Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (6) bíróság (1) biztonság (37) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (32) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (5) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (117) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (118) varicella (5) védőoltás (118) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Konkrét gyanúsítások IV: Gyermekkori rákos megbetegedések

2014.05.20. 11:36 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

A harmadik megvizsgált betegség, melyet védőoltás-ellenesek néha, az előbbieknél szerencsére jóval ritkábban, összefüggésbe hoznak a védőoltásokkal, a különféle rosszindulatú tumorok lesznek. Erről a korábbiaknál jóval kevesebbet fogok beszélni, egész egyszerűen azért, mert ha közelebbről szemügyre vesszük a gyermekkori rákos megbetegedések epidemiológiai adatait, akkor azt látjuk, hogy már a szokásos problémafelvető helyzet ("milyen drámaian elkezdett terjedni a betegség az utóbbi időben!") sem áll fenn.

A gyermekkori rákos esetek száma ugyanis bár valóban nő Magyarországon, de ez a növekedés egyrészt – hála az égnek – igen lassú, másrészt, és most ez lesz a fontosabb számunkra, teljesen egyenletes, ez gyakorlatilag 30 évre (!) visszamenőleg kijelenthető. Erre ugyanis pontos adataink vannak: a rákregiszter, illetve a gyermekrák-regiszter Magyarország kevés, megbízhatóságában, részletezettségében, adat-elérhetőségében nyugati színvonvaló, jól működő biostatisztikai információforrásának egyikét jelenti.

Az utolsó 10 év adatai on-line, bárki által lekérdezhetően elérhetőek, ezekből azt látjuk, hogy ebben az intervallumban szinte semmilyen változás nem látható a gyermekkori rákos esetek számában. Így néz ki az összes gyermekkori rákos eset alakulása (az esetszámokat a KSH adatai alapján népességszámra vetítettem, és külön ábrázolom nemenként és életkorcsoportonként):
GyermekrakInc_1.png
A következő ábra csak a legfontosabb gyermekkori rák-típust, a leukémiát mutatja, szintén kor- és nemspecifikus incidenciákkal:
GyermekrakLeuInc_1.png
Szerencsére publikációkban régebbi adatok is fellelhetőek (a kék vonal az összes esetet, a sárga a leukémiát jelzi; az ábra csak a 15 év alatti eseteket tartalmazza és standardizált incidenciát mutat):
GyermekrakHistInc2.png
A nagy nyugati regiszterek adataiból is hasonló eredmények olvashatóak ki, példaként az Egyesült Államok epidemiológiai adatai (a szaggatottal húzott vonal az esetszámok simított görbéje, hogy csökketve az évenkénti fluktuációt, jobban vezesse a szemet):GyermekrakUSAInc_1.png

Jól látható, hogy egyrészt az emelkedés abszolút mértéke nagyon kicsi (alig több mint 1 eset per millió fő, évente), de ami még látványosabb, hogy ha az alakulásáról is muszáj mondani valamit, akkor pont hogy úgy tűnik, hogy az utóbbi 20 évben lassul a növekedés üteme.

A fentiekből arra következtethetünk, hogy bármi is okozza ezt a – nem túl nagy, de létező – növekedést, az valamilyen lassan változó tényező… tehát nem olyan, mint a vakcináció (ahol a bevezetés, illetve váltás, különösen egy Magyarországhoz hasonló országban, szinte pillanatszerűen megy végbe). Valódi gyanúsítottból számos van: anyai és apai szüléskori életkor, anyatejes táplálás, gyomirtószerek és így tovább; ezek, valamint a genetikai háttér kutatása intenzíven folyik.

Ami a keresztmetszeti adatokat illeti, sajnos csak 1988-1997-re kiátlagolt értékeket találtam, ezek szerint viszont Európában az alacsonyabb incidenciájú országok közé tartozunk:
GyermekrakEuropa.png

Ezzel együtt is, több tanulmány vizsgálta célirányosan a vakcináció és a gyermekkori rák összefüggéseit. Ez különösen a leukémia esetén lehet érdekes, ott ugyanis komolyan felvetődött a gondolat, hogy bizonyos fertőzések – akár kockázati tényezőként, akár protektív tényezőként! – kapcsolatban lehetnek a leukémiával. E kérdéskör intenzíven kutatott, más kérdés, hogy nem egyértelmű, hogy még ha igaz is ez a teória, abból mi következik az oltásokra nézve. A '80-as évek végén, '90-es évek elején, amikor felvetődött és hamar népszerűvé vált ez az elmélet, elég sok – jórészt rossz minőségű, kismintás – vizsgálatot végeztek, melyek vegyes eredményeket hoztak, de a többség azt találta, hogy az oltottság, gyakorlatilag vakcinától függetlenül, jótékony hatású a leukémia megelőzésében és csak kisebb részük jutott arra, hogy nincs összefüggés az oltottság és a leukémia-kockázat között. E tanulmányokról Ma és mtsai cikke ad jó összefoglalót.

A következőkben a frissebb, nagyobb megbízhatóságú tanulmányok közül mutatok be szokásosan párat. Pagaoa és mtsai 2800 texasi rákos gyermek bevonásával végeztek eset-kontroll vizsgálatot: az esetek oltottsági státuszát több mint 11 ezer illesztett kontrollal összevetve sem hepatitis B vakcinára, sem IPV-re, sem Hib-oltásra nem találtak növekedett rák-kockázatot, akkor sem, ha csak akut limfoid leukémiát (ALL) vizsgáltak, és akkor sem ha minden ráktípust együttvéve. (Sőt, a hepatitis B vakcináció kissé, a Hib pedig határozottan kisebb ALL kockázattal járt együtt.) Groves és mtsai szintén eset-kontroll vizsgálatot végeztek – itt ez a leginkább kivitelezhető, tekintettel, hogy igen ritka betegségről van szó – 439 amerikai akut limfoid leukémiás gyermek bevonásával. Az eredmények szerint sem az OPV, sem a DTP, sem az MMR, sem a Hib vakcináció nem járt emelkedettebb kockázattal e betegségre nézve. Az egyetlen szignifikáns kapcsolat a konjugált Hib vakcinával volt, mely csökkentette az ALL-kockázatot. Ma és mtsai általában a leukémiát vizsgálták, szintén eset-kontroll elrendezésű kutatásban, 323 kaliforniai gyermek bevonásával. Az eredmények szerint sem a DTP, sem az IPV, sem az MMR, sem a hepatitis B vakcináció nem mutatott összefüggést a rákkal (nem csak általában a leukémiára, de ALL-re sem), egyedül a Hib-oltás járt együtt bizonyos esetekben kisebb rák-kockázattal. Dockerty és mtsai Új-Zélandon végeztek eset-kontroll vizsgálatot leukémiára, 121 gyermekkel, semmilyen vizsgált vakcina (polio, hepatitis B, MMR, egykomponensű kanyaró, egykomponensű rubeola, BCG, teljes oltatlanság vs. bármilyen oltást kapott egybevetés) esetében nem találtak szignifikáns összefüggést a rák-kockázattal. MacArthur és mtsai a leukémiát vizsgálták kanadai adatokon, 399 eset bevonásával, egyetlen vizsgált vakcinára (MMR, DTP, polio, hepatitis B, BCG) sem találtak megnövekedett rák-kockázatot. Auvinen és mtsai a Hib vakcina egyik törzskönyvezéskori vizsgálatának eredményeit használta fel az oltás leukémiára gyakorolt hatásának vizsgálatához. Az alanyokat véletlenszerűen két azonos méretű csoportra bontották, az egyik csoport 3 hónapos korban kapott Hib vakcinát, míg a másik csak 2 évesen. 11 év utánakövetéssel az utóbbi csoportban 44 leukémiás eset fordult elő, az előbbiben csak 33. Ez tehát egy nagyon magas értékű (kísérletes) eredmény, azonban jól illusztrálja az annak idején elmondott problémákat is: a leukémia egy ritka betegség, a fenti számok 114 ezer (!) alany követéséből jöttek ki, és még a fenti eltérés sem szignifikáns, nem jelenthetjük tehát ki, hogy statisztikailag is lényeges volt a különbség. Mivel felvethető, hogy így végeredményben mindkét csoport kapott vakcinát (csak máskor), ezért a kutatók leszűkítették az adatbázist a 2 éves életkorig (ekkor nyilván csak a korai karon lévők kaptak oltást); ekkor az oltás szintén protektívnek bizonyult: 4 leukémiás eset volt az oltottak között és 10 a nem oltottak között, de ez ismét csak nem bizonyult szignifikáns különbségnek.

Összefoglalva, a legtöbb védőoltás esetében kijelenthető, hogy jelenlegi ismereteink szerint az oltottság nem befolyásolja a gyermekkori rák-kockázatot, vagy esetleg nagyon enyhén csökkenti azt, ez alól egyedül a Hib-oltás kivétel, ahol némileg erősebb – bár még így sem túl erős – bizonyíték van arra, hogy csökkenti a leukémia-kockázatot.

17 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás gyermekrák védőoltás

A bejegyzés trackback címe:

https://vedooltas.blog.hu/api/trackback/id/tr486184206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuki123 2014.05.20. 19:38:36

Érdekes hogy már kisgyerek korban több a fiú rákos...

Egyébként nem a védőoltás lesz a gond, hanem a csipsz, a rágó, a kóla az édesítő szerek. a tömény kemikália, a gyógyszerek pl algopirin és egyéb rendszeresen beszedett cuccok.

1995 előtt is kétpofára zabáltuk ittuk a csokit az üdítőt, mégse hízott el senki.
kétpofára ettük a zsíroskenyere, a főzeléket, és nem volt senki allergiás, meg kövér.
és parlagfűben rohangáltunk.

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2014.05.20. 20:17:01

"A gyermekrákos esetek száma ugyanis bár valóban nő Magyarországon." ezt dekodolja vki?

sncf 2014.05.20. 21:03:34

Granger-okság teszt volt?

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.20. 21:20:35

@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛: "ezt dekodolja vki?"

Először nem értettem miért kérdezed, hiszen persze, így félbevágva a mondat nyilván nem jelent semmit... aztán felmentem az index-re és leesett... ... jaj.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.20. 21:56:53

@sncf: "Granger-okság teszt volt?"

:DD Mondjuk kár, hogy itt az egyik - a megbetegedési - idősor kissé fehérzaj jellegű, különösen ha az utolsó 10 évet nézzük... :)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2014.05.20. 23:43:15

@kuki123: "Érdekes hogy már kisgyerek korban több a fiú rákos..." Ha emlékeim nem csalnak (de javítsatok ki, ha tévednék) valamivel több fiú gyermek születik, mint leány és a nemek aránya sokkal később (30 éves kor körül) fordul meg a lányok javára.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.21. 07:26:39

@bikmakk: Ez így van. (Bár emlékeim szerint a kezdeti különbség csak leheletnyi.) Viszont: az ábrámon eleve incidenciát (megbetegedett adott neműek száma, osztva az adott neműek számával, adott évben) ábrázoltam, így ez nem számít.

flegmáné 2014.05.21. 09:37:29

Kedves Tamás,
én (mint egy klinikán dolgozó ember) mindössze arra szeretném felhívni a figyelmét, illetve kérni, hogy a "gyermekrák" helyett "gyermekkori rákos/rosszindulatú daganatos megbetegedések" kifejezést használja inkább. Olyan, hogy gyermekrák nincs, viszont van sokféle rosszindulatú daganatos megbetegedés, melyek gyermekkorban fordulnak elő.
További sok sikert kívánok az oldalhoz.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.21. 10:11:29

@Voodookoop: Nagyon köszönöm a kedves sorokat, rendkívül jó volt olvasni! Már csak azért is, pontosabban szólva elsősorban azért, mert épp a tájékoztatás, a valós információk megosztása volt az egyik fő célom, amikor elindítottam ezt a blogot - úgyhogy mindig nagyon jó, ha erről visszacsatolást is kapok!

Még egyszer köszönöm, a babának jó egészséget kívánok!

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.05.21. 10:17:49

@flegmáné: Teljesen jogos, köszönöm az észrevételt, és elnézést a szerencsétlen megfogalmazásért. (Igazából a "konkrét gyanúsítások" rovat eddigi egyszavas címei miatt azt hiszem nagyon ráállt erre az agyam.) Javítottam is! (Nem csak a címben, a szövegben is volt pár említés, azokat is cseréltem.) A jókívánságot köszönöm!

klebsiella · http://zsofiadel.blog.hu 2014.05.22. 16:35:05

@kuki123:
Szerintem '95 előtt nem "zabáltunk" ennyi édességet, és cukros üdítőt, legalábbis én gyerekfejjel biztos nem. A mai gyerekek sokkal több édességet, nassot, stb. fogyasztanak sajnos. És délutánonként nem odakint fociznak, bicikliznek, játszanak, hanem a számítógép előtt ülnek. Jóval kevesebbet mozognak. Kevesebb embernek volt kocsija, régebben, így az emberek sétáltak is néha, nem beszélve a gyerekekről.

A metamizollal (Algopyrin hatóanyaga) kapcsolatban nem találtam olyan tanulmányt, ami összefüggésbe hozta volna bármilyen rákos megbetegedéssel. (De ez lehet, hogy csak az én ügyetlenségem oka?) A fenti cikkeben viszont olvashatjuk, hogy gyermekkori rákos megbetegedések terén nálunk kicsivel jobb a helyzet, mint számos más országban. Metamizol még Németországban van törzskönyvezve, a többi országban nem. Nagy-Britanniában mégcsak nem is hallottak róla például. Ha igaz volna, hogy rákot okoz, akkor nálunk több megbetegedésnek kéne lenni, lévén, hogy hazánkban 3 hónapos kor alatt csak ez a hatóanyag használható lázcsillapításra. És ez a hatóanyag jellemzően nem az, amit az átlag ember rendszeresen szed, krónikus fájdalomra mást javasolnak. Az meg hogy vénykötelessé tették 2007-ben, személyes véleményem szerint, politikai döntés volt inkább.

sabrage 2014.09.20. 02:26:12

Az első kettő meg a negyedik grafikonon a vonalak túl vékonyak (a kék meg a rózsaszín és a fekete keretezés-beosztás) nehezen látszanak kicsiben, legalábbis az én képfelbontásomnál. Külön meg tudom nézni nagyban, de ez olvasás közben kényelmetlen, mert kizökkent. Általában nem panaszkodok ilyenekre, de ez most tényleg rossz.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.09.23. 16:32:18

@sabrage: Jogos, nagyon köszönöm az észrevételt!

Kicsit tuningoltam rajta, ilyesmire gondoltál? :)

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2014.09.30. 12:13:42

@sabrage: Szuper! Nagyon szívesen, én köszönöm, hogy szóltál! (Ha bármi hasonlót látsz, máskor is jelezd bátran!)
blank
süti beállítások módosítása