Kissé furcsa lesz, hogy most zárszót írok, hiszen a világon semmi konkrét apropója nincsen – több mint 6 éves az utolsó bejegyzés a blogon, az utolsó komment is több mint 4 – de azt gondolom, hogy valamikor azért mégis csak illendő egy formális zárszót is írnom ide, ha egyszer a blog lezárult. Márpedig, mint látható, lezárult.
Egy ilyen lezárás kapcsán azt hiszem két kérdés vetődik fel. Az egyik, hogy van-e, lesz-e a dolognak folytatása, a másik, hogy visszatekintve hogyan gondolok az itt megjelent írásokra.
Kezdem az első kérdéssel, mert az az egyszerűbb: ha formálisan blogot nem is vezetek, a védőoltásokról írtam azóta is, ha kikérték a véleményemet, elmondtam mit gondolok, és ez vélhetően a későbbiekben is így lesz.
Miért fordulhat elő, hogy a blogot viszont a jövőben sem írom tovább? Egyrészt nincs rá kellő kapacitásom, de valójában nem csak erről van szó. Én magam is menet közben ébredtem rá, hogy talán nem is a védőoltás az igazán izgalmas ebben, hanem az általános kérdések: hogyan döntjük el bármely gyógyszer esetében, hogy hatásos-e? Hogyan vizsgáljuk meg, hogy biztonságos-e? A védőoltások „csak” (dupla idézőjelben) egy konkrét példát jelentenek, még ha egy nagyon is fontos példát. Arra jöttem rá, hogy ha háborgok azon, hogy emberek nem ismernek, vagy rosszul tudnak dolgokat a védőoltások terén, akkor nem csak arra van szükség, hogy ezekre a konkrét kérdésekre válaszoljunk. Ez is fontos, természetesen, de ami hosszú távon talán még hasznosabb: ha az okokat tudjuk kezelni. Ha a gyökerekig megyünk vissza, és általában tudjuk elmagyarázni a fenti kérdésekre a válaszokat. Sőt, jobbat mondok: nem is válaszokat kell elmagyarázni, hanem a feladatokat és a nehézségeket elmesélni – látásmódot adni. Ezen tudás átadásával segíthetjük az embereket, hogy bármilyen orvosi kérdés kapcsán jobban el tudjanak igazodni a rájuk ömlő információk tengerében. Nem mindenki fog tudni és nem minden kérdés esetében, de a tudáshoz való demokratikus hozzáférés lehetőségét meg kell teremteni az orvoslás esetében is.
Úgyhogy az utóbbi időben egyre több energiát fektettem ebbe, mert úgy éreztem, hogy ezzel még többet lehet tenni az emberek egészségért: írok az orvosi megismerés módszertanáról és az orvosi kutatások kritikus értékeléséről, általában a klinikai gyógyszervizsgálatokról, de akár még a statisztika alapjainak bemutatását is bátran idesorolnám. Ezt a tevékenységemet, amennyire erőm engedi, a jövőben is intenzíven igyekszem folytatni.
A fontosabb kérdés azonban, úgy érzem, a reflexió – szóljon a továbbiakban erről ez a zárszó.
Ma sok kérdésben lényegesen máshogy gondolkozom, mint 10-15 évvel ezelőtt. Természetes módon adja magát a kérdés: min múlt ez? Miért változtam? Ez egy nagyon hosszú út volt, nagyon sok behatás ért, elképzelhető, hogy ha rá is tudnék valamire mutatni, az is félrevezető lehetne.
De talán nem is ez a lényeges. Hanem a tény, hogy változtam. Hiszen bizonyítja, hogy ez lehetséges, márpedig ez fontos: nem kell homlokegyenest mást gondolni, de ha nincsenek bebetonozva az álláspontok, az nagyon jó hír a párbeszéd lehetősége szempontjából. Ha velem megtörtént ez, akkor mással is megtörténhet, és ha így van, az csak elősegítheti azt, hogy jobban megértsük egymást.
Itt most nem fogom nagyon szaporítani a szót, azon egyszerű oknál fogva, hogy a zárszót lényegében már megírtam, mégpedig elég régen, lassan 3 évvel ezelőtt. Tulajdonképpen csak az elfoglaltságomra meg a feledékenységemre foghatom, hogy pont ide, magára a blogra, nem tettem ki. (Kitérő megjegyzés: nem ismerem a számokat, de a benyomásom az, hogy a blog.hu – meg talán általában ez a stílusú blogolás? – halott, szóval talán ez nem is akkora veszteség….)
Úgyhogy minden további helyett, íme az írásom, ami sok tekintetben zárszónak tekinthető:
https://github.com/tamas-ferenci/GondolatokAVedooltasokkalKapcsolatosBizonytalansagMegerteserol
Most csak arra ragadnám meg a lehetőséget, hogy kiegészítésként pár kommentárt, szubjektívebb, blogra vonatkozó észrevételt fűzzek ehhez.
Sokszor kérdezem magamtól (és néha mások is tőlem), hogy így, egy évtized távlatából visszatekintve mit gondolok arról, amit a blogban – és a könyvben – leírtam annak idején.
Két része van a válaszomnak. Az egyik, hogy azt gondolom, hogy amit leírtam, az tartalmilag, tehát a tudományos helytállóságát, a valósággal való jelen tudásunk szerinti egyezőségét tekintve szerintem 95%-ban rendben van, és a maradék 5% sem az, hogy leírtam valamit, ami nem úgy van, hanem mondjuk ma már látom, hogy más sorrendben kellett volna tárgyalni dolgokat, lehetett volna jobb példát hozni, egy ábra nehezen érthető stb.
Viszont. Amivel baj van mai szememmel olvasva, az az akkori gondolkodásmódom bizonyos elemei – ami azért gond, mert ez tükröződött az írásaim stílusában is. Ha valaki elolvassa a fent belinkelt esszémet, akkor azonnal érteni fogja, hogy mire gondolok: pont azt csináltam, amit most kárhoztatok, és amin füstölgök, ha más csinálja.
Gúnyolódtam, megbélyegzően beszéltem, egy sor esetben kifejezetten magas lóról. Ráadásul ez mindent átsző, tehát nem arról van szó, hogy van egy fejezet, ami szerencsétlen, mert bal lábbal keltem fel. (Ha a Medicina felkérne, hogy készítsek egy harmadik kiadást a könyvből, akkor nagyon megszívnám, mert végig kellene olvasnom az egész szöveget…)
Hogy ez ne csak ilyen általánosságokban beszélő önostorozás legyen, illene konkrét példát hoznom, és ez nem is nehéz, mert van egy sajnálatosan tökéletes állatorvosi ló: a blog oldaldobozában lévő szöveg. Ezt most átírtam, épp azért, mert ma már nem így gondolkozom, de ide most bemásoltam a lényeget, hogy ne töröljem el a múltat – igenis, ezt valamikor leírtam, valamikor így gondoltam, vállalnom kell, hogy ez is én voltam. A három kulcsmondat, hozzáfűzve mostani reflexióimat:
- „A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.” Jó kis provokáció rögtön a legelejére… És ez baj: teljesen felesleges élezése a konfliktusnak, ami ráadásul semmit nem is ér el, hiszen ez a mondat nem tud diszkusszió alapja lenni: azon mit lehet vitatkozni, hogy valaki szerint csodálatos, más szerint meg nem? Ez egész egyszerűen egy kinyilatkoztatás. Néha nehéz az ilyeneket elkerülni, de azért törekedni kell rá, arra meg végképp, hogy ne ez legyen a kiemelt szöveg fő helyén…
- „Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban.” A probléma mai fejemmel nézve, hogy ez azt sugallja, mintha valamiféle kifejezetten az ártás szándékával létrejött, és célirányosan megszervezett mozgalomról lenne szó. Hogy ártanak, az sajnos előfordulhat, hogy van szervezettség, az is megjelenik helyenként, de a beállítás, hogy az ebben résztvevők elvonultak egy nagy, ablak nélküli szobába, magukra csukták az ajtót, kikapcsolták a telefonjaikat, majd ők megbeszélték, hogy „na, akkor holnaptól megrendítjük a bizalmat a védőoltásokban”, az egész egyszerűen nem igaz. A fő gond azonban nem is ez, hanem maga az „ők” kategória létezése: ez nem egy homogén, központilag irányított, egységes célkitűzésű és indíttatású, támadást végző csoport. Ez azért baj, mert a motivációik ilyen szinten történő meg nem értése, és a nem differenciált látásmód nagyon megnehezíti a hatékony érvelést, ismeretterjesztést is. (Ez sokszor előjön: szokták mondani, hogy ezek elmebetegek/károkozók/stb., mit kell ezen megérteni, de a megértéssel nem nekik teszünk szívességet, hanem magunknak!) Ha őszinte akarok lenni, valószínűleg nekem is egyszerűbb volt, hogy egy homogén, ártó szándékú idiótákból álló masszaként gondoltam erre, mert ez sokkal kevesebb energiabefektetést igényel. De ma már látom, hogy ez komoly hiba: differenciálni kell, mert ha mindenkit egy kalap alá veszünk és úgy kommunikálunk, azzal csak azt segítjük elő, hogy tényleg elkezdjenek úgy gondolkodni, ahogy mi címkéztük őket, azok is, akik eredetileg nem ezt tették... Azaz még ronthatunk is a helyzeten, úgyhogy muszáj az energiát befektetni a jobb megértésbe és a differenciált látásmódba.
- „E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról.” Mi az, hogy hazugság? Persze, nincs igazuk, de a hazugság szó ennél jóval többet jelent: azt, hogy tudják, hogy nincs igazuk, és mégis mondják. Ez utóbbit semmiben nem bizonyítják az írásaim (és halkan megjegyzem, hogy nem meglepő módon, mert szerintem nem is így van: az abszolút többségük, talán csak néhány, anyagilag motivált ember kivételével, teljesen őszintén és meggyőződéssel hisz ebben). Az csak hab a tortán, hogy valójában a cél megfogalmazása is hibás: a célunk a valóság feltárása kell legyen, pont. Bármit is mutat az: mindegy kell legyen, hogy az kinek a hazugságaival megy szembe, vagy kinek az igazságával vág egybe, ezzel nem kell és nem is szabad törődni, ha az ember a valóságot kutatja.
Miért írtam le annak idején mindezeket, ha ma már ilyen rossz véleménnyel vagyok ezekről a mondatokról? Nem akarok mentegetőzni, a legfontosabb magyarázat az, hogy akkoriban nemes egyszerűséggel így gondoltam, így láttam a világot. De azért van itt még pár szempont.
Az egyik, hogy a blogot elég erősen a lövészárokból írtam. Ma már ez visszaszorult, illetve más platformokra terelődött át, de akkoriban ezek a blogok voltak a viták meghatározó helyszínei. Elképesztően intenzív csatározások zajlottak, nálam is (most így visszanézve hihetetlen, de simán előfordultak több száz hozzászólásos viták). Azzal nem látok nagy gondot, ha az ember egy ilyen vitában vérmesebb, közvetlenebb stílusú, meg aztán nehéz is tökéletesen higgadtnak maradni, ha az embert jobb esetben gyógyszergyári ügynöknek nevezik, rosszabb esetben kínhalállal fenyegetik, ahogy az megtörtént velem is nem egyszer. A probléma nem ez, hanem az, hogy ha ez zajlik a kommentek között, akkor nagyon nehéz lesz fölötte a cikkben mégis higgadtnak maradni. Illetve nem is a higgadtság a baj, hanem az, hogy az ember egy idő után már megelőlegezi ezeket a támadásokat, és ha tudattalanul is, de az írásban is megpróbál előre odavágni. „Ezt mondják ezek az idióták, akik ártani akarnak, de ez HÜLYESÉG, mert…” – még ha nincs is így, szó szerint beleírva a cikkbe, de mégis sokszor ez ütött át a cikkeken. És ez nem tesz jót a cikknek. Megint csak: nem arról van szó, hogy szívességet tegyünk „ártó szándékú” „hülyéknek”, hanem az, hogy ilyen kommunikációval az üzenetünk is kevésbé fog érvényesülni – a nem ártó szándékú nem hülyék irányában is! És ez fontos gondolat. Ugyanis, félreértés ne essék, én is pontosan tudom, hogy van, akinél édesmindegy, hogy az ember mennyire próbálja megérteni a motivációt, hogy mennyire hatékonyan kommunikál, hogy mennyire higgadt. Csakhogy. Az írásainkat nem csak ilyenek fogják olvasni, sőt, nem elsősorban ilyenek, hanem olyanok is, akiknél igenis nem mindegy, hogy mit mondunk, mert náluk lehetne hatást elérni – de ezt nehezíti a fenti stílus.
Amúgy ez egy nagyon érdekes dolog. Sokszor tapasztaltam, hogy a blog olvasók egy része „vért kíván”, és azok a legnépszerűbb írásaim, ahol a legjobb szófordulatokkal, a leggúnyosabb megfogalmazásokkal zúzom szét az ellenoldalt. Ezt ki lehet szolgálni – ráadásul jól megtérülőnek fog érződni, hiszen tőlük rögtön pozitív visszacsatolás fog erre jönni – csak épp ezzel olyanok irányában fogok jól kommunikálni, akiknek a legkevésbé fontos az üzenet eljuttatása, és azokat idegenítem potenciálisan el, akiknek meg nagyon is fontos lenne. Mert ha valaki nem elkötelezett, hanem mondjuk bizonytalan, vagy csak érdeklődik, annak elriasztólag hathat az ilyen stílus. Ez egy nagyon-nagyon nehéz egyensúly, amit be kell lőni, mert mindeközben azt amúgy nem bánom, hogy a szövegeimben voltak csipkelődősebb, informálisabb, kevésbé szikár tudományos részek, mert azt gondolom, hogy ez jót tesz annak, hogy olvasmányos legyen – csak vigyázni kell, hogy ez ne csússzon át kocsmai stílusba.
És akkor: nincs más hátra, mint a zárszó zárszava.
Nagyon remélem, hogy – minden fenti hibával együtt is – de tudtam segíteni ezekkel az írásokkal. Remélem, hogy a vedooltas.blog.hu hozzá tudott járulni a tájékoztatáshoz, és, ha csak nagyon áttételesen is, de a magyar lakosok, kiemelten gyerekek egészségéhez is. Remélem sokan tudták haszonnal forgatni a könyvet.
Ha valaki szeretné a jövőben követni a munkáimat, akkor ajánlom honlapomat: https://www.medstat.hu/.
Végezetül pedig köszönöm mindenkinek, aki velem volt az emlegetett úton. Aki elviselt, sőt támogatott, minden nehézségen át. Aki segített információkkal, észrevételekkel, javaslatokkal. Köszönöm azoknak, akik kiegészítették az írásaimat, és köszönöm azoknak, akik kritizálták. Ha tényleg segített a blog, az csak miattuk volt lehetséges. Köszönöm!
Ferenci Tamás
