A magyar védőoltás-ellenes körökben is elkezdett keringeni az a cikk, melynek fő állítása, hogy az autisták agyában "megdöbbentően magas", "rekordmennyiségű", "soha korábban nem látott mennyiségű" stb. alumínium van. Nyilván nem kell magyaráznom ennek fontosságát a védőoltások szempontjából sem (mert hogy került az agyukba alumínium? na ugye, hogy ugye...), úgyhogy úgy gondoltam nem felesleges némi időt szánni e tanulmány tüzetesebb átolvasására. Spoiler: egy döbbenetesen rossz, több ponton egészen alapvetően megkérdőjelezhető cikkről van szó. Sebaj, már amúgy is nagyon rég volt a blogon ilyen cikk-elemzés!
(Kitérő megjegyzés: fel lehetne akadni azon, hogy ha ez így van, akkor mégis hogyan jelenhetett meg egy teljesen tisztességes, 3-as impakt faktorú folyóiratban. Számomra azonban ez nem okoz semmi különösebb lelki törést: régóta mondom, hogy a bírálat ténye egyre kevesebbet jelent. Persze, egy nem lektorált kézirat, illetve ilyet közlő folyóirat nem vehető komolyan, de sajnos a dolog nem működik fordítva: attól, mert lektorált, még egyáltalán nem biztos, hogy hibátlan. Miért is lenne az? A lektorálás annyit jelent, hogy három, néhány esetben kettő ember elolvasta, ebből az egyik igazából nem ért hozzá, és azt írja bele a bírálatba, hogy a 2. ábrán szélesebb margó kellene és a 25. sorban kimaradt egy vessző, a másik odaadja a doktoranduszának, hogy írja meg helyette, mert sok dolga van... vagy ha mégsem, akkor lehet menni a következő folyóirathoz. A folyóiratok mai számossága mellett praktikusan végtelen sok kört lehet futni, azt meg senki nem tudhatja, hogy a cikket a 18. helyre adták be, míg a fenti szituáció előállt és végül elfogadták. De – és most jön a lényeg! – szerintem ez nem is feltétlenül baj. Két okból sem. Az egyik (e blogon is következetesen képviselt álláspontom), hogy a cikkeket nem az alapján kell megítélni, hogy ki a szerzőjük vagy hogy hol jelentenek meg... hanem, hogy mi van bennük. (Hány esetben elemeztem én is nagyon részletesen olyan cikkeket, amik a legaljább védőoltás-ellenes oldalakon jelentek meg, ahelyett, hogy azt mondtam volna, hogy ennek az oldalnak ugyan ki hisz? Hány esetben fordult elő, hogy egy szerző már négyszer leírt tömény valótlanságokat, de én az ötödik cikkét is átolvastam, és nem csak azt mondtam, hogy ezek után hogy lehetne igaza...) A másik, hogy pontosan emiatt kerül egyre jobban előtérbe a 'post publication criticism', ami szerintem egy hihetetlen pozitív fejlemény. Mert ugyan miért olyan kitüntetett az a két ember, akit konkrétan felkértek bírálni? Miért ér a véleményük többet, mint azé a kétmillióé, akik a publikáció után olvassák a cikket? (Ne felejtsük el, hogy a bírálók is pontosan ugyanazt látják, mint az olvasók! És ez még csak nem is kémia, ahol esetleg a bíráló is lemehet a laborba kipróbálni a reakciót... itt szó szerint ugyanabból az anyagból dolgoznak a bírálók, mint akármelyik olvasó.) Szóval egyre inkább afelé megyünk, hogy oké, legyen egy előszűrés, a két-három bíráló, de utána minden olvasó lehet egyúttal bíráló is, és így kristályosodik ki idővel egy cikk értéke. Nekem ez nagyon szimpatikus. Technikailag pedig az teszi mindezt lehetővé, hogy több oldal is támogatja az ilyen bírálatok rögzítését, a leghíresebb a PubPeer, de nagyon pozitív, hogy ma már a PubMed-en is hozzá lehet a cikkekhez szólni.)
Még mielőtt belevágunk, valamit nagyon fontos rögtön a legelején, nulladik lépésben rögzíteni, ha már a védőoltások tükrében nézzük ezt a kérdést: azt, hogy a védőoltások jelen tudásunk szerint nem okoznak autizmust. És ebben a mondatban most az a fontos, hogy sehol nem szerepelt benne az alumínium szó. E kutatások egyszerűen azt nézték meg, hogy az oltás hatására nő-e az autizmus fellépésének a rizikója... teljesen függetlenül attól, hogy van-e az oltásban alumínium vagy nincs-e, vagy mennyi van. Ezen tudásunk tehát nem függ attól, hogy az alumíniumnak milyen szerepe van, hiszen nem is építettük erre vonatkozó feltételezésre.
Ha már védőoltások, azt hiszem ez a sztori egyébként is megér egy misét. Ugye az autizmus kapcsán legtöbbet emlegetett oltás az MMR – csakhogy abban nincs, és soha nem is volt alumínium! Tehát rakjuk össze: autizmust okoz az MMR, meg ettől függetlenül szintén autizmust okoznak az alumínium-tartalmú oltások. Tehát a 10 ezer létező betegségből véletlenül pont ugyanazt az egyet okozza az MMR (amiben nincs alumínium), meg az alumínium-tartalmú oltások (amik között nincs az MMR)... abszolút életszerű. Nyilván fel sem merül, hogy esetleg arról van szó, hogy az van eldöntve, hogy mit kell okoznia az oltásoknak...
Lássuk akkor tehát most már tényleg közelebbről a cikket. A szerzők (C. Exley munkacsoportja) egy agyszövet-bank lefagyasztott mintái közül fogtak 5 alanyt, akiket autizmussal diagnosztizáltak, és 5 agyi területükről vett szövetmintában spektrometriás módszerrel meghatározták az alumínium koncentrációt. Ezen túl 10 alany esetében metszetet készítettek és megfestés után fluoreszcens mikroszkópiával is vizsgálták a szöveteket (olyan festést használva, mely azonosíthatóvá teszi a felvételeken az alumíniumot). Számunkra most az előbbi lesz az izgalmasabb: eredményeik szerint az egyes szövetminták alumínium-koncentrációja 0,01-től egészen 22,11 μg/g-ig terjedt (száraz tömegre számítva), az egész agyé 1,2-től 4,8 μg/g-ig, a lebenyenkénti átlagok pedig: nyakszirti: 3,82, homlok: 2,30, halánték: 2,79, falcsonti: 3,82, hippocampus: 0.72 μg/g. Amik ugyebár "megdöbbentően magas", "rekordmennyiségű", "soha korábban nem látott mennyiségű" értékek stb.
Na de mik a problémák ezzel?
- A kutatásban nem volt kontroll. Semmilyen. A "magas" az egy relatív kifejezés: magas valami valamihez képest tud lenni. Itt nyilván az a kérdés, hogy ezek az értékek az egészségesnél magasabbak-e – csakhogy a kutatásban egyáltalán nem is szerepelt egészséges alany!! Azt persze a cikk szerzői is tudják, hogy emiatt a kutatásuk ilyen formában értelmetlen (innentől kezdve ez a kutatás éppenséggel ugyanúgy bizonyíthatja azt is, hogy az autisták agyában megdöbbentően alacsony az alumínium-koncentráció – ha egészségesekben mondjuk 50 μg/g-ot mértek volna), ezért arra hivatkoznak, hogy más kutatásokban kevesebbet találtak. Csakhogy nézzük meg ezeket a más kutatásokat kicsit közelebbről...! Egész pontosan ezt írják: "...the mean aluminium content for each lobe across all 5 individuals was towards the higher end of all previous (historical) measurements of brain aluminium content, including iatrogenic disorders such as dialysis encephalopathy [13,15, 16-19]". Tehát, hogy minden korábbi méréshez képest magas volt, és ennek alátámasztására megadnak 6 hivatkozást is. 20 filléres kérdés: találunk esetleg netán valami közös pontot ebben a 6 publikációban? Íme:
Állításuk szerint ezek jelentik az "összes létező korábbi" vizsgálatot az emberi agy alumínium-tartalmáról. Nekem kicsit gyanús lett a dolog, gondolom látja mindenki, hogy miért, ezért egy bámulatosan komplex vizsgálatot végeztem a kérdés ellenőrzésére: beütöttem a keresőbe azt, hogy brain+aluminium+level, majd rákattintottam a legelső találatra. És mit ad Isten, egy olyan tanulmányra bukkantam, ami nincs a fenti listában... A legjobb rész azonban az, hogy ez egy meta-analízis, tehát valójában nem is egy kutatást találtam, hanem egy egész sort. Amit vizsgáltak ezek: az Alzheimer-kórosak agyának alumínium-tartalma, egészséges kontrollokhoz viszonyítva. Hoppá, álljunk csak meg! Egészséges kontrollokhoz? Akkor mégis csak van adat egészséges emberek agyának alumínium-tartalmára vonatkozóan? Nézzük meg:
Ez a táblázat tartalmazza a meta-analízisben szereplő tanulmányokat (pontosabban azokat, ahol agyszövet alumínium-tartalmát is mérték). Nekünk az Alzheimer-esek most nem érdekesek, az egészséges kontrollok viszont annál inkább! Ennyit arról, hogy a fenti 6 tanulmány jelenti az "összes korábbi mérést"...
Na de nézzük meg ezeket; hogy az elfogultság látszatát is kerüljük, menjünk egész egyszerűen alfabetikusan. Az első Akatsu és mtsai 2012-ből, ha megkeressük az irodalomjegyzékben a 26-os tételt, hamar megtaláljuk, hogy erről a cikkről van szó. Felcsapjuk, a 3. és 4. táblázat tartalmazza a betegek adatait, az 5. az egészséges kontrollokét, íme:
A hippocampus-ban tehát 2,8 az átlag, az amygdala-ban (ami a halántéklebenyben van) 6,0. Vigyázni kell azonban, mert mint a lábjegyzet is írja, ez egyrészt μM (nem μg/g), másrészt nedves szövetre vonatkozik. Úgyhogy gyorsan számoljuk át, az eredmény: 0,39 és 0,83 μg/g. Emlékeztetőül: Exley a hippocampus-ban 0,72-t, a halántéklebenyben 2,79-et talált. Igen ám, csakhogy a 0,72-ben majdnem 1 μg/g volt a szórás, az itteni 0,39-ban is 0,28 μg/g, tehát egyáltalán nem tűnik lényegesnek az eltérés. A másik kicsit meggyőzőbb (bár tény, hogy Exley-ék 2,79-es értékében több mint 4 μg/g volt a szórás).
Na jó, ez még csak egy példa volt, menjünk tovább. A második tanulmány vicces módon pont magyar, Andrási és mtsai 1995-ből. Ez is seperc alatt megtalálható, benne az 5. táblázat mutatja az egészséges kontrollok adatait:
Összességében olyan 1,5 és 2,0 között vannak, nagyjából 1 szórással, Exley-éknél 2,5-4,0 között, de ha megnézzük, nála 4-5 körüli a legtöbb szórás, úgyhogy drámai különbség nincs.
Nézzük a következőt: Bjertness és mtsai 1996-ből, rögtön az 1. táblázat közli az eredményeket. Íme:
A frontális lebenyben nincs nagy eltérés (Exley-éknél 2,3, de 2 szórással), a temporálisra mondhatjuk, hogy itt is tényleg érdemben magasabbak voltak Exley-ék mérései (azért nem egyértelmű ez sem, mert bár Exley-ék 2,79-et találtak, csak épp ott már 4-nél is nagyobb szórással).
A negyedik hivatkozott tanulmány (Bouras, 1997) csak spektroszkópiai eredményeket ad meg, tömeget nem, így azt most nem tudjuk használni. Az ötödiket annál inkább, íme az eredményei:
Ezek μg/g-ban vannak, viszont nedves szövetre nézve. Sajnos ők nem adták meg az arányt, így használjuk Akatsu-ék 0,194-es hányadosát, ezzel az egészséges alanyokban az alumníium-koncentráció: 0,62 μg/g. Mint a táblázat fejléce is mutatja, ez hippocampus volt, erre Exley-ék adata 0,72... tehát a világon semmi különbség nincs.
...és akkor én itt abba is hagytam, mert a tendencia azt hiszem világos. A "soha korábban nem látott", "megdöbbentően magas" mérések jóindulatúlag tényleg némileg magasabbak más kutatások, vagy legalábbis az általam feltártak egészséges alanyokra vonatkozó méréseinél, bár az se biztos minden esetben, hogy ez egyáltalán szignifikáns különbség, ha a szórásokat is figyelembe vesszük. (De amúgy található olyan mérés is, aminél kifejezetten alacsonyabbak a "rekordmagas" értékek, például Religa 2006 ilyen; teljesen véletlenül vettem észre, mert meg akartam nézni, hogy mit talált a maradék kutatások közül az egyetlen 2000 utáni.)
Kijelenthetjük, hogy akkor a fentiekben bebizonyítottam, hogy igazából nem is olyan borzasztóan magasak azok az értékek, amiket Exley-ék mértek? Nem. Ezek ugyanis más kutatásokból származó eredmények voltak, így nem vethetőek közvetlenül egybe Exley-ékkel. Csak hogy egyetlen példát mondjak: mivel az általam feltárt tanulmányok eredetileg Alzheimer-kórral kapcsolatos kutatások, így az alanyaik idősek, tipikusan 70-85 évesek voltak átlagosan. (Bár hozzá kell tenni, hogy Exley-nél sem voltak olyan rettentő fiatalok az alanyok, szó nincs arról, hogy csupa gyereket mért volna: a legfiatalabb is 15 éves volt, a legidősebb 50.) Ezért is baj, hogy Exley nem csinált – például életkorban illesztett – kontrollcsoportot... csakhogy ezt nem nekem kellene diszkuttálni, hanem neki!! Érdekes módon azonban egy hang sincs erről a cikkben... (Az alanyokról sem tudunk semmit a világon, az életkorukon és nemükön túl. Semmit az oltásaikról, a táplálkozásukról, semmiről semmit.)
Összefoglalva azt gondolom, hogy a dolognak van egy menthető, és egy menthetetlen aspektusa Exley-ékre nézve. Talán meglepő lehet, de a kontrollnélküliség önmagában még menthető ügy! Vannak olyan orvosi kutatások, az ún. esetbeszámolók és az esetsorozatok, amik definíciószerűen kontrollnélküliek. Ez tehát egy teljesen legitim műfaj. (Más kérdés, hogy – pontosan emiatt – a legalacsonyabb a bizonyítóerejük; általában azt szoktuk mondani, hogy nem is alkalmasak semminek sem a bizonyítására, csak gyanú felvetésére. A probléma tehát az, hogy ezt így kellene interpretálni, amit viszont a szerzők, és a kapcsolódó védőoltás-ellenes körök tesznek, az épp az ellenkezője: úgy kezelik, mint perdöntő bizonyítékot... Ez már a félig menthetetlen kategória.) Ami viszont végképp menthetetlen, az – természetesen – a hazudozás. Annyira nem tudok jóindulatú lenni, hogy azt mondjam "tévedés": teljesen kizárt, hogy Exley ne tudott volna ezekről a tanulmányokról (különösen, ha figyelembe vesszük, hogy milyen bonyolult volt kiderítenem, hogy léteznek, minimum 15 másodpercet igényelt...), úgyhogy mondjuk ki magyarul: egész egyszerűen letagadta őket. Ez önmagában is elképesztő etikátlanság, úgy meg aztán pláne, ha figyelembe vesszük, hogy nyilvánvalóan azért tette, mert a tartalmuk nem illeszkedett a prekoncepciójába. - Exley-ék minden mérést háromszor ismételtek meg egy mintából, majd az eredményeket kiátlagolták. Így néznek ki például az A1 kódjelű alany homloklebenyi mérései:
Semmi különös, először 0,98-at mértek, aztán 1,1-et, aztán 0,95-öt. Kiátlagolták, 1,01. Igen ám, de nézzük meg az A2-es alany parietális (falcsonti) lebenyének három mérését!
Mértek 0,01-et, 0,64-et... és 18,57-et??? Hát itt meg mi a jó fene történt?
...kérdezhetné bárki 4 általános iskolai osztállyal, és némi józan paraszti ésszel.
Na ez az a kérdés, amit a tanulmány szerzői nem tettek fel. Nem viccelek: egyetlen szóval nem érintették azt a kérdést, hogy ugyanazon terület méréseire néha tízezerszeres különbséget kaptak! Ez nem vicc...
Hogy mi történhetett? Itt érünk el a második problémához: erre a kérdésre a legjobb válasz az, hogy fogalmunk sincs! Logikailag két eset lehetséges: a mérési eljárás pontos volt, de az egyes szövetminták ennyire eltérő koncentrációt mutattak (elvileg ez is elképzelhető, például, ha az alumínium koncentrálódik bizonyos apró helyeken; de azért ne feledjük, hogy ugyanazon terület mintáiról van most szó), vagy pedig a koncentráció egyenletes, de a mérési eljárás annyira bizonytalan, hogy ennyire különböző mért értékeket ad ugyanarra a valódi értékre. Vagy a két magyarázat valamilyen arányú keveréke. Erről semmit nem tudunk! Exley-ék azonban, egész elképesztő módon, ezzel nem is foglalkoztak – egyszerűen, mintha mi sem történt volna, kiátlagolták az összes mérést!
Amiben külön vicces, hogy az átlag ugye nem robusztus a kilógó értékekre, ezért ilyen esetekben pont hogy nem a középértéket fogja jellemezni, hanem az – adott esetben egyetlen egy – kilógó érték fogja dominálni. Hogy jobban látható legyen a dolog, vettem a fáradságot, bepötyögtem Exley-ék összes értékét egy Excel-táblába és készítettem róluk egy boxplotot:
Gyönyörűen látszik, hogy szinte mindegy lebenynél van egy – de nagyon – kilógó érték. Ez a probléma ráadásul némileg az előzővel is összefügg: az átlagot ugyebár elhúzzák ezek a kilógó értékek. Ha semmi mást nem csinálunk, csak a három legordítóbban kilógó értéket kivesszük a sztoriból, akkor a következő átlagokat kapjuk: nyakszirti: 2,51, homlok: 2,30, halánték: 1,77, falcsonti: 2,48, hippocampus: 0.72 μg/g. Azaz: még a korábban látott "kis jóindulattal némileg magasabb" helyzet is megszűnt: ezek az átlagok tökéletesen megfelelnek a korábbi vizsgálatok egészséges alanyoknál mért értékeinek!!
Ismétlem, azt nem tudni, hogy ez jogos-e, de azt igen, hogy Exley-ék egy szót nem mondanak erről, egyetlen szót sem, semmi diszkusszió arról, hogy milyen a mérési eljárás reprodukálhatósága, min múlhattak ezek az eredmények... - Mivel magam kevés mikroszkópiát csináltam, így nem lenne hiteles, ha – egyszerűen fordítással – erről is nyilatkoznék, de hozzáértők szerint a mikroszkópos vizsgálatok is botrányos színvonalúak. Tényleg nem akarok idegen tollakkal ékeskedni, úgyhogy inkább ezt az írást ajánlom az érdeklődőek figyelmébe, mely nagyon részletesen megtárgyalja e kérdést is.
Ez a kutatás tehát borzasztóan rossz (körítését tekintve, és szinte nulla bizonyítóerejű magát a tartalmát tekintve). Ezzel együtt is fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem arról van szó, hogy én akkor most bebizonyítottam, hogy az autisták agyának alumínium-koncentrációja nem magasabb. Éppenséggel még magasabb is lehet, csak épp erről nem tudunk meg szinte semmit ebből a tanulmányból!
A dolognak – nem először, nem másodszor, nem harmadszor – az az elgondolkodtató aspektusa, hogy vajon a védőoltás-ellenesek közül, ideértve a magyar köröket is, akik ezt a cikket, hozzá kapcsolódó videókat stb. terjesztik, vajon hányan gondolták végig a fentieket? Akik, ugyebár, nem hisznek el mindent első olvasásra, mert sokan át akarnak verni minket ebben a témában...
