Nemrégiben megjelent az Origón egy cikk, A nagy védőoltás-hazugság címmel, Boldogkői Zsolt tollából, mely egy Andrew Wakefield nevű gengszter, sajnos védőoltásokra is masszívan kiható történetét ismerteti. (Én is elmeséltem részletesen annak idején.)

Jelen bejegyzésemnek azért adtam a "kiegészítő megjegyzések" címet, mert a cikk alapállítása – sajnos – teljesen helytálló: igaz, hogy jelen tudásunk szerint az MMR-oltás nem okoz autizmust, igaz, hogy Wakefield kijelentései nem feleltek meg a valóságnak, igaz, hogy ez nem véletlen tévedés, hanem dokumentálhatóan konkrét vizsgálati lapok meghamisításáig terjedő tevékenység eredménye, és az is igaz, hogy mindennek szimpla anyagi haszonszerzés volt a motivációja.

Ami miatt írok, az az, hogy bár mindez helytálló, de a cikk megfogalmazásaiba mégis belecsúsztak olyan dolgok, amik mellett így sem tudok szó nélkül elmenni. Úgyhogy jöjjön pár kiegészítő megjegyzés:

1) Van egy totális tévedés a cikkben, ami többször is megjelenik benne, legelőször már a vastagon szedett felvezető-szövegben is: "[Wakefield] tanulmányának hatására indult el a ma már világszerte elterjedt védőoltás ellenes mozgalom". Ez – teljesen nyilvánvalóan – nem igaz. Vidáman tudnék mutatni XVIII. századi karikatúrákat, amelyen emberek tehénné változnak a védőoltástól, XIX. századi komplett infrastruktúrával rendelkező szervezeteket Angliában, amiknek már a nevük is az, hogy 'Anti-Vaccination League' és XX. század eleji egész oldalas (!) újsághirdetéseket Amerikából, amelyek figyelmeztetik a szülőket, hogy ne szennyezzék be gyermekük vérét gyenny-vakcinákkal.

2) De még ha a modern korra értjük a kijelentést, akkor sem stimmel. Minimum egy, hasonlóan komoly eset megelőzi: a szamárköhögés elleni oltás okozta agykárosodás körüli hisztéria a '70-es, '80-as években (Angliát, valamint Japánt és Svédországot is komolyan érintette, egy sor további ország mellett). Noha a hisztéria jelleghez nyilván kellett a média is (ráadásul itt a felvetés sem nyilvánvalóan alaptalan), a dolog alapját adó tudományos közlemények már 1950 előtt (!) is jelentek meg, ami az 1960-as és az 1970-es években is folytatódott, mígnem kirobbant – a dolog valós súlyával már semmilyen viszonyban nem lévő, védőoltás-ellenesek által gerjesztett – pánik.

3) "Mostanában több, mára legyőzöttnek vélt betegség, pl. kanyaró és szamárköhögés járvány ütötte fel a fejét a fejlett országokban". A kanyaró egyértelműen jó példa, hiszen ellene primer és szekunder értelemben egyaránt kitűnő vakcinával rendelkezünk (tehát a beoltottak igen jó arányban válnak védetté és a védelem alig gyengül idővel), így a kanyaró járványok tényleg szinte mindig oltatlanság miatt törnek ki. A szamárköhögés viszont már nem biztos, hogy ilyen szerencsés példa, mert erős az aggodalom, hogy a jelenlegi oltóanyag kevésbé ad robusztus immunitást, illetve, hogy talán kevésbé véd a hordozás ellen. Ott tehát nem ilyen egyértelmű a helyzet (jelenleg legalábbis nem lehet ennyire tisztán látni).

4) És végezetül egy nagyon fájó pont: "Ha azonban az oltatlanok aránya elér egy kritikus szintet, e védelem megszűnik, s gyermekeink újra középkori túlélési esélyekkel nézhetnek majd szembe". Az talán a legkisebb baj, hogy ez a kijelentés – természetesen – nem igaz. Mert még ha "megbetegedési esélyt" írt volna, az esetleg igaz lehetne, bár az sem mindegyik betegségre (a TBC vagy, hogy valami még extrémebbet mondjak, a pestis nyilván nem térne vissza olyan mértékben mint a középkorban, ha nem oltatnánk ellenük – mint ahogy pestis ellen történetesen nem is oltunk), de túlélési esélyben nem is lehet egy napon említeni a mai helyzetet, még oltatlanul is, a középkorival. Nem citálok számokat, mert igazából nem is tudom, hogy ezt a mondatot tényleg komolyan gondolta-e a szerző, annyira abszurd. Jóval nagyobb baj, de talán még mindig nem a legnagyobb, hogy a halálozások elkerülését nem tehetjük a védőoltások céljává, és nem csak azért, mert egyszerűen nem igaz (a védőoltások célja nem a halálozások, hanem a megbetegedések elkerülése, a halálozások elkerülése legfeljebb indirekt következmény), hanem azért sem, mert ezzel hajmeresztő módon épp a védőoltás-ellenesek – teljesen téves – hozzáállását erősítjük meg! (Hogy ti. a halálozások alakulását nézzük a védőoltások hatásosságának vizsgálatakor.) A legnagyobb baj azonban, hogy ez a mondat számomra a riogatás fogalmának tankönyvi példája. Megalapozatlan, de rettentő ijesztő kijelentés, sejthetően olyanoknak célozva, akik nem rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel, illetve nem néznek utána. Talán nem kell részleteznem, hogy az ilyet miért olvasom borzasztó rossz szájízzel ebben a témakörben...

5) "Ha az ész erejére hatni nem lehet, a törvény erejét kellene bevetni". Arról nem kell engem meggyőzni, hogy a törvényi kötelezésnek igenis lehet helye adott esetben, de az ilyen kijelentésekkel azért csínján bánnék. Elvi és gyakorlati okokból is. A gyakorlati, hogy az ilyen jellegű törvényi letiltások 1) gyakran nem érnek el semmilyen hatást, pláne a mai technikai viszonyok mellett (akkor majd másik tévének mondják el, vagy leírják álnéven, vagy más mondja el, amit ők gondolnak stb.) 2) ezzel szemben viszont igen hatékonyan teszik mártírrá az alanyt (ezzel tovább emelve mondanivalójának hihetőségét sok ember szemében, pláne ha a mondanivaló részét képezi, hogy egyesek törvényileg próbáljak meg letiltani a mondanivalójukat...). Ennél is fontosabbak azonban szerintem az elvi szempontok. A törvényi tiltás bunkósbot. A legerősebb fegyver, de – épp ezért – ésszel kell használni: akkor, ha feltétlenül indokolt, és nincs más eszköz a cél elérésére. Az, hogy valaki egy néhány ezer ember által nézett internetes tévében nyilatkozik (és ráadásul közel nem a legordítóbb dolgokat, amiket én már védőoltásos ügyekben hallottam...), még abban az esetben sem tűnik olyan súlyú népegészségügyi fenyegetésnek, ami a legszigorúbb eszköz alkalmazását indokolja, ha butaságokat is mond a nyilatkozó. Ha butaságokat mond, akkor cáfolni kell azokat, nem betiltani; betiltani akkor kell, ha a butaságok közvetlen és érdemi veszélyt jelentenek. Ha e nélkül lépnénk fel a törvény erejével, akkor valóban jogossá tennénk az aggodalmakat, hogy a szakmai vitát törvényileg fojtjuk el, és, nem mellesleg, borzasztó kontraproduktívak is lennénk.