a szülő kezébe, hiszen a vakcinát már csak a fecskendőben látja),

Őszintén sajnálom, ha bármelyik szülő nem tudja elolvasni a tájékoztatót, részemről annyiban tudok ezen segíteni, hogy jelzem: a http://www.ogyi.hu/gyogyszeradatbazis/ címen mindegyik megtalálható.

akkor olvashatná azokat a mellékhatásokat, amiket a gyártók is elismernek pl. allergia, idegsérülések stb.

Mondanánk akár egyetlen példát is erre? Mert szerintem ilyen nincs, legalábbis én nem tudok róla, hogy bármelyik oltásról „gyártó által elismerten” kiderült volna, hogy allergiát okoz, azt meg, hogy mi az, hogy „idegsérülés”, nem is egészen értem. (Mechanikai károsodást okozott a vakcina? [A szerző legalább a Google-ön rákereshetett volna az idegsérülés szóra… - FT])

Nem ismerik el azonban a gyártók azokat a jóval későbbi lehetséges mellékhatásokat, mint a cukorbetegség, autista vagy autisztikus vonások megjelenése, autoimmun megbetegedések, reumás gyulladások, bélgyulladások, stb.

Persze, hogy nem ismerik el, hiszen ezekről bebizonyosodott, hogy nem a vakcinák okozzák. Erről tengernyi kutatás van, például pont a cukorbetegség és az autizmus kapcsán is. [Amúgy imádom az ilyen megfogalmazásokat. Nem „cáfolják” vagy ilyesmi, hanem „nem ismerik el”. Elismeri a szerző, hogy egy baltás gyilkos? Neeeeem?! Hát nem kicsit gyanús, ugye kedves olvasó, hogy még tagadja is? – FT]

Börtönpszichológiai vizsgálatok szerint a fiatalkorú bűnelkövetők esetében – részben vagy teljes egészében – szinte biztosan megtalálható az ún. ADHD tünet-együttes (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, figyelemzavaros hiperaktivitás-zavar, mely a szakirodalom szerint „neurológiai természetű fejlődési rendellenesség”). Okait ugyan pontosan nem ismerjük, de pl. az anya szervezetének magas ólomszintje (!), vagy – a genetikai tényezők mellett – olyan külső körülmények is okozhatják, mint az allergia vagy a mérgezés.

Oké. És ennek mi köze a védőoltásokhoz? Van bármi bizonyíték, ami akár csak gyanúra adhatna okot, vagy megint csak mellébeszélés megy? [ Az én személyes kedvencem a magas ólomszint után írt felkiáltójel. Netán a védőoltásokban most már ólom is van?! Urán, plutónium, felkészül! – FT]

Megérne egy kutatást az is, hogy milyen összefüggés lehet a vakcina kísérletek, gyártás és az oltások következtében kialakuló betegségek kezelésére, gyógyítására fordított pénzösszegek, annak profitja között. És ezt vajon ki finanszírozza, és milyen forrásmegosztással.

Megérne egy kutatást az is, hogy milyen összefüggés lehet az oltás-ellenzés és az oltatlanság következtében kialakuló betegségek kezelésére, gyógyítására fordított pénzösszegek, annak profitja között. És ezt vajon ki finanszírozza, és milyen forrásmegosztással.

Szóval szerintem inkább hagyjuk ezt a „kinek az érdeke” színvonalat és koncentráljunk a szakmai kérdésekre.

Természetesen nem lehet kijelentenünk, hogy kizárólag káros hatásai vannak az oltásoknak (ld. pl. visszaszorult, sőt bizonyos esetekben eltűnt járványok, gyermekbetegségek). Igazából ezt ellenzői sem teszik.

Hajaj! „Többé-kevésbé minden oltott gyermek károsodást szenved, csak az a vakcina nem árt, amit nem adnak be!” Szó szerinti idézet volt, írásba adva, Facebook-on visszakereshető. Kettőt lehet tippelni, hogy kitől. (Rávezető segítség: nem a védőoltások pártolója.)

Minden esetben azonban egyedileg érdemes tájékozódni arról, hogy a családban genetikailag milyen betegségek, tünetek fordultak, fordulnak elő, és az egyéb tényezőket (fejlettség, egészségi állapot) is figyelembe véve egyéni oltási naptárt készítve adni be csak.

Tekintetbe véve, hogy az nyilván nem kérdés, hogy minden rendes védőoltás-ellenes találna olyan „genetikai betegséget”, „tünetet” vagy „egyéb tényezőt”, ami miatt az ő gyerekét leginkább semmivel és soha nem kellene oltani (ld. előző pont!), így ez a javaslat lényegben a nem-kötelező védőoltási rendszerrel egyenértékű. Félreértés ne essék, javasolni lehet ilyet, de akkor (1) illene ezt mondani (2) végiggondolni ennek az egyéb vetületeit is.

Egyébként, hogy itt pontosan milyen „genetikai tényezőkre”, „tünetekre” és „egyéb tényezőkre” gondol a cikkíró, és ezek pontosan hogyan változtathatnák meg az ideális oltási naptárat, arra nagyon kíváncsi lennék. Ez eddig konkrétumok nélküli bla-bla. [ Így van. Ilyet én magam is sokszor hallottam, bezzeg olyat, amiben ezt pontosítanák, már jóval kevésbé. Két dolgot hiányolok, egyrészt, hogy a dolog ne konkrétumok nélküli bla-bla legyen, mondjuk egy ilyen állítás formájában: „akinek az apai nagyapja bal lábán bütyök volt, ne kapjon MMR-oltást 11,8 és 23,4 hónapos kora között”, másrészt annak indoklását, hogy az ilyen szabályok miért szolgálják a gyermek érdekeit: milyen adat van arra, különösen empirikus adat, hogy aki megfelel ennek a kritériumnak, annál az MMR-oltás – akár előnyeit, akár kockázatait tekintve – más hatású mint azoknál, akik nem. – FT]

E mellett a szervezetet is fel kell felkészíteni arra a stresszre, amit okoz: nem oltunk betegség alatt, után, és legalább C-vitaminnal erősítjük, hogy képes legyen „feldolgozni” a „méreganyagokat”.

Mit értünk „méreganyag” alatt? Mit értünk a közelebbről meg nem nevezett méreganyagok „feldolgozása” alatt? A közelebbről meg nem nevezett méreganyagok közelebbről meg nem nevezett feldolgozását pontosan hogyan és mennyiben segíti a C-vitamin, és honnan tudhatjuk, hogy ez csakugyan így van?

No és nem utolsó sorban minél érettebb immunrendszer legyen az, amelyik a külön-külön beadott injekció által „sokkot” kap…

Sokkot, azt… Természetesen beadhatunk minden oltást 18 évesen is, mondván, hogy akkor már érettebb az immunrendszer, de ez esetben illene, ha a szerző gyorsan a kórokozókkal is letárgyalná, hogy ne támadjanak 18 éves korig – hiszen akkor még éretlen az immunrendszer! Ugyebár… [Így aztán, ha mégis támadnának, még a végén sokkot kap az alany. – FT]

De megszívlelendő vizsgálatuk össztársadalmi szinten is, ha megfontolnánk, mennyit, mikor, milyen állapotban és mivel oltjuk gyermekeinket – nem csupán az ő egészségüket és jövőjüket óvnánk, hanem társadalmunkét, hazánkét is. Látva a születések, az egészségügy statisztikáit, tán (még nagyobb) odafigyelést kéne tanúsítaniuk e terület vezetőinek.

Maximálisan egyetértek. Az odafigyelés például kezdődhet ott, hogy nem alapozunk olyan írásokra, melyekben oldalanként három direkt valótlanság van…

A fentiek átgondolása azok feladata lenne, akik előírják a kötelezőséget, vagy az ajánlhatóságukat ellenőrzik, nem a laikus beoltandóknak, szülőknek, nagyszülőknek.

Egyetértek.

Joggal vetődik fel a párhuzam: ha pl. az étkezés területén a profitabilitás miatt öntik el a fogyasztókat a bizonyítottan rendkívül káros technológiák, főzőeszközök, alapanyagok, félkész és készételek, italok – vajon mást várhatunk-e ezen a területen – látva a gyakran súlyos következményeket? És ki, kik ezért a felelősek – és ők érzik, értik-e a kapitányi felelősségük súlyát, miközben nap mint nap sajnálkozunk a születések számának alakulásán, hazánk egészségügyi helyzetén?

Én nagyon remélem, hogy érzik, és ennek megfelelően – odafigyeléssel… – fognak dönteni a védőoltások kapcsán is.

De tán elgondolkodtató, messzire vezet az is, ha már töprengünk a Lipót megnyitásán is…

 Íme, hölgyeim és uraim: a védőoltás-ellenesek, akik természetesen a nyílt és őszinte szakmai vita hívei!

[ Ez semmi! A legviccesebb, hogy ők viszont rendszeresen azzal sajnáltatják magukat, hogy a hatóságok idiótának minősítik őket, és válasz helyett mindenféle, oda nem illő retorziókat alkalmaznak a megfélemlítésükhöz és az ellehetetlenítésükhöz… Ilyen szempontból végül is nem felesleges, hogy írásba adva közölték, hogy szívük szerint hajszálpontosan ugyanazt csinálnák a velük nem egyetértőkkel ha módjuk lenne rá, mint amit álláspontjuk szerint velük csinálnak, felháborító módon természetesen, a velük nem egyetértők… – FT]

 

 Utóirat: Ilyen volt:

GondolatokPre.png

Majd a vélemények elhallgatása ellen küzdők beavatkozása után ilyen lett:

GondolatokPost.png

25 komment

Címkék: vakcina oltás védőoltás

A bejegyzés trackback címe:

https://vedooltas.blog.hu/api/trackback/id/tr916683407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sdani 2014.09.10. 07:28:55

A naturahírek mindig az internet mocskát prezentálta, de bármilyen hihhetetlennek is tűnt, a színvonal mostanában minden korábbit alulmúl... már szinte bohózatnak tűnik egyik-másik bejegyzés, amit a legretardáltabbakon kívül senki nem vesz komolyan. És ez látszik is a kommenteken. többségét ki kell moderálni (a megjelenő hozzászólások, és a főoldalon lévő kommentek száma közti nagy eltérés utal erre), de még így is a legtöbb meghagyott bejegyzés valamiféle kritika...

Mindenesetre köszönjük a részletes kivesézését az egyik ilyen "gyöngyszemnek"! :D

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.09.10. 08:12:37

@sdani: Igen, nyilván egyéni véleményem nekem is van erről, de most a hecc kedvéért azt játsszuk :) hogy nem genetikusan érvelünk (=valami igazságtartalma abból adódik, hogy honnan származik az állítás), hanem _ettől függetlenül_ kiértékeljük :)

És nagyon szívesen! :D

eteP söröV 2014.09.10. 12:19:35

Ez most nagyon csúnya megjegyzés lesz a részemről: Lehet, hogy tényleg nem kellett volna annak a sok remek kutatónak azon törni magát, hogy az emberiséget védendő oltásokat fejlesszenek ki, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a többek közt az oltásoknak (na meg persze a szörnyen gonosz orvos- és gyógyszermaffiának) is köszönhetően életben maradt generációk között tombol a hülyeségjárvány.

...igazából azzal is kiegyeznék, ha ez ellen is ki tudnának kísérletezni valami oltást. :D

Viccet félretéve valójában nagyon szomorú vagyok. :(

Tudatos Anyák Csoportja 2014.09.13. 19:35:10

Kik alkotják az OKNE Bizottságot név és pozíció szerint? Milyen javadalmazásban részesülnek? Milyen módszerekkel vizsgálják ki az egyes eseteket? Milyen vizsgálatokat végeznek az adott, mellékhatással érintett gyermekeken? Szívesen vennék példákat, mit mivel igazolnak.
Pl. allergiás reakciót pontosan milyen módszerrel igazolják? Petyhüdt bénulás kiváltó okát milyen módszerrel támasztják alá? Hogyan zárják ki az oltóanyagokat, mint adott állapot okozóit? Milyen vizsgálatokkal?

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.09.14. 00:17:13

@Tudatos Anyák Csoportja: "Kik alkotják az OKNE Bizottságot név és pozíció szerint?"

Ezt nem egészen értem, hogy miért tőlem kérdezed, de szerintem nincs állandó összetétele, nyilván van pár "törzstag", de rajtuk kívül mindig az éppen tárgyalt témához igazodnak.

"Milyen javadalmazásban részesülnek?"

Ezt végképp nem értem, miért itt kérdezed, de én azt gondolom, hogy semmilyenben.

"Milyen módszerekkel vizsgálják ki az egyes eseteket? Milyen vizsgálatokat végeznek az adott, mellékhatással érintett gyermekeken? Szívesen vennék példákat, mit mivel igazolnak."

Ezt ismét csak tőlük kéne megkérdezni, de feltételezem, hogy ilyeneket:
vedooltas.blog.hu/2014/03/22/a_vedooltasok_biztonsagossaganak_valos_vizsgalati_modszerei
vedooltas.blog.hu/2014/03/22/a_vedooltasok_biztonsagossaganak_valos_vizsgalati_modszerei_ii_resz

"Pl. allergiás reakciót pontosan milyen módszerrel igazolják?"

Ezt nem igazán értem, ez általában a klinikum alapján nyilvánvaló.

"Petyhüdt bénulás kiváltó okát milyen módszerrel támasztják alá?"

A petyhüdt bénulás differenciáldiagnosztikáját tetszőleges neurológia-tankönyv tartalmazza, ha fontosnak érzed, megkeresem egyben oldalszám szerint is.

"Hogyan zárják ki az oltóanyagokat, mint adott állapot okozóit? Milyen vizsgálatokkal?"

Ld. a fenti linkeket!

Tudatos Anyák Csoportja 2014.09.14. 10:16:17

Tamás, ez mind csak mellébeszélés.
Neveket szeretnék látni, pozíciókat.
Ha az allergiás reakció a klinikum alapján nyilvánvaló, azt az Eü Tv. 58§ alapján nem kellene külön szakorvosi javaslattal alátámasztani. Mivel egyértelmű. Igaz, itthon a szülők csupán attól bűnös hazudozók a törvény értelmében, hogy szülőkké váltak! Minden más helyzetben megillet az ártatlanság vélelme addig, amíg a bűnösség nincs bizonyítva, de ebben a kérdésben ez fordítva működik, tehát a szülő szava, tapasztalata orvosi leirat hiányában nulla, semmi! Ám, ha abban a pillanatban csak a gyerekorvos kezelte a dolgot, ő meg fél, mint mindenki más is fél, hisz, hogy mást ne mondjak, az Eü.Tudományos Tanács tagjai még azt tanulhatták, szovjet módszerekkel mit hogyan kell leerőszakolni mások torkán, akkor kérdem én, a szülő hogyan, hol és milyen módszerrel tudja az oltóanyag allergiát kivizsgáltatni? Biztonságosan! Hogyan??? Csak példaként. A petyhüdt bénulás kapcsolatát hogyan igazolják??? Hisz ennek alapján készülhet a mentességi kérelemhez szakorvosi javaslat, amit a szülőknek kötelességük beszerezni! Egyébként, szavuk, tapasztalatuk ellenére is megkapja a következő oltást a gyerek, kerüljön az életébe akár! Máshol ezt bűncselekménynek kezelik, itthon meg mindenki mossa kezeit ugyebár? Hisz nem volt mentességi javaslata! A szülőknek kellene a gyerekorvosokon fizikai kényszert alkalmazniuk egy ilyen esetben vagy mégis mivel lehetne az orvost rávenni, hogy a nyilvánvaló tényt leírja és többre értékelje az adott gyerek életét, mint a saját praxisát, mint a saját családja életét és jólétét, fennmaradását?? Paradoxon ugye? Jól ki lett találva. Csak azok ne kerüljenek képbe, akik az egész rendszert így működtetik.

Tudatos Anyák Csoportja 2014.09.14. 10:18:50

A Vacsats oldalán nincs fent a 2013 évi statisztika, pedig 2014 szeptemberét írjuk. Miért nincs ott?
Az OKNE Bizottság is közpénzből működik, miért nem nyilvános az összetétele?

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.09.14. 10:23:47

@Tudatos Anyák Csoportja: "Tamás, ez mind csak mellébeszélés. Neveket szeretnék látni, pozíciókat."

Akkor javaslom, hogy keresd meg azt, aki tudhatja ezeket az információkat :)

"Ha az allergiás reakció a klinikum alapján nyilvánvaló, azt az Eü Tv. 58§ alapján nem kellene külön szakorvosi javaslattal alátámasztani."

A szakorvos a klinikum - és esetleg a szükséges egyéb vizsgálatok alapján - kiállítja a szakorvosi véleményt. Nem igazán látom az ellentmondást.

"Igaz, itthon a szülők csupán attól bűnös hazudozók a törvény értelmében, hogy szülőkké váltak!"

Ez nem tudom miért következik az allergiás reakció diagnosztikájának jellemzőiből...

"akkor kérdem én, a szülő hogyan, hol és milyen módszerrel tudja az oltóanyag allergiát kivizsgáltatni? Biztonságosan! Hogyan???"

Adtam rá választ az előbb, nem tudom olvastad-e (mert reagálni nem reagáltál rá).

"Csak példaként. A petyhüdt bénulás kapcsolatát hogyan igazolják???"

Adtam rá választ az előbb, nem tudom olvastad-e (mert reagálni nem reagáltál rá).

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.09.14. 10:25:37

@Tudatos Anyák Csoportja: "A Vacsats oldalán nincs fent a 2013 évi statisztika, pedig 2014 szeptemberét írjuk. Miért nincs ott?"

Jogos észrevétel, rá fogok kérdezni!

"Az OKNE Bizottság is közpénzből működik, miért nem nyilvános az összetétele?"

Amint utaltam rá, szerintem semmilyen pénzből nem működik (értve ez alatt azt, hogy a tagok a részvételükért nem kapnak juttatást), de - ahogy mondtam is - ezt én sem tudom biztosan.

klebsiella · http://zsofiadel.blog.hu 2014.09.14. 21:27:25

Javaslom mindenkinek, aki úgy véli, hogy gyermeke nem kaphat oltást valamilyen okból, az kérjen időpontot a László Kórházba az oltási tanácsadóba.
Az én kisebbik lányom kisdedkori immunglobulin hianyban, és MBL (mannoz kötő lektin) hianyban szenved. Ő pl nem kap MMR-t. Nem akarom kétségbe vonni senki történetét, de én sok gyerekkel találkoztam, aki valami miatt nem olthato. És ők nem is kaptak oltást.

sabrage 2014.10.07. 00:02:48

A német és magyar oltási rendet tartalmazó táblázatot nem egyszerűsíthetnénk le? Vagy legalább összehúzhatnánk az oszlopokat? Ebben a formában van az említett weblapon, de ez nagyon sok információ. Nagyon nehéz értelmezni egy ekkora táblázatot, meg túl széles is. Nem lehetne felfedni a DTP és az MMR rövidítést a szövegben? Mert én egyben kerestem nem három külön sorban. Tudom, hogy van akinek ez teljesen egyértelmű.

Amúgy most ezen a táblázaton a magyar HPV elleni oltásnak szerepelni-e kéne vagy nem? Csak nem olyan friss?

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.10.18. 19:01:27

@sabrage: Abszolút igazad van. Csak őszintén szólva ehhez az egy konkréthoz szerintem nem érdemes kézi megoldást csinálni, akkor már kellene egy általános "transzformáció" ami ebből az ECDC-s táblázatból valami jól kezelhetőt csinál (ha már az ECDC nem tette meg... ...), ahhoz meg most nem igazán van időm :) De az ötlet ettől még nagyon jó, köszönöm szépen. Nem érzem túl nagy prioritásnak, de rárakom a TODO listára :)

Amikor letöltöttem, szerintem még el sem kezdődött a magyar HPV-kampány, de azt hiszem még így is kell egy kis idő, mire az ECDC frissíti ezt a táblázatot :)

Vak Bottyán 2014.10.20. 02:20:40

Az én fiam egy évesen szavakat mondott ki,majd ez az már oltás után eltűnt. Most hát éves autista és, csak egy másfél éves gyermek színvonalán beszél,116-ős is-bal.termeszetesen ennek semmi köze sem lehet az aki?! Az autizmus egyébként nem betegség,hanem más allapot,gyakorló apukakent ezt már csak tudom.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.10.20. 07:52:31

@Vak Bottyán: Ezt őszintén sajnálom, sok erőt is kitartást kívánok!

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.10.21. 10:15:13

@Tudatos Anyák Csoportja: Ahogy ígértem, írtam az OEK-nek, és mostanra ki is rakták az előzetes adatokat. (Elvileg a részletes kiértékelés is jön nemsokára.)

Igen, szerintem is nagyon-nagyon későn, mondtam is nekik.

teknős 2014.11.15. 13:42:36

10 gyereket neveltem, nevelek, 1993 óta rendszeres látogatója vagyok egy vidéki város védőnői szolgálatának, a mai napig. Minden számunkra felajánlott védőoltást beadattam, sőt olyanokat is, amiket senki sem ajánlott (pl. bárányhimlő ellenest), rengeteg baba-mama honlapot és fórumot látogattam és olvastam rendszeresen. Mégis, hogy a fenébe lehet, hogy soha senkivel sem akadtam össze 21 éven keresztül, akinek hosszútávú problémája lett volna védőoltás mellékhatásokkal? Sem a valóságban, sem virtuálisan.

De a nagyanyámra még élénken emlékszem, aki elmesélte, hogy mi történt az 1958-as gyermekbénulás -járvány idején és milyen felszabadító élményként élte meg, hogy mind az öt gyereke megkapta a védőoltást.

Uf 2014.11.16. 23:42:08

@teknős:
Retinopathia prematurorum miatt megvakult emberrel sem találkoztam még soha. Ettől még nem mondom, hogy nincs is ilyen. Viszont a beteg emberek akiket bemutatnak és erről volt itt az oldalon is azok *tényleg* betegek. Az, hogy mi az oka az más kérdés.

Én meg arra emlékszem, hogy osztálykirándulás előtt egy nappal beoltották Hep-B ellen az osztályt és két ember nem jött másnap. Most jó élménynek kéne ennek lennie vagy sem?

pounderstibbons 2014.11.17. 15:07:39

@Uf:

Most mi a bajod azzal a kommenttel, ha valaki leírja, hogy 10 gyermek felnevelése során se látott permanens oltás okozta rendellenességet?
A Hep-B-s történeted szerint te se láttál, hacsak azóta se kerültek elő az osztálytársaid.

A retiopathia megint nem értem hogy jön ide. Állítja valaki, hogy olyan nincs? Vagy hogy évente tömegek kapnak koraszülöttként retinopáthiát egy kötelezően előírt, rutin egészségügyi ellátás miatt?

Más.
Kijött egy fontos cikk ma az oltásellenesség talán legnagyobb forrásáról:

index.hu/tudomany/2014/11/17/lassuk_ma_eppen_mi_gyogyitja_a_rakot/

Uf 2014.11.17. 17:43:11

@pounderstibbons:

"Most mi a bajod azzal a kommenttel, ha valaki leírja, hogy 10 gyermek felnevelése során se látott permanens oltás okozta rendellenességet?"

Egyrészt ez szubjektív és torzít. Akkor azzal sem kéne problémának lennie, ha valaki leírja az autista gyerekének a fejlődési nehézségeit az oltás után. Másrészt az hogy ebből nem az jön ki mint amit szeretne. Ebből max az jön ki, hogy ez ritka állapot vagy az ilyen embereket pl. a társadalom többi részétől elkülönítve intézményekben tartják.

"A retiopathia megint nem értem hogy jön ide."

Példaként.

"A Hep-B-s történeted szerint te se láttál, hacsak azóta se kerültek elő az osztálytársaid."

Pozitív élmény vs negatív élmény. Miért a negatív élmény nem jogos a pozitív meg igen?

pounderstibbons 2014.11.17. 22:50:58

@Uf:
Szerintem senkinek nem okozott itt problémát, ha valaki leírta a fejlődési rendellenességeket amiket tapasztalt a gyerekén az oltás után. Az már inkább, ha valaki szerint ezt az oltás okozta...
Teknős kommentelő ráadásul nem az autista gyerekekkel kapcsolatos tapasztalatok témakörére válaszolt, hanem általában a fenti cikkre.

"Pozitív élmény vs negatív élmény. Miért a negatív élmény nem jogos a pozitív meg igen?"
Mit is írt teknős?
"Mégis, hogy a fenébe lehet, hogy soha senkivel sem akadtam össze 21 éven keresztül, akinek hosszútávú problémája lett volna védőoltás mellékhatásokkal?"
Nem írta, hogy környezetében senkinek se lett volna negatív élménye, csak azt, hogy nem látott oltás okozta hosszútávú mellékhatást. Pont ahogy te se.

Uf 2014.11.18. 00:26:18

@pounderstibbons:

"Szerintem senkinek nem okozott itt problémát, ha valaki leírta a fejlődési rendellenességeket amiket tapasztalt a gyerekén az oltás után. Az már inkább, ha valaki szerint ezt az oltás okozta..."

Azt, hogy mi okozta hogy a fenébe döntse el egyszerű apuka vagy anyuka? Eleve a számonkérést nem értem, persze ha fordítva azt mondja hogy biztonságos akkor az úgyvan.

"De a nagyanyámra még élénken emlékszem, aki elmesélte, hogy mi történt az 1958-as gyermekbénulás -járvány idején és milyen felszabadító élményként élte meg, hogy mind az öt gyereke megkapta a védőoltást."

Ez szó szerint anekdotikus bizonyíték. És pozitív élmény, semmi több. Ez ugyan olyan mint az előbbi.

"Nem írta, hogy környezetében senkinek se lett volna negatív élménye, csak azt, hogy nem látott oltás okozta hosszútávú mellékhatást. Pont ahogy te se."

Az lehet hogy egy ilyen esetet sem láttam. Viszont, tudok hozni olyan statisztikai eredményt ami kapcsolatot mutat bizonyos betegségek és az oltás között. És igen szignifikáns az eredmény a Hashimoto kapcsán 95%-os konfidencia intervallumal, szóval ez alól nem lehet kibújni. Ezt a Merck & Co finanszírozta! Nyilván nem tudom hogy miért van így vagy valóban van-e az ok-okozati összefüggés, de gyanús a dolog. Hozz egy erősebb negatív eredményt és nyertél.

"None of the estimated IRR was significantly elevated except for Hashimoto’s disease [IRR = 1.29, 95% confidence interval: 1.08–1.56] (Table 3). In the sensitivity analyses, the IRR of Hashimoto’s disease was again significantly elevated when the original ICD-9 code was used as the only case identification method, but not in analysis focused only on electronic case identification with no incorporation of new-onset confirmation rate. Type 1 diabetes and JRA, on the other hand, showed an IRR significantly <1.0 in these analyses."

Journal of Internal Medicine Volume 271 issue 2 2012 [doi 10.1111%2Fj.1365-2796.2011.02467.x] C. Chao; N. P. Klein; C. M. Velicer; L. S. Sy; J. M. Slezak; H. -- Surveillance of autoimmune conditions following routine use of quadrivalent human papillomavirus vaccine

gybencsko 2014.11.18. 21:55:14

@Uf: Először is igazad van abból a szempontból, hogy teknős története ugyanúgy nem bizonyíték az oltás biztonságossága mellett, mint bárki más saját története ellene. Pounderstibbons szerintem csak arra próbált rávilágítani, hogy

"Azt, hogy mi okozta hogy a fenébe döntse el egyszerű apuka vagy anyuka?"

Megkérdezi az orvost/infektológust/oltási tanácsadót stb, az ő feladata ezt eldönteni.

"Ez szó szerint anekdotikus bizonyíték. És pozitív élmény, semmi több. Ez ugyan olyan mint az előbbi."

Teljes mértékben igazad lenne, és egyetértenék, ha ezt valaki a poliooltás hatásosságát akarná ezzel bizonyítani. Szerintem inkább az 50-es évekbeli oltásellenesség hiányáról szólt az idézet. Tehát valóban anekdotikus, de ha jól értem, itt anekdota is volt a cél, nem pedig a bizonyítás.

"Viszont, tudok hozni olyan statisztikai eredményt ami kapcsolatot mutat bizonyos betegségek és az oltás között. És igen szignifikáns az eredmény a Hashimoto kapcsán 95%-os konfidencia intervallumal, szóval ez alól nem lehet kibújni. Ezt a Merck & Co finanszírozta! Nyilván nem tudom hogy miért van így vagy valóban van-e az ok-okozati összefüggés, de gyanús a dolog. Hozz egy erősebb negatív eredményt és nyertél."

Abban igazad van, hogy ez felvetheti a gyanút, azonban érdemesebb közelebbről megnézni a vizsgálatot. Összesen 16 autoimmun betegséget vizsgáltak. Ha 95% konfidencia intervallummal számolunk, akkor átlagosan minden 20-dik betegségnél, amit vizsgálunk akkor is szignifikáns különbséget találunk, ha valójában semmilyen különbség nincs. Valószínűleg itt is ugyanaz a helyzet tekintetbe véve, hogy a különbség alig volt szignifikáns, és az egyik szenzitivitásvizsgálatnál el is tűnt. Hogy ezt még jobban érzékeltessem: ugyanez a vizsgálat azt találta, hogy az oltott csoportban 43%-kal kevesebb az 1-es típusú cukorbetegségben és 52%-kal a juvenilis rheumatoid arthritisben szenvedők aránya, mint az oltatlanokéban, mégsem valószínű, hogy a HPV oltás megelőzné ezeket.
Ez a vizsgálat tehát önmagában messze nem elég bizonyíték, hogy a HPV oltás kiváltaná a Hashimoto betegséget, de azért gyanúra ad okot.

gybencsko 2014.11.18. 22:01:07

@gybencsko:

Hopp nem fejeztem be egy mondatot:

Pounderstibbons szerintem csak arra próbált rávilágítani, hogy igazából senki sem gondolja ezt döntő bizonyítéknak.
blank