Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (6) bíróság (1) biztonság (37) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (32) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (5) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (117) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (118) varicella (5) védőoltás (118) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Reakció Szendi Gábor IPM-ben megjelent cikkére

2015.03.26. 17:20 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

... , kevesebb szenvedés... úgy néz ki Szendinek ez smafu.) Ráadásul az oltáspártiak a ... is, a HPV-nél is és az influenzánál is. (Szendi totális tájékozatlanságát legjobban az jellemzi, hogy ... " kritikátlan elfogadásával. Csakhogy míg Szendi az előbbit – joggal – ...

38 komment

Címkék: vakcina oltás védőoltás szendi gábor ipm magazin

A történelemben először Szendi Gábor reflektált egy írásomra (na de hogy!)

2018.09.07. 19:48 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Nehéz elhinni, de Szendi Gábornak úgy sikerült reflektálnia – tudomásom ... jóhiszeműség és rosszhiszeműség ügyében És akkor lássuk Szendi Gábor reakcióját. Íme ezt írta ... : Az igazán vicces rész most jön. Szendi írását tartalmilag nem akarom itt ...

15 komment

Címkék: szendi gábor

Higgadtan az oltásokról (és lehetőleg igazat)

2017.11.06. 01:04 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

... az alábbi grafikont).(2) Érdemes megnézni Szendi szófűzését (mert erre ez állatorvosi ... védőoltások bevezetése előtt. Érdemes megnézni Szendi szófűzését (mert erre ez állatorvosi ... csak véletlenül – valahogy kifelejtődött Szendi leírásából. De ez sokadlagos ...

61 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás szendi gábor wakefield hatásosság

Tűnődések jóhiszeműség és rosszhiszeműség ügyében

2015.08.18. 17:59 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

... tartalmát "véletlenül" helytelen módon visszaadni...? Szendi Gábor (ismerhetjük ugyan korábbról – de ne az emberrel ... outcomes assessed. Még egyszer, mindebből Szendinél a következő lett: Arnheim-Dahlström és munkatársai ...

82 komment

Címkék: vakcina oltás védőoltás szendi gábor

Az oltatlan gyerekek diszkriminációjának értelmességéről szóló írás értelmességéről

2015.10.14. 14:47 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

... nincs semmiféle intenzív ellátásról, ezt Szendi úr és/vagy a fordító rakta bele, az ... némi józan ésszel olvasás. Vagy Szendi joggal bazírozik arra, hogy az ... paradox" volt eredetiben, ebből csak Szendinél lett "nyilvánvaló" paradoxon: ebben a kontextusban ...

20 komment

Címkék: vakcina oltás védőoltás szendi gábor tetyana obukhanych

Tartalomjegyzék gyanánt

2012.09.04. 22:40 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

... .6. Gondolatok a gyermekoltásokról szóló gondolatokról.7. Reakció Szendi Gábor IPM-ben megjelent cikkére ...

komment

Címkék: biztonság minőség vakcina oltás védőoltás hatásosság

blank
süti beállítások módosítása