A tegnap megjelent cikk a hepatitis B elleni oltásról, illetve az abban szereplő véleményem örvendetesen nagy olvasottságot ért el, amiben csak egy dolgot sajnálok: azt, hogy egy nagyon partikuláris kérdéssel foglalkoztam (jobban mondva: egy nagyon szélsőséges álláspontra reagáltam) - miközben a jelek szerint volna értelme alapvetőbb kérdéseket is megbeszélni a hepatitis B oltás kapcsán! Sajnos ugyanis a cikkből az derül ki, hogy az anyuka a hepatitis B mechanizmusa, epidemiológiája és népegészségügyi jelentősége kapcsán elemi kérdésekben is teljes félreértésben van, és ezt sem az újságíró, sem a nyilatkozó Ócsai doktor úr nem rakta helyre. (Amúgy teljesen érthető módon: az újságíró természetes hogy ilyeneket nem tud, Ócsai doktort meg feltételezem, hogy – hozzám hasonlóan – csak pár konkrét kérdéssel kereste meg.)
FRISSÍTÉS: A hepatitis B-vel kapcsolatos általános tudnivalók összefoglalása itt olvasható.
Azt gondolom, hogy érdemes tehát általánosságban is beszélni pár szót a hepatitis B elleni védőoltás logikájáról, indokoltságáról!
- Az első és legnagyobb félreértés, hogy azért oltanánk, hogy az embereknek ne legyen bajuk az (akut) hepatitistől. Erről szó nincs. Elvileg valóban létezik ugyan, hogy valaki (fulmináns) májgyulladást kap a B vírustól, és az oltás persze ez ellen is véd, de ennek minimális a jelentősége, hiszen ez egy nagyon ritka eset. Elsősorban tehát nem emiatt oltunk. Akkor miért? A válasz nagyon egyszerű: azért, hogy minél kevesebben váljanak krónikus hordozóvá! Hogy világos legyen: a B vírus fertőzések abszolút túlnyomó többsége nem alakít ki akut hepatitist, a betegek nem fognak az intenzív osztályon kikötni. Ezzel szemben két út van: (a) minden további nélkül meggyógyulnak (b) látszólag minden további nélkül meggyógyulnak, csak közben krónikus hordozóvá válnak. Ez utóbbi kategória azért jelent nagy bajt (annak ellenére, hogy lehet, hogy aktuálisan nincs is bajuk!), mert ha valaki egyszer krónikus hordozóvá vált, akkor 30-40% az esély rá, hogy a mája fogja elvinni (mondjuk egy cirrózis, vagy egy májtumor formájában – hogy mást ne mondjak, a májrákok több mint kétharmada mögött hepatitis B fertőzés is van!). Ezt tehát mindenképp érdemes megakadályozni, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a krónikus hepatitis B fertőzés ellen csak nem túl jó (drága, hosszadalmas, bizonytalan hatásosságú, és mellesleg nem teljesen veszélytelen) eszközeink vannak.
- Itt tehát csak valószínűségekben lehet gondolkozni: nem arról van szó, hogy egy hordozó szükségképp cirrózisban fog meghalni (mint ahogy nem is hordozó minden cirrózisos), viszont növeli a valószínűségét. Ha valakinek peche van és kicsit gyengébb a mája, vagy néha megiszik egy pohárral, attól önmagában még jó eséllyel nem lesz baja, de ha közben hordozó is, akkor ez már kevésbé jó esély... Ha egy mód van rá, ezt a kockázatot érdemes elkerülni.
- Ráadásul a hordozók nem csak magukra nézve veszélyesek, hanem ők tartják fenn a vírus cirkulációját is, generációról-generációra. Ezért is érdemes a hordozó-állapotot visszaszorítani, megszüntetni.
- A második alapvető félreértés, hogy az anyuka szerint a lányát azért is felesleges oltani, mert a fertőzés szexuális úton terjed, és a lány csak 14 éves. A valóságban a helyzet az, hogy a fertőzés elsősorban szexuális úton terjed - de az "elsősorban" az nem ugyanaz, mint a "kizárólag". Számos más fertőzési út is van (pl. tetoválás, intravénás kábítószer-használat), beleértve olyanokat is, melyek gyermekkorban is realisztikus fertőzési lehetőséget jelentenek: a vírus testnedvek érintkezésével tud terjedni, és a környezetbe kerülve rendkívül szívós, akár egy hétig is életképes marad. Egy uszoda-látogatás, vagy egy térd felhorzsolás mind potenciális fertőzés-forrás lehet. Természetesen tény, hogy ezek valószínűsége nagyon kicsi, de azért semmiképpen sem nulla. Az Egyesült Államokban az univerzális vakcináció bevezetése előtt a legóvatosabb becslések szerint évente 12 ezer (!), HBsAg-negatív anyától született 10 évnél fiatalabb gyermek fertőződött meg hepatitis B-vel!
- Végül még egy fontos ok szól a korai oltás mellett. Az tény, hogy a fertőzés elkapásának a valószínűsége nő az életkor előrehaladtával (és, mint a fenti felsorolás is mutatja, csakugyan 18 év után ugrik meg drámaian)... viszont az elkapás következményei épp ellenkezőleg, gyermekkorban a legrosszabbak! Ha egy felnőtt fertőződik meg a B vírussal, akkor 95% valószínűséggel nem lesz semmi baja, a szervezete magától legyűri a fertőzést. 5 éves korra ez már 50% körülire csökken, a csecsemőknél pedig fordul a kocka: egy csecsemő 95% valószínűséggel pont hogy hordozóvá fog válni, ha megfertőződik, mert a szervezete nem fogja tudni leküzdeni a fertőzést. (Ez az oka annak, hogy a nagyobb prevalenciájú országokban, például az Egyesült Államokban, egyenesen újszülött-korban oltanak!)
- Végül egy apró megjegyzés ahhoz, hogy Magyarországon alacsony a fertőzöttek száma. Ez többé-kevésbé valóban igaz, hála az égnek (bár nem én döntök az oltási naptárról, de ha jól sejtem, akkor ez teszi lehetővé azt a "luxust", hogy csak 13 évesen oltsunk), viszont manapság ez egyre kevésbé számít. Olyan országokban, amelyekkel több száz kilométer közös határunk van, nem ilyen szívderítő a helyzet, hogy mást ne mondjak, Románia kimondottan magas prevalenciájú ország.