Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (2) bexsero (5) bíróság (1) biztonság (35) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (7) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (30) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (1) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (5) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (4) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (115) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (6) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (4) szükségesség (1) TBC (1) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (116) varicella (5) védőoltás (116) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Mi a baj a szamárköhögés elleni oltással? (1. rész)

2018.06.27. 15:28 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Ebben az írásban az aktuális vakcinológia egyik legizgalmasabb kérdését, problémáját járom kicsit körbe: mi a baj a jelenleg a fejlett világban legáltalánosabban használatos ún. acelluláris szamárköhögés (pertussis) elleni oltással?

Mielőtt belevágunk, szeretnék köszönetet mondani Szilágyi Andrásnak, aki annak idején a kommentek között felhívta a figyelmemet a szamárköhögés elleni oltás problémáit vizsgáló cikkekre (majd' mindegyikre, amiket most részletesen be fogok mutatni). A figyelmes olvasók talán emlékeznek, hogy ennek lassan egy éve; sajnos ez a cikkem vagy fél éve van a vázlat különböző fázisaiban, most tudtam végre az utolsó gondolatokat, a legvégét is befejezni.

Mint látni fogjuk, itt igazi nyomozómunkára van szükség; a címben feltett kérdés nem a köznapi értelmében értendő (mint amire az a válasz, hogy "az, hogy"), hanem az eredeti értelmében: vajon mi a baj a szamárköhögés elleni oltással...? Vágjunk bele!

Történeti háttér

A pertussis ellen kifejlesztett első, gyakorlatban szélesebb körben alkalmazott oltások a betegség kórokozóját, a Bordetella pertussis baktériumot teljes egészében tartalmazták (persze valamilyen módszerrel, például formaldehides kezeléssel elölve, hiszen inaktivált oltóanyagról beszélünk). Ezeket szokás teljes sejtes (whole cell, wP) pertussis oltásnak nevezni, a '20-as, '30-as évek körüli kifejlesztésüktől egészen az '80-as évekig lényegében kizárólag ilyet használtak a világon mindenhol.

Ez az oltóanyag tehát több ezer antigént tartalmazott, melyek abszolút túlnyomó többsége a védettség szempontjából irreleváns volt, illetve ez még a jobbik eset, a nagyobb baj, hogy voltak köztük kifejezetten nemkívánatos, például lázkeltésben szerepet játszó antigének is. Kézenfekvőnek látszott tehát egy olyan oltás előállítása, mely csak a védettség kialakítása szempontjából fontos antigéneket tartalmazza. Ezt a munkát a japánok kezdték el, az első ilyen ún. acelluláris vagy sejtmentes (acellular, aP) oltóanyagok a '80-as évekre váltak elérhetővé.

Az nagyon hamar kiderült, hogy a fő problémát, aminek orvoslására ezt egyáltalán kitalálták, tényleg megoldja: jóval kevesebb mellékhatást okozott mint a wP oltóanyag; ahogy az várható is volt. Az elvégzett klinikai kísérletek igazolták, mert ez volt igazából az izgalmas kérdés, hogy mindeközben viszont az immunogenitását megtartotta, tehát, az oltottakban tényleg végbemegy az az immunológiai memória-képződés, mely később védettséget ad nekik a szamárköhögés ellen.

Látszólag tehát teljes a siker: a hatásosságot megtartottuk, a mellékhatásokat lecsökkentettünk, minden tökéletesen alakult. A '90-es és 2000-es években a legtöbb fejlett ország ennek megfelelően át is állt az aP használatára (így hazánk is, 2006-ban).

Problémafelvetés

Kezdeném ott, hogy nézzünk rá egy pillanatra az oltások hatásosságának bizonyítékai között felhozott ábrára a szamárköhögéses megbetegedések számának alakulásáról az Egyesült Királyságban:

Pertussis (szamárköhögés) megbetegedések és a pertussis elleni védőoltás az Egyesült Királyságban (Anglia és Wales), 1940-2012

(Más formátumokban is: PDF, PNG, SVG. Rákattintva új ablakban (nagyobb méretben) megnyílik, jobb klikk után lementhető.)

Ugyanez az Egyesült Államokban:

Pertussis (szamárköhögés) megbetegedések és a pertussis elleni védőoltás az Egyesült Államokban, 1922-2012

(Más formátumokban is: PDF, PNG, SVG. Rákattintva új ablakban (nagyobb méretben) megnyílik, jobb klikk után lementhető.)

Mint a szamárköhögés elleni oltás hatásosságának a mutatója, nincs is nagyon sok mindenről beszélni (illetve amit van, azt megtettem az említett írásban), de most vessük egy picit a figyelmünket az ábra jobb oldalára. Azt látjuk, hogy mintha a pertussis kezdene visszajönni; nem nagyon, a védőoltás előtti érával nyilván egy napot nem említhető, de elég trendszerű módon.

Ez kicsit zavaró, de igazán izgalmassá akkor válik, ha hozzáteszem, hogy az Egyesült Királyságban 2001 és 2004 között állták át az aP-ra, az USÁ-ban pedig 1996-tól. Ilyen szemmel nézve az ábrákra, nehéz elkerülni az észrevételt, hogy ez, ha nem is tökéletesen, de egybeesik a szamárköhögés előretörésével. Ez persze közel nem jelenti, hogy okozati összefüggés is van köztük, de a kérdést azért felveti. Fontos megjegyezni, hogy ez egyáltalán nem egységes eredmény (például a magyar adatokon sem látszik semmilyen előretörés, pedig több mint egy évtizede aP-vel oltunk), de erről majd kicsit később.

Lehetséges magyarázatok

Lépjünk egy lépést hátra, és nézzük meg, hogy pusztán logikailag milyen magyarázatai lehetnek a pertussis tapasztalt előretörésének:

  1. Lecsökkent az átoltottság.
  2. Hatékonyabbá vált a diagnosztika, az esetek felderítése (a surveillance).
  3. Leromlott a vakcina primer hatásossága (tehát az oltottak túl alacsony arányban válnak védetté).
  4. Leromlott a vakcina szekunder hatásossága (tehát az oltottak védelme túl gyorsan gyengül).
  5. Megváltozott a kórokozó (a vakcina az eredeti kórokozó ellen jó, de az új ellen kevésbé).

Első körben ezek jöhetnek szóba, vagy ezek valamilyen kombinációja. Kezdjük azokkal, amelyek gyorsan elvethetőek.

A szamárköhögés elleni átoltottság egyáltalán nem rossz azokban az országokban sem, ahol tapasztalták az előretörést. Nagyon fontos gyorsan hangsúlyozni, hogy az országosan számolt átoltottság magas mivolta egyáltalán nem zárja ki, hogy itt van a kutya elásva, de jelen esetben a részletes adatok sem támasztják alá ezt a hipotézist. Az Egyesült Államokban például alapos adatok vannak, melyből látható, hogy nagyon egységesen oszlik meg a növekedés, nem néhány kiugró, aluloltott klaszter hajtja.

Ennek fontos következménye, hogy (legalábbis ezért) ne vegyük elő oltásellenes barátainkat, mert bár tevékenységük ettől nem lesz üdvösebb, de pont ebben láthatólag nem értek el eredményt és mégis itt a probléma – magyarán erről nem ők tehetnek. Ezt azért tartom fontosnak külön is hangsúlyozni, mert az a hozzáállás sem tesz jót véleményem szerint, amit sajnos néha látni, hogy ti. bármilyen negatív hír láttán egyesek rögtön az oltáselleneseket küldik el melegebb éghajlatra. Megértem az érzelmeket ennek kapcsán, de muszáj differenciálni: nem egyszerűen azért, mert jelen esetben "tudományosan" nem igaz, hogy ők lennének a ludasok, hanem azért is, mert ez a hozzáállás nagyon hatékonyan mérgezi meg a beszélgetést, és tesz lehetetlenné minden érdemi eszmecserét. Úgyhogy a magam részéről ezúton is kifejezem a szolidaritásomat az összes olyan cikk ügyében (sajnos magyar nyelven is olvastam nem egyet), ami a szamárköhögés kapcsán kezdett anyázásba a védőoltás-ellenesek irányában – mint látni fogjuk, jelen esetben ennél sokkal-sokkal bonyolultabb a helyzet.

A 2. pont szintén eléggé adja magát. A Bordetella pertussis kényes, nehezen tenyészhető, a hagyományos tenyésztési eredmények nem túl megbízhatók, különösen a fals negatív a sok (rossz a szenzitivitása); a PCR-technika forradalmasította a diagnosztikát. És lám-lám pont nagyjából abban az időszakban vezették be, amikor az előretörés bekövetkezett! (Ugye, hogy kellett emlegetni a confounding-ot!) Ha azonban jobban megnézzük, akkor ez sem igazán stimmel. Két fő probléma van: az egyik, hogy a súlyos esetek és a halálozások is ezt a mintázatot követik, márpedig az lehet, hogy az enyhe esetek PCR híján "elcsúsztak", de az nem valószínű, hogy egy haldokló csecsemőnél nem állítanának fel biztos diagnózist. A másik, hogy a pontos időrend sem stimmel: az angol közegészségügy 2006-tól tért át a PCR széleskörű használatára, és utána az 1/100e fő/év körüli incidencia tényleg megnőtt 2 körülire, ami nagyon jól összefér azzal, hogy az eseteket jobban megtalálták, csakhogy 2012-ben az 1,6-os incidencia átmenet nélkül felugrott 18-ra, ami aligha magyarázható a PCR hat évvel korábbi bevezetésével, különösen, hogy annak már láttuk a hatását.

A 3. és 4. pont, különösen a 4. viszont már jobb gyanúsítottak. Azért nem a 3., tehát a rossz primer hatásosság, mert az kiderült volna a bevezetéskor elvégzett klinikai kísérletekből, de a 4.-hez, tehát az oltás adta védelem gyengüléséhez idő kell, azt nem lehetett rögtön felmérni. Az azóta elvégzett utánkövetéses tanulmányok, noha megfigyelésesek és nem kísérletesek, nem túl megnyugtatóak, mert lényegében teljesen egységesen azt az eredményt hozták, hogy az aP adta védelem jóval gyorsabban gyengül mint a wP adta immunitás. McGirr és Fishman nagy metaanalízise (2015-ből) azt találta, hogy az utolsó dózis aP után minden egyes évben 33%-kal nő a pertussis elkapásának az esélye; 85%-os induló (primer) hatásosságot feltételezve ez azt jelenti, hogy 8,5 évvel az utolsó dózis után már csak a gyermekek 10%-a védett. Chit és mtsai vadonatúj, 2018-as metaanalízisükben kissé jobb eredményekről, 10%/év körüli gyengülésről számolnak be (ezzel a rátával nagyjából 20 év alatt megy le 10%-ra a védettek aránya); megnyugtatónak azonban ez sem nevezhető.

(A mi mostani szempontunkból kevésbé fontos, de az is rossz hír, hogy a jelek szerint az aP-vel alapimmunizáltaknál a későbbi emlékeztető oltás immunmemóriát frissítő ereje is gyengébb.)

Van még egy lényeges érv, ami megerősíti ezt a teóriát. A fenti ábrákból ez nem derül ki, de nézzük meg az angliai korspecifikus incidenciákat (tehát, hogy az egyes korosztályokon belül mennyi volt az incidencia):

hpr1518_prtss_ann_fig2.png

Gyönyörűen látszik, hogy az incidencia a 3 hónapnál fiatalabbakban ugrik nagyot a járvány kitörésekor (akik még nem részesülhettek oltásban), aztán alig változik a 3-5 hónaposoknál, a 6-11 hónaposoknál, majd annál jobban nő ismét csak, minél idősebb korosztályt nézünk; a 10 év felettiekben már a 3 hónap alattiakhoz hasonló az ugrás. Nem kell magyarázni, hogy ez tökéletesen egybecseng egy olyan oltással, melynek védőhatása időben gyengül.

Kevésbé kézenfekvő vizsgálati módszer, de nem kevésbé tanulságos (sőt), ha megnézzük, hogy egy adott éven belül hogy oszlanak meg az aP/wP oltottak, és hogyan alakul az incidencia, mégpedig életkor szerint:

nejmoa1200850_f1.jpeg

Az ábra amerikai adatok alapján készült, az év 2010. Mint már volt róla szó, az USA 1996-ban állt át az aP-re, tehát érthető, hogy miért a 14 év alattiak vannak jórészt aP-vel oltva (piros görbe), míg az idősebbek közül a többség még wP-t kapott. Az igazán érdekes az, ha megnézzük a kék görbét, ami az incidencia ugyanezen csoportokra. Az látható, hogy eleinte (a legkisebbektől eltekintve) alacsony az incidencia, ami aztán egyre jobban nő az életkor növekedtével – azaz, ahogy távolodunk az utolsó oltástól! Nem kevésbé izgalmas, hogy mi történik 14 éves kor felett: az incidencia hirtelen leesik, noha ők még távolabb vannak az oltástól. Igen ám, csakhogy ők wP-t kaptak! Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az aP már akkorra kezdett nagyon lényegesen gyengülni, mire 10 év távolságba kerültek, ezzel szemben a wP tökéleteshez közeli védelmet adott még 15-20 év távlatából is. (Természetesen élethosszig tartó immunitást a wP sem ad, de ez egyáltalán nem meglepő, itt ugyanis – szemben mondjuk a kanyaróval – még a kiállt természetes betegség sem ad élethosszig tartó védettséget.)

Rettenetesen fontos azonban hangsúlyozni, hogy a szamárköhögés fordítva viselkedik mint a bárányhimlő: itt a kockázat az életkor előrehaladtával csökken (mégpedig elég gyorsan), ezért egy gyorsan gyengülő védelem is nagyon értékes lehet (hiszen akkor védi meg a csecsemőket amikor a legnagyobb kockázatnak vannak kitéve). Ez jól elmagyarázható a fenti ábra példáján is: a 10 év fölötti növekedés már nem annyira izgat minket, hiszen ott kicsi a súlyos lefolyás, pláne a halálozás kockázata. A problémát inkább az jelenti, ami miatt ez mégsem söpörhető csak úgy a szőnyeg alá, hogy ezek az esetek jelentik a rezervoárt, ahonnan a 3 hónap alattiak megkapják a pertussist!

Összefoglalva, az oltás hibája, értve ez alatt mindenekelőtt a szekunder elégtelenséget, tehát az oltás adta védelem gyengülését, szinte bizonyos, hogy szerepet játszik az szamárköhögés újabban tapasztalt előretörésében. Ez az első, és egyetlen magyarázat az eddig tárgyalt négyből, ami biztos lényeges szerepet játszik. Néhányan azonban arra gyanakodnak, hogy a "lényeges", az nem ugyanaz mint a "teljes magyarázat", hogy ez csak része a történetnek, és más is van a háttérben...

Erre mindjárt visszatérek, de előbb nézzünk rá az 5. lehetséges magyarázatra: a kórokozó változására.

Egy kitérő: szelekciós nyomás és az oltás-rezisztencia

Amikor elindítunk egy oltási programot, akkor szelekciós nyomást helyezünk a kórokozóra, hiszen megnehezítjük a terjedését. A helyzet hasonló egy antibiotikum bevezetéséhez ilyen szempontból. Sajnos a fránya kórokozók mutálódnak össze-vissza, aminek az eredménye az antiobiotikumok esetén nagyon jól ismert (és drámai): abba az irányba hajtjuk a mutációjukat, illetve a "szerencsés" variánsok felerősödését, hogy ellenálljanak az antibiotikum hatásának – kialakul az antibiotikum-rezisztencia. Egyes esetekben akár 4-5 év elég ahhoz, hogy a baktériumok nagy arányban rezisztenssé váljanak az ellenük bevezetett antibiotikumra.

Ha ez így van, akkor viszont adja magát a kérdés: miért nincs "oltás-rezisztencia"? Miért nem szednek össze olyan mutációkat a kórokozók, hogy kikerüljék az oltást, ahogy az antibiotikumot kikerülik...? (Valójában van oltás-rezisztencia, de erről kicsit később.) Alapvetően ugyanis tényleg nincs ilyen: nem, hogy 4-5 év alatt, de mondjuk a fekete himlő elleni oltás esetében majdnem 200 év alatt sem alakult ki ellene rezisztencia (olyannyira, hogy sikerült teljesen fel is számolni az oltással). Más oltások esetében is sok évtizednyi alkalmazás van a hátunk mögött bármilyen érzékelhető rezisztencia nélkül. Akkor mégis mi a különbség oka?

Kennedy és Read egy roppant érdekes, 2017-es cikkükben körüljárják a kérdést. Alapvetően két oka van ennek az eltérésnek. Az egyik, hogy az oltások hamar hatnak: teljesen kezelés nélküli körülmények között a fertőződés után a kórokozók először egy nagyon gyors sokszorozódási fázison mennek át a szervezetben, ami kitűnő táptalaja a mutációk fellépésének, utána pedig nagy mennyiségben ürülnek, ami segíti a szerencsés mutációk tovaterjedését. Félretéve minden vakcinációt, simán az antibiotikumokra is igaz, hogy minél korábban kezdik alkalmazni, annál kisebb a rezisztencia kialakulásának a veszélye, épp azért, mert a fenti folyamat hamarabb megszakad. Egy antibiotikumot azonban fizikailag lehetetlen nagyon korán alkalmazni, hiszen egy gyógyító beavatkozásról van szó: először meg kell betegedni, hogy egyáltalán felmerüljön az alkalmazása – márpedig addigra már rengeteg replikáción túl vannak a kórokozók, és már ürülnek is. A védőoltás ezzel szemben, mivel megelőző és nem gyógyító beavatkozás, sokkal hamarabb szól közbe. Persze, az oltott személyekben is átmegy néhány replikáción a kórokozó (a védőoltás sem képez védőburkot, amiről két méter távolságból lepattannak a kórokozók!), de összehasonlíthatatlanul kevesebben mint bármilyen más beavatkozás esetén, amit terápiásan alkalmazunk. Ez drámaian lecsökkenti, hogy a kórokozónak mennyi esélye van "jó" mutációkat összeszedni, és pláne lecsökkenti, hogy mennyi az esély ennek tovaterjedésére. A másik ok, ami miatt nincs oltás-rezisztencia, az, hogy az oltások egyszerre több, sőt, nagyon sok ponton hatnak, összevetve az antibiotikumokkal. Antibiotikumokra is igaz, hogy a kombinált terápia általában csökkenti a rezisztencia kialakulásának az esélyét: ennek az oka nemes egyszerűséggel az, hogy a teljes terápiát csak az a kórokozó tudja sikeresen kikerülni, ami egyszerre válik rezisztenssé minden komponensre, ennek az esélye pedig hatványozottan csökken a komponensek számának növekedtével. Csak míg egy antibiotikum általában egy konkrét útvonal egy konkrét pontját blokkolja, addig a vakcina a teljes immunrendszert mozgósítja a kórokozó ellen, számos antigént (és minden antigénen számos epitópot) bemutatva, így olyan "kombinált" hatást jelent, aminek nincs az a kombinált gyógyszeres kezelés, ami a nyomába érne.

Így lehetséges tehát, hogy antibiotikum-rezisztencia nagyon is van, oltás-rezisztencia meg szinte nincs.

(Fontos megjegyezni, hogy mindez nem vonatkozik a szerotípus helyettesítődésre, tehát, hogy a több szerotípusos kórokozók esetén a vakcinába belerakott szerotípusok eltűnnek ugyan, de a benne nem lévők nem csak, hogy nem változnak, hanem még előre is törnek. Ez természetesen vakcinák esetén is létezik – még ha szerencsére nem is jelent népegészségügyileg lényeges problémát jelenleg egyetlen oltásnál sem –, de az egy tisztán ökológiai kérdés, semmi köze a mutációkra gyakorolt szelekciós nyomáshoz.)

Akkor tehát oltás-rezisztencia egyáltalán nem is létezik? Ez sem igaz: nem véletlenül szerepelt a "szinte" szó az előbbi mondatban. Három emberi vakcinánál is lehet ilyenről beszélni, csak a jelentőségük igen csekély.

Mielőtt ezekre kitérnénk, érdemes megjegyezni, hogy az állatgyógyászatban viszont ez nem így van, sőt, történetesen az oltás-rezisztencia legtöbbet tanulmányozott gyakorlati példája is állatorvosi: ez a tyúk herpesvirus okozta Marek-betegség. (Névadója hazánkfia: Marek József, a magyar állatorvos-tudomány egyik legnagyobb alakja.) A Marek-betegség, noha már a századelőn is ismert volt, az 1960-as évektől kezdett drámai problémákat okozni, a tyúkok tartási körülményeinek változása miatt (egyre nagyobb zsúfoltság, a higiéniás előírások hanyag betartása stb.), melyek mind elősegítették a betegség kitörését. Az 1960-as évek második felére sikerült hatásos oltást kifejleszteni ellene; az első széles körben használt vakcina az ún. HVT-oltás volt (a tyúk herpesvirus egy rokonát, a pulyka herpesvírust tartalmazta), mely a betegséget látványosan vissza is szorította. Egy ideig. 10 év elteltével aztán meglepve konstatálták, hogy a betegség újra előretört, különösen Amerikában, noha az oltási program változatlanul folyt – magyarán a kórokozó rezisztens lett az oltásra! Valójában a helyzet ennél is durvább, ugyanis a betegség új formája ráadásul a korábbinál is virulensebb lett, súlyosabb lefolyást, több elhullást okozva. Erre válaszként javítottak az oltáson: a HVT-vakcinát kombinálták azzal az SB-1 vakcinával, mely a tyúk herpesvirus egy másik szerotípusát tartalmazta. Ez a bivalens oltás megint megoldotta a helyzetet, ám a dolog megint csak átmenetinek bizonyult: újabb 10 év elteltével ismét elszabadult a betegség, ráadásul megint virulensebben. Szerencsére ekkorra már Hollandiában kifejlesztették a CVI988/Rispens nevű vakcinát (ez egy harmadik szerotípust tartalmazott gyengítve), mellyel megint sikerült kontroll alá vonni a Marek-betegséget; ezt mutatja a következő ábra amerikai adatokon:

davison2005_fig2.png

Látható tehát, hogy a Marek-betegség elleni vakcinázás olyan értelemben sikertörténet, hogy a korábban hatalmas károkat okozó betegséget töredéknyire sikerült visszaszorítani. (A mai napig e három törzs valamilyen kombinációját alkalmazzák legtöbbször az oltásokban.) Az ábra azonban egy fontos kérdést elrejt: azt, hogy a betegség virulenciája közben újra meg újra nőtt! Az 1960-as években egy oltatlan tyúk jellemzően enyhe lefolyásra számíthatott, ma már szinte biztos az elhullása. Persze, mivel a jelenlegi vakcinák jók és a széleskörű átoltottság elérhető, így ez látszólag csak elméleti kérdés, de valójában van aggasztó vetülete: ha bármi miatt is, de a betegség megint ki tud szabadulni, akkor nagy gondban leszünk! Ez az egyik fontos oka annak, hogy az 1990-es évek második felében elkezdték az ún. rekombináns vakcinák előállítását, melyek drámaian más hozzáállást jelentenek a kérdéshez. Mára már ezek is elérhetővé váltak, de ez már túlmutat a mostani témánkon.

Egy szó mint száz: akkor most mégis van oltás-rezisztencia?! Mi történt itt? A helyzet azonban az, hogy ez nem mond ellent a korábban kifejtetteknek, ellenkezőleg, tökéletesen kompatibilis vele. Egy dolgot ugyanis nem árultam el idáig: azt, hogy elég pontosan sejtjük, hogy a fenti dolog min múlik. Azon, hogy az összes hagyományos Marek-betegség elleni vakcinának van egy igen szerencsétlen tulajdonsága: az, hogy bár az állatok "klinikai" megbetegedését megelőzik, de nem előzik meg a kórokozóval való megfertőződést, nem előzik meg a kórokozó szaporodását az állatban, és nem előzik meg a kórokozó ürítését sem. Tehát: a fent felsorolt két jellemzőből az első komplettül hiányzott!

Első ránézésre a dolog szőnyeg alá söpörhető lenne ("kit érdekel, hogy a kórokozó közben terjed-e, nekem az a fontos, hogy a tyúkoknak ne legyen baja"), de pont a fenti példa mutatja, hogy ez miért nem így van. Az, hogy közben a kórokozó tud terjedni, nem egyszerűen egy neutrális dolog, hanem kifejezetten káros, mert elősegíti, hogy a virulens variánsok kiszelektálódjanak. Ennek ráadásul az általános szelekciós nyomásos magyarázaton túl sejthetően van egy további oka is. A természetben a nagyon-nagyon virulens kórokozók, szemben azzal amit az ember elsőre gondolna, nincsenek szelekciós előnyben, sőt: ha egy kórokozó túl gyorsan és túl hatékonyan öli meg a megfertőzött szervezetet, az neki sem jó, hiszen ez csökkenti annak a valószínűségét, hogy át tudjon más alanyra ugorni. (Ez bizonyos szempontból egy megnyugtató beépített biztosíték, hogy miért kicsi annak a valószínűsége, hogy az emberiséget jövő hétre kipusztítsa egy váratlan járvány.) Csakhogy az ilyen értelemben tökéletlen vakcinák pont ebbe avatkoznak bele: azáltal, hogy az alanyt megóvják, lehetővé teszik, hogy az egyébként nagyon virulens variánsok is tudjanak terjedni!

És akkor térjünk rá a minket legjobban érdeklő kérdésre: ez előfordulhat emberi alkalmazásra szánt vakcináknál is?

Egy vakcina van, ami klasszikusan és jól ismerten hozza a fenti tökéletlenséget, ez a járványos gyermekbénulás elleni IPV-oltás (szemben az OPV-vel). Szerencsére a poliovírus meglehetős stabilitása folytán itt csak irodalmi ritkaságként létezik rezisztencia, olyannyira, hogy a betegség nem hogy előre nem tör, hanem épp készül kipusztulni: idén az egész világon összesen 16 megbetegedést regisztráltak. (Az összehasonlítás kedvéért, 30 évvel ezelőtt 350 ezret.) Érdemi oltás-rezisztencia tehát itt sincs.

De akkor hol van, mi az a három eset, amit említettem? Kettő kevésbé közismert, és túl nagy gyakorlati jelentősége sincsen: egyrészt leírtak ilyet a pneumococcus elleni oltás kapcsán (de ha valami, akkor inkább a szerotípus-helyettesítődés a probléma ott, bár népegészségügyi jelentősége annak sincs), és a hepatitis B elleni oltás esetében (szintén irodalmi ritkaság). A harmadik példa pedig...

...a Bordetella pertussis. Hát ezért kellett ezt a kitérőt megtennünk.

A szamárköhögés elleni acelluláris oltásnál ugyanis leírták, hogy van oltás-rezisztencia, a szó klasszikus értelmében; a legjobban tanulmányozott jelenség a pertactin termelés nélküli variáns felerősödése. A pertactin az egyik olyan kulcsfehérje, mely bekerült a legtöbb acelluláris oltásba. Igen ám, csakhogy a 2000-es évek legvégétől a legtöbb olyan országban, ami áttért az aP-re és ezt a kérdést vizsgálta, azt találták, hogy egyre gyakoribbá válik az olyan Bordetella pertussis, amely nem termel pertactin-t. Sajnos a naiv intuíció, miszerint ha valami "hiányzik" a baktériumból, akkor az csak gyengítheti, nem igaz: az oltottak védettsége a pertactin negatív variáns ellen rosszabb lesz, hiszen az immunrendszere nem erre van felkészülve (egyszerűen nem "passzol" az oltás a kórokozóhoz).

A probléma kicsit általánosabban tekintve az, hogy a wP vakcina azáltal, hogy egy egész sor antigént tartalmazott, sokkal kevésbé érzékeny a baktérium gemonjának átalakulására. Az aP csak néhány, nagyon standard antigént tartalmaz, ezért kevésbé tud lépést tartani ezzel a plaszticitással.

A jó hír, hogy ez nem jelent drámai gondot, nem arról van szó, hogy az oltás hatástalan lenne innentől, de mindenesetre csökken a hatásossága. (Nagyon fontos, hogy ezt onnan tudhatjuk, hogy az átalakult viszonyok között is lemérték empirikusan a vakcina hatásosságát.) Az is ellentmond annak, hogy e magyarázat lenne a meghatározó, hogy a legtöbb országban az előretörés meglehetősen hirtelen volt, míg az ilyen változások folytonosan zajlanak. Mindezek miatt ez sem lehet a teljeskörű magyarázat a szamárköhögés előretörésére, de másrészről az is biztos, hogy ebben a teóriában is van valami.

Egy hatodik magyarázat

Foglaljuk össze, hogy hol tartunk! Az átoltottság lecsökkenése és a javuló diagnosztika nem valószínű, hogy érdemi szerepet játszana a szamárköhögés utóbbi években tapasztalt előretörésében. Az új – acelluláris – vakcina hatástalansága, pontosabban az általa adott immunitás túl gyors gyengülése ezzel szemben majdnem biztos, hogy komoly szerepet játszik, ha nem is teljeskörű magyarázat. Végezetül az oltás-rezisztencia kialakulása, azaz a keringő baktérium törzsek átalakulása szintén igazolt, de valószínűleg nem játszik nagy szerepet.

Egy szó mint száz, az emberben benne van az érzés, hogy valamit elnézünk. Valami még kimaradt a sztoriból.

És csakugyan, a 2010-es években felmerült egy hatodik lehetséges magyarázat: az, hogy az oltás jól véd (bár elég hamar gyengülve) a klinikai megbetegedés ellen, viszont kevésbé véd a megfertőződés, és a kórokozó terjesztése ellen.

Kicsit hasonló sztori mint a Marek-betegségnél, persze azzal a különbséggel, hogy ott az oltás egyáltalán semmi védelmet nem adott, itt erről nyilván nincs szó, de a lehetőség felvetődött, hogy legalábbis gyengébb a megfertőződés és a kórokozó ürítése elleni védelem.

Nézzünk pár dolgot ami ezen teória mellett szól.

1. felvonás: A fészekimmunizálás bajai

Az első a fészekimmunizálási programok botrányosan rossz hatásossága. E stratégia lényege, hogy az újszülötteket úgy védjük meg, hogy mivel ők még túl kicsik az oltáshoz, inkább a velük érintkezőket (szülők, nagyszülők, nagynéni-nagybácsi stb.) oltjuk be, vagy oltjuk újra frissen. A logika ugyanaz mint a közösségi immunitás logikája: "nem csak az védett a betegség ellen, aki immunológiailag védett, hanem az is, akinek nincs kitől elkapnia". (Lényegében közösségi immunitás, de nem egy egész országra kiterjedően, hanem "helyileg", egy családra vonatkozóan, innen az elnevezés).

Az ötlet tetszetős, csak épp nem igazán működik. Az empirikus vizsgálatok adatai szerint ez a stratégia csak kevéssel csökkenti az újszülött pertussis-kockázatát (ha egyáltalán...).

Ez meg mégis hogyan lehet? A dolog nagyon nehezen magyarázható, ha figyelembe vesszük, hogy a frissen beadott aP jó védettséget biztosít (mint láttuk, inkább csak a gyengülés a probléma), viszont azonnal tökéletesen érthetővé válik, ha elfogadjuk, hogy az oltás csak a klinikai betegséget előzi meg jól, de a kórokozó terjesztése ellen kevésbé véd.

(Kitérő megjegyzés: nem mondom, hogy le kell beszélni a szülőket a fészekimmunizálásról, hiszen egyébként biztonságos vakcináról beszélünk, úgyhogy lehet mondani, hogy ha csak 1% védelmet ad, az is pont 1%-kal több, mintha nem oltunk, de az is világos a fentiekből, hogy különösebb erőltetésnek nincs helye.)

2. felvonás: Matematikai detektívmunka

Van egy nagyon szellemes módszer, amivel pusztán a rutinszerűen begyűjtött epidemiológiai adatokkal (éves incidencia) lehet vizsgálni azt, hogy egy oltás csak a megbetegedés ellen véd, vagy a kórokozó terjesztése ellen is. Meglepő lehet, hogy ezt ennyi adatból meg lehet oldani, de igen, némi matematikával meg lehet!

Az alapötlet a következő: sok fertőző betegség nem egyenletesen jelentkezik, hanem hullámokban. Ez a védőoltás előtti éra adatain nyilván jobban látszik (hiszen akkor még több beteg volt, látványosabbak voltak ezek a ciklusok); én magam is felhívtam rá a figyelmet a kanyaró görbéje kapcsán, amelyeken nagyon tisztán látszik a kétéves ciklicitás. A magyarázat nem bonyolult, lényégeben a közösségi immunitás egy alkalmazása: egy nagy járvány után rengeteg immunis személy marad, így a betegség visszaszorul. A megszülető – és anyai védelem alól kikerülő – csecsemők aztán lassan visszatöltik a fogékony halmazt, mígnem az annyira meg nem nő, hogy be tud egy újabb járvány robbanni. Utána megint sok immunis lesz... és így tovább, és így tovább. A kanyaró esetén olyanok a paraméterek, hogy ez kb. 2 évet igényel, a számunkra most fontos szamárköhögés esetén inkább 3-4 év körüli ez a ciklusidő. (Érdemes visszamenni, és megnézni a szamárköhögés ábráit is!)

Most jön az érdekes rész.

Ha bevezetünk egy vakcinát, ami a terjesztés ellen nem véd, csak a megbetegedés ellen, akkor azt várjuk, hogy a ciklushossz változatlan marad (hiszen az a terjedésen múlik!), csak a betegszámok leszek kisebbek, csökken az ingadozás "amplitúdója". Ha viszont a vakcina a megfertőződés és az ürítés ellen is véd, akkor a ciklushossznak is meg kell nyúlnia, hiszen ez esetben lassabban terjed a kórokozó. Mindezeket mutatja sematikusan az alábbi ábra:

41c45eee-9f54-43a4-9514-2a22b8b7190c_figure5.gif(A legalsó ábra felirata nyomdahibás, természetesen úgy értendő, hogy "has no impact on".)

Márpedig ez egy empirikusan vizsgálható kérdés! Vajon hogyan változik az incidencia ciklicitása időben...?

Althouse és Scarpino 2015-ös cikkükben többek között ezt a kérdést vizsgálják meg egy korszerű, más területen jól bejáratott, ám az epidemiológusok előtt talán kevésbé ismert (pedig e feladatra elképesztően hatásos!) módszer, a wavelet-analízis segítségével.

Mind az epidemiológiában való relatív ismeretlensége, mind a nagyon jó alkalmazhatósága motivál arra, hogy a módszert magát is részletesebben bemutassam most. Ez persze a cikk jobb megértéséhez is jól jön, de ha valakit nem érdekelnek ezek a részletek, a következő alfejezetet teljes lelki nyugalommal átugorhatja.

Módszertani széljegyzet: a wavelet-elemzés lényege

A wavelet-analízis a korszerű idősorelemzési módszerek egyike. Idősor alatt értünk bármilyen, időbeli sorrendiségében adott megfigyelés-sorozatot, lehet ez egy részvényárfolyam, a napi középhőmérsékletek Budapesten, egy EKG-görbe lefutása... vagy épp egy fertőző betegség éves incidenciái. A wavelet-analízis az ún. frekvenciatartományon elemző módszerek közé tartozik, ez – borzasztóan leegyszerűsítve – azt jelenti, hogy arra vagyunk kíváncsiak, hogy az idősorunk hogyan rakható össze különböző gyorsaságú hullámzásokból.

Sokkal érthetőbb lesz mindez, ha mutatok egy konkrét példát. Vegyük a következő idősort (egy szimulált példa):

waveletdemonstracio001.png

Ez esetben ránézésre is jól látható, hogy az idősor két hullámzásból adódott össze: van egy lassabb (nagyobb periódushosszú, azaz kisebb frekvenciájú) hullám, elárulhatom, hogy úgy szimuláltam az adatokat, hogy a periódushossz 30 legyen, ez nagyjából szabad szemmel is látható, és egy "recegősebb" (kisebb periódushosszú, azaz nagyobb frekvenciájú), gyorsabb hullámzás rárakódva, itt már nem igazán látszik szabad szemmel, úgyhogy elárulom, hogy 5-re állítottam be ennek a periódushosszát.

A frekvenciatartományos idősorelemzési módszerek egyik klasszikusa a spektrális elemzés (matematikailag az ún. Fourier-transzformációnak felel meg), ami lényegében arra vállalkozik, hogy az ilyen komponenseket felfedje egy idősorból. Megint csak jobban érthető, ha mutatom a végeredményt:

waveletdemonstracio002.png

Ezen az ábrán az látható, hogy a különböző periódushosszú hullámzások milyen súllyal esnek latba a végeredmény kialakításában. Tisztán látszik a két hullámzásunk: a 30-as periódusú lassabb vándorlás, és az 5-ös periódusú "recegés". (Azért nem nulla a többi periódushossz sem, mert az idősorban zaj van: direkt úgy generáltam, hogy nem tisztán ez a két hullámzás van benne, hanem még egy nagyon kicsi, de teljesen véletlenszerű zaj is rá van keverve.)

Ha szeretnék, gépi úton könnyen kikereshetjük és megjelölhetjük ezeket a maximumokat:

waveletdemonstracio003.png

(A 30,3 azért nem pont 30, mert az idősor véges hosszúságú volt, így ez nem lehetett teljesen pontos.)

Erre még azt lehetne mondani, hogy hát ennek nem sok értelme volt; ez ránézésre is látszott. Az idősor azonban nem kell, hogy ennyire "ránézésre" elemezhető legyen (és persze az sem kell, hogy ilyen szép, szinuszos hullámzásokból épüljön fel!); ember legyen például a talpán, aki erről az EKG-ról ránézésre megmondja, hogy milyen periódusú hullámzások milyen súllyal esnek latba benne:

waveletdemonstracio004.png

A spektrális elemzés azonban minden gond nélkül megoldja a kérdést, megmutatva az emberi szem számára láthatatlan összetételt:

waveletdemonstracio005.png

Hallatlanul izgalmas kérdés, hogy vajon ezeknek a kiugró frekvenciáknak mi az élettani háttere, hogy mitől függnek, hogy felhasználhatóak-e betegségek diagnosztizálására (spoiler: igen!); ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak többek között az orvosbiológiai mérnökök.

Na de térjünk vissza a mi tárgyunkra! A spektrális elemzés nagyon csábítónak tűnik a problémánk vizsgálatára, hiszen pont azt elemzi, hogy milyen periódushosszú ciklusok vannak az idősorban. Van azonban egy baja, ami miatt nem alkalmazható a szamárköhögéses problémánk megoldására: a spektrális elemzés "globális" módszer, olyan értelemben, hogy az egész idősort egyben tekinti. Vegyük a következő idősort:

waveletdemonstracio006.png

A spektruma:

waveletdemonstracio007.png

Ha megnézzük, ez szinte ugyanaz mint a legelsőnek! Pedig itt valami nagyon más történik: nem egymásra volt rakódva a két különböző, 5-ös és 30-as periódusú hullám, hanem egymás után jöttek. Csakhogy ez a spektrális elemzésnek mindegy, így értendő, hogy globálisan dolgozik: egyben nézi az idősort. Mintha egy zongoristának nem azt adnánk meg, hogy milyen hangokat kell egymás után játszania, hanem azt, hogy a darab egészét tekintve hány százalék A-hang van benne...

Ez persze jól működik akkor, ha az idősor – ilyen szempontból – nem változik időben, de bajban vagyunk, ha igen. Mint a szamárköhögéses példában: mi pont arra lennénk kíváncsiak, hogy a ciklicitás hogyan változik az időben! Ez tehát nem lesz jó módszer.

És itt jön képbe a wavelet-analízis. Bár a matematikája más, a végeredmény elmondható nagyon hasonlóan: ugyanezt fogjuk megcsinálni, csak most nem globálisan, az egész idősorra, hanem lokálisan: az fogjuk megmondani, hogy egy adott időpont környékén milyen peridusú hullámzások vannak jelen. Lesz időbeli felbontásunk is, meg tudjuk állapítani azt is, hogy időben változik-e a spektrum.

Így néz ki a legelső idősorunk ún. wavelet-transzformáltja:

waveletdemonstracio008.png

A vízszintes tengelyen az idő látható, a függőlegesen a periódushossz. A harmadik dimenziót (egy adott periódushossz egy adott időpillanatban mennyire van jelen) a szín helyettesíti: minél melegebb, annál inkább. Jól látható az 5-ös és a 30-as periódus, végig minden időpontban. A fekete vonal jelzi a "hegygerincet", hogy hol van a helyi maximuma a színezésnek (csak hogy vezesse a szemet, mert ez nem biztos, hogy pusztán a színezésből egyértelmű lenne).

A dolog akkor válik igazán izgalmassá, ha megnézzük a második idősorunk wavelet-transzformáltját; itt ugye a hagyományos spektrális elemzés megbukott, hiszen nem képes "észrevenni", hogy félúton átalakul az idősor. Nézzük mit csinál a wavelet-elemzés:

waveletdemonstracio009.png

És akkor most célba értünk: itt a módszer, ami képes detektálni a periodicitás menet közbeni változását is. Mielőtt azonban bevetjük "élesben", gyakoroljunk egy kicsit! A szamárköhögés vélhetően komplex helyzet lesz, előbb nézzük meg valamin, ami egyszerűbben átlátható, de azért már nem ilyen mesterségesen generált példa, hanem valódi, epidemiológiai kérdés.

Mit mondtunk, mi ezzel az egésszel a célunk? A közösségi immunitás vizsgálata azáltal, hogy megnézzük, a periodicitás változott-e (megnőtt-e) az oltás bevezetése után. Hát akkor vegyünk egy olyan példát, ahol egész biztos van közösségi immunitás: nézzük meg a kanyarót! Mondjuk Angliában ez a helyzet:

Kanyaró megbetegedések és a kanyaró elleni védőoltás az Egyesült Királyságban (Anglia és Wales), 1940-2012

(Más formátumokban is: PDF, PNG, SVG. Rákattintva új ablakban (nagyobb méretben) megnyílik, jobb klikk után lementhető.)

Eddig még soha nem néztünk erre a görbére ilyen szemmel, de most már azonnal látható, hogy az oltás bevezetése után markánsan megnőtt a periódushossz – tehát már önmagában ez az egy grafikon is igazolja a nyájimmunitást.

Ehhez persze jó lenne a periódushossz növekedését kicsit szabatosabban kimutatni; és akkor itt jön a wavelet-analízis! Nézzük ugyanis meg a wavelet-transzformáltat (az analízis az incidencia logaritmusa alapján készült, erre azért van szükség, mert az incidenciák több nagyságrendet fognak át, ahogy az előbbi ábra mutatja is):

waveletdemonstracio011.png

Ez túl sok kommentárt nem igényel: tökéletesen látszik ahogy a periódushossz elkezd felmászni az oltás bevezetése után.

Eredmények

Most hogy értjük az eszközt, vessük is be az angliai szamárköhögéses vizsgálatunk kapcsán! Íme a transzformált (nézzük hozzá az eredeti idősort is!):

waveletdemonstracio010b.png

Ezen az ábrán több nagyon izgalmas dolog is látszik (a nyilakat persze csak én raktam rá, hogy egyértelmű legyen, hogy miről beszélek). Az első a védőoltás 1957-es bevezetése előtti, 2-3 év körüli periódushosszú ciklicitás – ez nem újdonság, innen indultunk, hogy a védőoltás előtti éra megfigyelése, hogy a pertussis ilyen, esetleg kicsit hosszabb (3-4 éves) hullámokban jön. A nyíl jelzi, hogy az oltás bevezetése után a ciklushossz csakugyan megnő. Ez a változás ilyen formában nem nagy, de ez nem meglepő, mert országos adatokat használtunk, ahol a különböző területek eltérő ciklusai összemosódnak (ha külön néznénk, akkor látványosan megjelenne a növekedés). A második nyíl mutatja az oltás éráját; az átoltottság 1990 körüli megemelkedésével jól látszik, hogy a betegség, és így a ciklicitás is szinte megszűnik.

És most jön az igazán drámai: a 2010 után megjelenő új folt. Ki az aki ezt meg tudta volna mondani a görbe alapján? De az idősorelemzési módszerek felfedik azt, ami szabad szemmel nem érzékelhető: hogy a visszatérő szamárköhögés nagyjából ugyanazt a periodicitást hozza, mint amit a védőoltás bevezetése előtti érában láttunk! Tehát bár egyelőre nagyon kevés beteg van ahhoz az időszakhoz képest, de már ennyi adatból is kimutatható, hogy a járvány dinamikája megfelel annak mint amikor a védőoltás nem gátolta a terjedést – mintha a terjedést most sem igazán gátolná...

A bejegyzés itt folytatódik.

16 komment

Címkék: vakcina oltás védőoltás szamárköhögés adatvizualizáció nyájimmunitás pertussis oltás-rezisztencia wavelet

A bejegyzés trackback címe:

https://vedooltas.blog.hu/api/trackback/id/tr714069777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A tudomány sosem téved! 2018.07.08. 08:17:55

:0
De hogy lehet baj egy oltással?
Azt nem a tévedhetetlen, szent tudomány állítja elő, ami bizonyítékokon alapul, és így kizár mindenfajta tévedés, vagy akár mellékhatás lehetőségét?
Ezért is kötelezőek, nem?

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2018.07.08. 10:13:31

@A tudomány sosem téved!: Jaj, nem olyan bonyolult ez, rakd már össze! Én azt írom, hogy valami baj van, de én ugyebár nem mondok igazat, tehát: nincs semmi baj, a tudomány ezúttal sem tévedett!

A tudomány sosem téved! 2018.07.08. 18:46:49

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): így.így...
A tudomány sosem téved, hiszen bizonyítékokon alapszik. Akkor hogyan tévedhetne?
De te miért hazudnál?
Te is tudós vagy, kutató, szent, ember, aki megkapta az össze beavatást, a tévedhetetlen tudomány templomában.
Azért sem hazudhatsz, mert a cikkeid összecsengenek az önkéntes munkában, éhbérért dolgozó, non-profit gyógyszergyárak bölcs kutatóinak/tudósainak eredményeivel.
Tehát biztos igazad van.
Mint Novák Hunornak, amikor kalciumot ajánlott, allergiára, vagy azonnal csillapítatta a lázat.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2018.07.08. 20:12:16

@A tudomány sosem téved!: "Tehát biztos igazad van." Na, szuper, örülök, hogy sikerült is összerakni a sztorit! :)

A tudomány sosem téved! 2018.07.08. 20:59:33

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): ezért nem értem, miért hazudtál arról, hogy hazudsz?

A tudomány sosem téved! 2018.07.08. 21:10:39

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): és ha hazudtál... hazudhatsz másban is?? ::rémült:: ::rémült:: ::rémült::

A tudomány sosem téved! 2018.07.09. 08:03:34

köszi, de erre a smileyra gondoltam, ez fejezi ki az érzéseimet:
web.archive.org/web/20070530015110im_/http://image.hotdog.hu/_img/smileys/kutya/20_remult.gif

bárcsak tartana már ott a tudomány, hogy lehetne képeket is beszúrni egy kommentbe...

gybencsko 2018.07.31. 17:08:37

Jó kis cikk, főleg ez a Wavelet izé :D

Néhány komment:

1. Arra, hogy a ciklikusság elnyúlik már volt is példa a blogon, az angol kanyaróábrát ha megnézzük, az oltás bevezetése után már nem 2 inkább 2,5 éves ciklusok vannak.

2. Említetted, hogy vannak rekombináns oltások is, de javíts ki ha tévedek, de mintha ezek az aP oltás hibáját abból a szempontból nem küszöbölik ki, hogy ezek is csak néhány antigént tartalmaznak, tehát kevesebb mutáció elég, hogy rezisztensé váljanak. Mondjuk ha a megfertőződést és terjedést megakadályozzák akkor nem olyan nagy probléma.

3. Az utolsó ábrán, ha megpusztulok, akkor sem azt látom, hogy "nagyjából ugyanazt a periodicitást hozza, mint amit a védőoltás bevezetése előtti érában láttunk". Épp ellenkezőleg, szerintem az 1957-1965-ös érával van egy vonalban. Ezt nem lehetne számszerűsíteni, valami peak vagy súlyozott average értékkel (és mivel csak néhány év, valami hibahatárral), hogy ne így ránézésre döntsünk egy halvány foltról?

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2018.08.03. 00:41:36

@gybencsko: Köszi :D

1) Totál igazad van, sőt, ez baromi jó ötlet! (Bevallom töredelmesen, nekem le se esett, hogy az angol idősor ezt is gyönyörűen hozza!) Meg is csináltam, tényleg nagyon szép lett.

2) A széles körben használatos aP oltások nem rekombinánsok! (Vagy remélem nem értettem félre, hogy mit akartál mondani.)

3) Nehogy azt hidd, hogy ez nekem egyértelmű volt. Sajnos ott kevés évünk van, így a paca eléggé elmosódott, kb. akármivel kompatibilis lehet. (Ezért nem is hinném, hogy ezen bármiféle metrika segítene!) A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Althouse-ék igazából csak az 1 év alattiak idősorát használták, ha megnézed az eredeti publikációjukat. Most javítottam az ábrát (hogy itt is logaritmálva legyen), de így azt hiszem csak még élesebb lett a kérdésed... Szerintem ha van egy kis időm, írok Althouse-nak, hátha válaszol, hogy ő hogyan látja ezt a kérdést.

fordulo_bogyo 2018.08.03. 13:05:50

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): A 2. kerdest en ugy olvasom, hogy a nem rekombinans eredetu aP oltas gyengeseget a rekombinans oltas sem tudja kikuszobolni, mivel abban is csak egy vagy nehany antigan van.

gybencsko 2018.08.06. 16:18:24

@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):

1. Ó, köszi, tényleg jók lettek az angol adatok.

3. Most viszont ha így átalakítottad, és már jobban látszik a folt 2010 után, nekem épp az látszik, hogy a periodicitás szinte tökéletesen megegyezik az oltás bevezetése utáni állapotokkal (1960-1995), a vonal szinte ugyanúgy 3,5 évnél van (erről jut eszembe, hogy a tengelyfeliraton érdemes lenne odaírni a periódushossz mértékegységét (év); a szövegből kiderül, de hátha nem világos valakinek). Tehát ebből az ábrából az, hogy "a visszatérő szamárköhögés nagyjából ugyanazt a periodicitást hozza, mint amit a védőoltás bevezetése előtti érában láttunk" nem következik, épp ellenkezőleg...

Ami tippem szerint itt történik, hogy az aP oltás igenis véd a terjedés ellen is, csakhogy sokkal kevésbé, mint a wP tette. A 80-as években mondjuk 50%-os átoltottság mellett a wP vakcina 100%-ban védett a terjedés ellen, most meg 100%-os átoltottság mellett 50%-ban véd a vakcina a terjedés ellen. Teljesen más oltás, más átoltottság, más hatásfok, de az eredmény ugyanaz: kb. 3,5 éves periódushossz.
A korrekt analízis itt szerintem az lenne, ha nem csak a periódusidőket, hanem az átoltottságot is összehasonlítanánk (figyelembe véve, hogy a lakosság hány százaléka oltott wP-vel és aP-vel, mint a polios cikkben). A periódushossz ugyanannyi most, mint a 80-as években, na de mekkora wP és aP átoltottság mellett? Ha az átoltottság ugyanannyi, akkor az a helyes következtetés, hogy a wP és aP ugyanannyira véd a terjedés ellen. Ha most nagyobb az átoltottság (és ugyanannyi a periódushossz, tehát ugyanannyira tud terjedni a vírus), akkor az aP kevésbé véd a terjedés ellen.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2018.08.06. 17:53:17

@fordulo_bogyo: 2) Igen, bocsánat, a BioNet-es megoldásban ugyanúgy mindössze három antigén van, a rekombinánsság csak az előállításukat érinti ( www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/21645515.2016.1234555 ).

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2018.08.06. 17:59:47

@gybencsko: 1) Nincs mit, ellenkezőleg, én köszönöm a remek ötletet!

3) Kb. betű szerint ezt írtam meg Althouse-nak :) Nagyon kíváncsi vagyok mit ír. Addig is, a privát véleményem, hogy ezer százalékig egyetértek a te interpretációddal, egyedül azért nem frissítem/írom át ez alapján most rögtön a magyarázatot, mert meg akarom várni az ő válaszát is...

(Köszi a figyelmeztetést a tengelyfeliratok kapcsán, javítottam is.)
blank