Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (6) bíróság (1) biztonság (37) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (32) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (5) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (117) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (118) varicella (5) védőoltás (118) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Az Infanrix hexa megölt 69 gyereket (már megint!)

2015.06.29. 14:45 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Szisztematikus olvasók minden bizonnyal emlékeznek rá, hogy a Mi a különbség az "után" és a "következtében" között...? pont egyik illusztrációja az volt, hogy az Infanrix hexa nevű védőoltás "megölt" 36 csecsemőt egyes védőoltás-ellenesek szerint. Az ott idézett példa azzal próbálta ezt bebizonyítani, hogy egyszerűen megszámolta, hogy hányan haltak meg a védőoltás beadása után – ami persze teljesen abszurd, sőt, ahogy a fenti bejegyzésben be is mutattam, a konkrét szám pont hogy megnyugtató, ami az oltás utáni halálozási kockázatot illeti.

Úgy tűnik azonban, hogy a dolog újra meg újra előjön, de nem akarok gúnyolódni, mert a mostani változat már sokkal komolyabban vehető. Illetve egyáltalán, komolyan vehető, mert egy olyan módszert használ, aminek végre értelme is van: azt vizsgálta meg egy szerző, hogy időben hogyan csoportosulnak a halálozások az oltás beadása után. Ez már egy működőképes módszer (sőt, olyan adatoknál, amiket használ, igazából ez az egyetlen működőképes módszer).

Sajnos azonban a szerző által használt adatoknak vannak limitációik, amiket illett volna figyelembe venni. E nélkül ugyanis újfent teljesen fals konklúziókra lehet jutni...

Mivel ez már egy elég speciális szakkérdése az oltásbiztonságnak, így nem untatnék mindenkit a részletekkel, az érdeklődő olvasónak viszont merem ajánlani, hogy olvassa végig az egész vitát, ami itt érhető el. (Ez az ún. Pubmed Commons: a Pubmed bevezette egy ideje, hogy minden cikk alatt lehet észrevételt tenni, ami szerintem egy remek ötlet.) Elképzelhető, hogy a legalján a "More from" linkre kell kattintani, hogy minden bejöjjön.

6 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás

A bejegyzés trackback címe:

https://vedooltas.blog.hu/api/trackback/id/tr397582868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fordulo_bogyo 2015.06.29. 21:55:47

Jacob Puliyel neve akivel vitazol valahonnan (az irodalombol) ismerosen cseng...

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2015.06.29. 22:21:51

@fordulo_bogyo: Nem akarnám élből "le-védőoltásellenesezni" (elvileg orvos, de nem is ez a fontos, hanem, hogy amit mond, az össze sem hasonlítható színvonal a fent is idézett, ugyanebben a témában korábban született "váddal"), de tény, hogy nem ez az első vakcina, amivel kapcsolatban kifogása van, másrészről viszont olyat, hogy valamelyik oltásra jót mondott volna, még nem láttam...

fordulo_bogyo 2015.06.29. 22:29:46

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): erre gondoltam... (en vedooltasellenesnek tekintem, aki az alobjektivitas alcajat huzza magara).

Osszefoglalnad itt a kerdeses cikk es az alatta folytatott vita lenyeget egy par mondatban az angolul nem ertok es reszletekre nem kivancsi olvasok szamara?

klebsiella · http://zsofiadel.blog.hu 2015.06.30. 13:18:37

Kíváncsi lennék, milyen volt az a kommentje, amit a moderátorok távolítottak el...
Ismét elismerés a kiváló érvelésért, a stílusért, a szép angolságért, a ráfrodított időért és a hidegvérért!

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2015.06.30. 22:08:15

@fordulo_bogyo: Nem akarom minősíteni, mert elvileg lehet akár minden kritikában is igaza, vagy ha meg nem - mint most - akkor az lehetne véletlen tévedés is... de csakugyan gyanús, hogy ez mennyiben objektív. De ennél jobban nem akarok belemászni, nem ez a fontos most.

A részleteket direkt nem akartam összefoglalni, mert nagyon speciális szakkérdésről van szó, ami sokakat valószínűleg nem hoz lázba (részletek nélkül viszont elég nehéz megérteni). De tömören arról van szó, hogy a hozzászóló szerint gyanús, hogy az oltás utáni első 10 napban mennyivel több halálozás volt, mint a második 10 napban. Ez nem hülyeség (annyira semmiképp sem, mint a halálozások számolása), hiszen így már van valamiféle kontroll. A probléma, amit figyelmen kívül hagyott, hogy ezek nem aktív adatok, tehát az egyes 10 napok halálozási számai nem az *összes* halálozást jelentik, hanem a *jelentett* halálozásokat. Ami baromira nem ugyanaz (erre rögtön vissza is térek). Így viszont nem mondhatjuk, hogy kevesebb halálozás volt, csak azt, hogy kevesebb jelentés volt - de hogy ez azért van, mert kevesebb halálozás volt, vagy azért, mert kevesebbet jelentettek, arról semmit nem tudunk. Hiszen ezek passzív adatok! A probléma ott kezdődik, hogy elég könnyen megmutatható, hogy bizonyosan (nagy) szerepe van a jelentési arány visszaesésének: a második 10 napban jelentett halálozások száma a háttérrátának - tehát az SIDS epidemiológiai adatokból ismert előfordulásának - még a századát (!) sem éri el. Ráadásul bár csábító lenne azt mondani, hogy az lehetetlen, hogy csak azért mert eltelt 10 nap, már be sem jelentik potenciális összefüggő esetként a halálozást, valójában nem hogy 10 nap, de már 3 nap után nagyon látványosan leesik MINDEN mellékhatás bejelentési gyakorisága, amint az látható is, bármelyik táblázatot is nézzük. Összefoglalva ez a passzív adatok jól ismert limitációja - amiről az ide vágó cikkemben én magam is írtam, most így megnézve látom, hogy több mint egy éve. Kár, hogy a hozzászóló nem olvassa a blogomat :) különben - talán - nem írta volna le a bejegyzésem címében szereplő, és a fentiekből láthatóan megalapozatlan, konklúziót...

De ismétlem, ha valakit érdekel a téma, ajánlom, hogy olvassa végig az egész eszmecserét a Pubmed Commons-on.
blank
süti beállítások módosítása