Ebben a rövid bejegyzésben egy olyan dolgot járok picit körbe, amire egyértelműen azt mondanám, hogy meglehetősen partikuláris infektológiai szakkérdés (azt persze felteszem, hogy az orvosoknak azért triviális), de néha mégis előkerül védőoltásokról folytatott általános vitákban is. Mindjárt látni is fogjuk, hogy miért…

A cím tartalmazza a lényeget: vajon a diftéria elleni oltás csak az egyént védi, vagy indirekt módon a többieket is? Azaz, rövidebben szólva: kialakít-e nyájimmunitást? A kérdés elsőre furcsa lehet (miért pont a diftéria elleni oltás ne hozna létre nyájimmunitást?), valójában azonban – ezt meg kell hagyjam – nem teljesen alaptalan. A diftéria elleni védőoltás ugyanis ún. toxoid típusú oltás, azaz a diftériát okozó baktérium, a Corynebacterium diphtheriae termelte toxin inaktivált változatát tartalmazza. (A torokgyíkot, mint betegséget, ugyanis a baktérium termelte exotoxin okozza.) Innentől a történet a szokásos: ezt a toxint izolálják, majd inaktiválják, hogy betegséget már ne tudjon okozni, de az immunrendszer stimulálására még alkalmas legyen, így az egyén a későbbiekben védett legyen a torokgyíkkal szemben. (Ezt először Gaston Ramon valósította meg 1924-ben, az inaktiváláshoz formaldehidet használt. Munkássága révén leváltható volt az aktív immunizációra korábban használt "antitoxinnal neutralizált toxin" megoldás, ami mind a bizonytalanabb inaktiválás, mind az antitoxin felhasználása (ezt ugye lóvér-szérumból nyerték!) miatt nem volt teljesen veszélytelen, sőt.)

Igen ám, de ezen a ponton adódik egy észrevétel: ha ez valóban így van, akkor a védőoltás végső soron nem a C. diphtheriae-val való megfertőződés ellen véd, hanem az ellen, hogy a megfertőződés betegséget okozzon! Első ránézésre ez a különbségtétel inkább szavakon lovaglásnak tűnik, valójában azonban van egy fontos következménye, mégpedig – talán meglepő módon – egy etikai jellegű következménye. Ha ugyanis ez tényleg így van, akkor a védőoltás kizárólag azon egyén számára nyújt védelmet, akit beoltottak, de másokat nem részesít (indirekt) védelemben, hiszen az oltástól vidáman "el lehet kapni" a C. diphtheriae-t és tovább is lehet adni, a különbség csak annyi, hogy "belebetegedni" nem fog az, aki oltott. Persze, orvosi szempontból ez a releváns, de azért írtam, hogy etikai következménye mégis lehet, mert ha ez így van, akkor az oltatlanság másokra nincsen hatással. Azaz: ha ez így lenne, akkor a kötelezőség mellett megemlített egyik legnagyobb súlyú érv (hogy ti. az oltatlanok mások egészségét is befolyásolják, így nem biztos, hogy lehet egyszerűen egyéni szinten eldönteni ezt a kérdést) a diftéria elleni oltás esetében kiesne.

A kérdést tehát érdemes közelebbről is megvizsgálni! (Lábjegyzetként: ezen kívül még egy rutinszerűen alkalmazott oltás van, ami toxoid típusú, ez a tetanusz elleni védőoltás – az valóban nem is alakít ki nyájimmunitást! A tetanusz elleni beoltottság tényleg nem nyújt másoknak indirekt védelmet, vagy csak a szó elég kiterjesztett értelmében, gondolok itt a tetanus neonatorum elleni védelemre, amit az újszülött megkap egy oltott anyától; szerencsére ennek a világnak e táján nincs nagy jelentősége.) Azt mindenféle részletezés előtt állapítsuk meg először is, hogy a fenti elméleti okfejtés ide vagy oda, a diftéria oltás kiváltotta nyájimmunitás létezése gyakorlati ténynek tekinthető: van adat arra, hogy a populáció 90%-ának beoltása után az esetszám 99,99%-kal leesik.

Na de akkor mégis mi a magyarázat? Ehhez egy kicsit jobban bele kell mászni a C. diphtheriae életének intim részleteibe. A helyzet ugyanis az, hogy a C. diphtheriae "alapból" nem képes betegséget kiváltani, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem is termel semmilyen toxint! Ehhez arra van szükség, hogy a C. diphteriae baktériumot megfertőzze egy temperált bakteriofág (a bakteriofágok lényegében baktériumokat megfertőző vírusok), és csak ezt követően képes betegséget okozni. (Az inkriminált toxin genetikai kódját ugyanis a bakteriofág juttatja be a C. diphtheriae-ba.) Ezt nevezzünk lizogén konverziónak; pontosan ugyanez történik egyébként a kolera esetében is. Azokat a törzseket, melyek e konverzión átestek, és így képesek toxint termelni (azaz humán patogének) toxikogén törzsnek is nevezzük. (A pontosság kedvéért megjegyzendő, hogy a "nem képes betegséget kiváltani" természetesen a szokványos torokgyíkra értendő, betegséget elvileg a nem toxikogén C. diphtheriae is tud okozni. Ennek tendenciája ugyan némiképp emelkedő – hamarosan világos lesz, hogy miért – de még így is olyan ritka, hogy az orvosi újságok egyesével mutatják be az eseteket, ha ilyet sikerül találni.)

Most már minden információ a birtokunkban van, hogy összerakjuk, hogy miért vált ki a diftéria elleni oltás annak ellenére nyájimmunitást, hogy toxoid típusú! A két legfontosabb ok:

• A klinikai esetek, tehát akik nem védettek, és így nem csak megfertőződnek C. diphtheriae-val, de betegségük is lesz, sokkal jobban terjesztik a baktériumot (több másodlagos fertőzést generálnak), mint a szub-klinikaiak. (Egy korai vizsgálat például azt találta, hogy a klinikai diftériások családjában 10-szer (!) nagyobb a szekunder esetek incidenciája, mint az aszimptomatikus hordozókénál.) Ebből következik, hogy az a kisebb gond, ha valaki csak hordozó; kicsit vulgárisabban megfogalmazva: az ellen valóban nem véd, hogy valaki elkapja a betegséget, de az ellen igen, hogy átadja – márpedig társadalmi szinten a kettő ugyanaz, hiszen ha nincs kitől megkapni, akkor ugyanúgy védett az egyén, mintha nem tudná elkapni.
• Van azonban egy másik ok, ami még ezen is túlmutat (és amihez ismerni kell a fenti lizogén konverzió lényegét). Az "alapállapotban", tehát egy nem oltott populációban a toxikogén és a nem toxikogén törzsek kompetícióban vannak egymással. Az előző pont is mutatja, hogy ebben a versenyfutásban a toxikogén törzsek vannak előnyben. Ez a tény szelekciós nyomást helyez a nem toxikogén törzsekre, ami végeredményben ahhoz vezet, hogy egy nem oltott populációban a C. diphtheriae-k többsége toxikogén, azaz emberre veszélyes lesz. Igen ám, de most jön az oltás! Ez azt fogja okozni, hogy hiába is toxikogén egy törzs, a fenti előnyt nem "kapja meg", hiszen az általa megfertőzött alany az ő toxikogén volta ellenére sem lesz klinikailag beteg. Ez más szóval azt jelenti, hogy az oltással megszüntettük a toxikogén törzsek előnyét ebben a versenyfutásban: a nem toxikogén törzsek a betegségokozó képességük hiánya ellenére sem lesznek versenyhátrányban. Feloldottuk tehát a szelekciós nyomást, így – kellő átoltottság esetén – a C. diptheriae törzseken belül lecsökken a toxikogének aránya – ez pedig azokat is védeni fogja, akik nem kaptak oltást vagy gyengült az oltás adta védelmük!
  Az, hogy ez a csökkenés – ami az egész érvelés kulcspontja – nem csak elvileg van így, hanem a valóságban is, szerencsére tényadattal is alátámasztható. Ráadásul meglehetősen közeli helyről: egy cikk Romániában vizsgálta a XX. század második felében a toxikogén törzsek arányát. A végeredményt bemutató ábrát most már minden kommentár nélkül közlöm:
  

Így tehát meg is érkeztünk a keresett magyarázathoz: e kettő együtt ahhoz vezet, hogy bár a vakcina közvetlenül valóban a toxin ellen véd, de végeredményben a betegség ellen is; ilyen módon képes nyájimmunitás kialakítására. Összhangban a tényekkel!