Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (6) bíróság (1) biztonság (37) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (32) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (5) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (117) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (118) varicella (5) védőoltás (118) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Véleményem egy fertőző betegségekről szóló cikkben

2013.09.24. 15:00 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Ahogy az már egyszer megtörtént, ezúttal is kikérte – megtisztelő módon – a véleményemet egy újság védőoltás ügyben. A forgatókönyv ugyanaz volt: a cikkről magáról semmit nem tudtam, írásban átküldtek kb. 10 állítást, és megkértek, hogy reflektáljak rájuk. Ez jelent meg (persze töredékére megvágva) az újságban, de összességében azt hiszem semmi okom nem lehet a panaszra: teljesen értelmes maradt a mondanivalóm. (Amit kivágtak, az meg amúgy sem hordoz sok újdonságot, így ezúttal ide sem írom le.)

Ha valakit érdekel, itt olvashatja el a cikket!

11 komment

Címkék: vakcina oltás védőoltás

A bejegyzés trackback címe:

https://vedooltas.blog.hu/api/trackback/id/tr305531619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fordulo_bogyo 2013.09.24. 18:39:46

Nagyon jol valaszoltal, jol erveltel, gratulalok!

Ma reggel olvastam a cikket, meghozza az Oltaskritikus Eletvedo" facebook lapjan talalhato linket kovetve talaltam ra.
Meg is lepodte, hogy ott linkelik. ;-)

Igy vezettek fel: "Az újságírás legalja, hogy csak az egyik oldalt szólaltatják meg a szerzők, akik maguk is hihetetlenül tájékozatlanok és elfogultak. Megy a feljelentés a médiahatóságnak."

Es az elso hozzaszolo igy kommentalja az ujsagcikket magat(nem a Te valaszaidat):
" A cikk íróját - hogy is fogalmazzak - nem bántja az ész. Egyoldalú, elfogult, hamis adagok alapján megfogalmazott, ijesztgető hangvételű baromság ez az írás."

Ha mar szobajott: azert latogattam el az Oltaskritikus facebookjara, mert mas weblapokon hirtelen megugrott az aktivitasa.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.09.25. 08:19:09

@fordulo_bogyo: Köszönöm szépen!

Ez a felvezető szöveg amúgy elég vicces: az oké, hogy az újságírónak volt egy álláspontja, és azt meg is írta, de ezen mi a feljelentés tárgya?! Pláne, hogy nem is valamilyen közszolgálati sajtóról beszélünk. Vagy, ha önmagában az, hogy a cikk állást foglal, feljelentési ok, akkor az ominózus szervezet cikkei utána hány konténervonat kellene a feljelentések szállításához? :D
Ezen belül partikulárisan a legviccesebb: "az újságírás legalja, hogy csak az egyik oldalt szólaltatják meg a szerzők". Ezen majdnem felröhögtem. De most komolyan: valaki összeszámolná, hogy az Oltáskritikus Életvédők Szövetsége a megjelent cikkeiben hányszor szólította meg a másik oldalt? :DD Ezt valaki megjegyezhetné nekik :D

maycontainnuts 2013.09.25. 10:52:34

Azért a szöveget valaki átnézhette volna még mielőtt kiteszik, mert ilyen ökörség maradt benne:
"Így ebben a bizonytalan és bonyolult világban, ahol a tudomány nem ad kielégítő megoldásokat, az emberek egyre inkább az egyszerű, hitválaszokat részesítik előnyben.
Nézzünk néhány példát: – „Egyen sok D-vitamint a gyerek és ne oltassuk be, így nem lesz autista” – mondja Carl Sagan, asztrofizikus és oltásellenes aktivista. "

Ha nem ismerném a témát, ebből nekem az jönne le, hogy a néhai Carl Sagan asztrofizikus egy oltásellenes aktivista, pedig a valóságban az előtte lévő bekezdésben írt gondolat tartozik hozzá...

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.09.30. 21:32:13

@maycontainnuts: Szerintem ebből nem "neked jön le" ez, hanem ez van odaírva :)

Nem igazán vagyok jártas az asztrofizikában, és Carl Sagan életművét sem ismerem túl jól, de abból a kevésből nekem is elég furcsának tűnt ez, amikor olvastam. (Én is csak az újságban láttam a szöveg rajtam kívüli részét.) Rákerestem pár kulcsszóra, semmi... szóval konstatáltam, hogy ez mellément :)

Amúgy más tévedés is van a cikkben (pl. hogy fekete himlővel dolgoznánk), de nem akarok semmit mondani, mivel egy percet nem dolgoztam újságíróként, szóval kicsit úgy érezném, hogy ez az "az vesse rá az első követ" kategória... (fogalmam sincs, mennyi idő jut egy ilyen cikk megírására, átnézésére stb.).

stantus 2013.10.02. 19:52:35

Kedves Tamás, szeretnék egy személyes dologban tanácsot kérni. Az email címemre kérem, hogy írjon onnan fogok válaszolni. Köszönettel: Szabó Antal Érd.

cs_dy 2013.10.02. 22:37:16

www.tenyek-tevhitek.hu/hatastalan-kanyaro-oltas.htm
Szendi megint előszedett valamit? Tudsz valamit a végén felsorolt járványos esetek tényeiről?

Köszi előre is!

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.10.03. 08:39:30

@endre88: Átfutottam; ez a cikk egy vicc. (Több szinten is.)

Mielőtt belevágnék, először intézzük el azt, ami nem vicc belőle (sajnos nem lesz túl hosszú a lista...): az tény, hogy kanyaróban meg lehet oltottan is betegedni.

Ebben nincs semmi meglepő, senki nem állította, hogy az oltás 100%-os hatásosságú lenne (pláne, mert ez nyilván lehetetlen is). Hogy mást ne mondjak, ezt én magam is leírtam: ha megnézed a vonatkozó cikkemet ( vedooltas.blog.hu/2012/09/05/a_jarvanyok_aranytalan_tobbsegben_erintik_az_oltatlanokat ), akkor lehet látni, hogy pl. 2010-ben Angliában a kanyaró-oltás hatásossága 98,6% volt... na de ez úgy jött ki, hogy volt 34 oltott, és 360 nem oltott megbetegedett! Ez - adott átoltottság mellett - valóban 98,6%-os hatásosság, amiről azt hiszem elmondhatjuk, hogy kitűnő, de ha kellően rosszindulatú vagy, akkor simán írhatsz cikket arról, hogy "36-an megbetegedtek az oltás ellenére!!!". Kis körítéssel a "megdöbbentő" sikertelenségekről, a "zavaró" adatokról, a "felelőtlen" beszámolókról, és voilá, kész is vagyunk.

A cikk lényegében a fentit teszi: még arra sem veszi a fáradságot, hogy legalább térben országosan és időben mondjuk évesen aggregálja az adatokat, hanem ehelyett *konkrét* járványokat hoz példának. Hogy miért teszi ezt? Nagyon egyszerű: egyes országokban ilyen járványokból minden egyes évben tucatjával fordul elő - így persze nem nagy kunszt kiválasztani azt a párat, ami látszólag alátámasztja az álláspontjukat. Hangsúlyozom, ez megteheti (csak akkor nem lenne így, ha azt állítanám, hogy 100% a vakcina hatásossága!) - a 98%-os hatásosság nagyjából azt jelenti, hogy 100 adatból 2 minket fog igazolni. Elég háromszáz járványt keresni (amint mondtam, ez fél pillanat, ha az egész világot bevonjuk a keresésbe, és 1985-ig is visszamegyünk, mint ebben a cikkben) és máris megvan a 6 példánk!

A cikk azonban még ezt is egészen nevetséges módon teszi: könyörgöm, az alátámasztásra hozott LEGKÉSŐBBI példa 1992-es!!!! Ez már az a szint, ahol nem is az merül fel bennem, hogy hogyan lehet ekkora hülyeséget leírni, hanem az, hogy hogyan lehet ilyen hülyének nézni az olvasókat?! Komolyan azt gondolják, hogy az olvasók olyan szellemi szinten vannak, hogy nem tűnik fel nekik, hogy a "2013-as kanyaró járvány: nem az oltás maradt el, hanem az oltóanyag vallott kudarcot" cím alátámasztására hozott legutolsó példa 1992-es ??!!

Amúgy meg, ha már itt tartunk, mintegy mellesleg hadd jegyezzem meg, hogy a cikk DIREKTE, NYÍLTAN és POFÁTLANUL **HAZUDIK**. Sajnálom, ezt szerintem nem lehet másra fogni. Ugyanis: mit találunk akkor, ha a 2013-as amerikai kanyarójárvány kapcsán azt a kérdést, hogy "az oltás maradt el vagy az oltóanyag vallott kudarcot" nem 1992-es dél-afrikai, hanem a 2013-as amerikai adatok alapján vizsgáljuk? (Micsoda korszakalkotó gondolat!) Íme: volt 159 kanyarós eset az USA-ban idén január 1-től augusztus 24-ig. Ebből importált, vagy importálással összefüggő volt 157 (99%). A 159 esetből 131 teljesen oltatlan volt (82%), 15 (9%) oltási státusza ismeretlen volt. Abból a 13-ból is, akik kapott oltást, csak 3 (2%) kapta meg mindkét dózist, 10 (6%) csak részben volt immunizált. A 159 esetből 140 volt amerikai állampolgár, köztük 117 volt teljesen oltatlan (84%). E 117 közül 92 "filozófiai vagy vallási" okból kapott felmentést (79%), és csak a maradék az, aki orvosi vagy ismeretlen okból nem kapott oltást. (Forrás: MMWR 62(36);741-743.)

*AKKOR MOST KÉRDEZEM ÉN*: "2013-as kanyaró járvány: nem az oltás maradt el, hanem az oltóanyag vallott kudarcot" ?????

Kérdezem én: mi is azzal a probléma, ha valaki a fenti helyzetet úgy foglalja össze, hogy "a január 1.-e és augusztus 24.-e között előforduló 159 kanyarós esetért "az olyan országokból idelátogatókat, ahol a kanyaró gyakori", illetve "az USA-ban élő oltásmegtagadókat" hibáztatja." ?! Mi is ezzel az összefoglalással a baj?! Ki az, aki "felelőtlenül számol be"??

Ha valakinek van ilyenre energiája, nyugodtan küldje be ezeket az adatokat az oldal szerzőjének, és kérje a cikk korrekcióját a valósághoz közelítés érdekében. (Meglepődnék, ha bármi történne, de hátha...)

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.10.03. 09:26:34

@endre88:

Apróságok:
- A cikk eleje azt a trivialitást ragozza hosszasan, hogy az antitest-szint nem azonos a (klinikai) védelemmel. Ezt úgy prezentálja, mintha valami hatalmas titkot leplezett volna le, holott reményeim szerint ezt bármelyik másodéves orvostanhallgató tudja. Azonban azt senki soha nem is állította, hogy az antitest-szint azonos lenne a protektivitással... csak annyit, hogy korrelál vele (és emiatt 'surrogatory' markerként használható például korai klinikai vizsgálatokban, ahogy azt meg is teszik). *DE* a vakcinák hatásosságát hosszú távon természetesen a klinikai megbetegedésekkel is le lehet mérni, és ezt meg is teszik, hogy távolabbra ne menjek, én is _kizárólag_ ilyen adatokat vizsgáltam: vedooltas.blog.hu/2012/09/04/tartalomjegyzek_gyanant#hatasossag

- "az Immunity című tudományos folyóiratban megjelent 2011-es korszakalkotó vizsgálatról, ami kétségbe vonja az oltások elsődleges, antitest-alapú igazolását": Ezt már egyszer láttam, idézem magam: az, hogy antitest-termelésre képtelen egereknél a szubkután beadott (nem humán patogén, egyébként) vesicularis stomatitis vírus elleni védekezés megvalósult, de B sejtekre feltétlen szükség volt a lymphotoxin a1b2 termeléshez, mely a subscapularis sinus makrofágokat működéséért felel (ugye erről szól az idézett cikk!), mennyiben vonja kétségbe az "oltások elsődleges, antitest-alapú igazolását"...???

- "a kanyaróoltás a fejlődő országokban valójában magasabb csecsemő mortalitást eredményezhet": ehhez az állításhoz a cikk összesen két (!) hivatkozást ad meg, de ráadásul, ha jobban megnézzük, kiderül, hogy az a kettő is ugyanarra az esetre vonatkozik... nade szó nincs arról, hogy az oltottak mortalitása milyen az oltatlanokhoz képest! Arról szól, hogy egy bizonyos, ma már nem használt oltóanyag, egy ma már nem használt beadási időpontban alkalmazva növeli a mortalitást a standard oltóanyaghoz képest (illetve a lányokét a fiúkéhoz képest). Ebből lett az, hogy "a kanyaróoltás a fejlődő országokban valójában magasabb csecsemő mortalitást eredményezhet". Tipikus védőoltás-ellenes tempó.

- "Ez elfedi azt a tényt, hogy az élő oltás-specifikus polio törzs kétszer olyan halálos, mint a természetes formája": a kétszert nem tudom honnan vették, de gondolom azt nézték, amikor már majdnem eradikálták a polio-t Indiában... ja kérem, ezzel az erővel a végtelenszer-t sem lett volna nehéz kihozni, csak mai adatokat kellett volna nézni. (Ma már ugye nincs ott vad polio, így a hányados nevezőjében nulla lenne...) Az amúgy tény, hogy az OPV okozhat (elképesztően ritkán) megbetegedést - na de könyörgöm, hajszálpontosan ezért kell majd IPV-re áttérni, ha véglegesen, mindenhol eradikáljuk a poliót.

- "1985, Texas, USA:": itt jön az egyik legviccesebb rész. Hogy ti. a cikket még az általa hozott hivatkozások is cáfolják :D Ha ugyanis megnézzük az itt hivatkozott publikációt, akkor azt találjuk, hogy "After the survey, none of the 1732 seropositive students contracted measles. Fourteen of 74 seronegative students, all of whom had been vaccinated, contracted measles.". Tehát a kanyarót kimutathatóan azok kapták el, akik az oltás ellenére nem szerokonveráltak (azaz nem termeltek antitesteket). Mindezt egy olyan cikkben, amely hosszasan fejtegeti, hogy az antitest-termelés mennyire érdektelen. Áucs.
(Érdemes azt is megfigyelni, hogy az 1806-ból 1732 szerokonvertált az oltás hatására. (Ezek direkt rúgják maguknak az öngólokat? :D) Így már jól látszik, hogy hogyan lehet 90% feletti hatásosság mellett is ilyen cikkeket írni. Noha, ismétlem, az se lenne meglepő, ha találnánk járványt ilyen közösségben, leírtam, hogy miért, de még ezen a kategórián belül is sikerül egy olyan esetet citálniuk, ahol (1) igazolhatóan azok betegedtek meg, akik nem termeltek antitesteket az oltás hatására (2) ez igazolhatóan az összes beoltott néhány százaléka volt. Kész...)
- "1985, Montana, USA:": idézném az ehhez citált publikáció egy részét, amit a fenti cikk "elfelejtett" megemlíteni: "Overall vaccine efficacy was 96.9% (95% confidence interval = 89.5-98.2%)." (Magyarázat ehhez a fentiekből nyilvánvaló, az oltottak *abszolút túlnyomó* része nem lett beteg... ami persze nem azt jelenti, hogy senki sem.)
- "1988, Colorado, USA:" Most már csak kommentár nélkül az ehhez hivatkozott cikkből: "Measles vaccine effectiveness was calculated to be 94% (95% CI = 86, 98) for vaccination at greater than or equal to 15 months."
- "1989, Québec, Kanada:" francia nyelvű cikk, passz.
- "1991-1992, Rio de Janeiro, Brazília:": idézem az "alátámasztó" cikket: "The high percentages of people vaccinated with only one dose before their first birthday could explain vaccine failure." (Ugye ma már *két* dózissal oltunk *és* egy éves kor után...)
- "1992, Fokváros, Dél-Afrika:": szokásos idézet: " vaccine efficacy was estimated to be 79% (95% CI 55-90)" (és ez elég rossznak is számít!).

Azt hiszem ezek már végképp semmi kommentárt nem igényelnek...

cs_dy 2013.10.04. 10:08:02

Köszönöm szépen ez mindenre kiterjedő, kimerítő válasz volt.

Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu) · http://vedooltas.blog.hu/ 2013.11.02. 13:27:12

@endre88: Nagyon szívesen! Ha esetleg bármiben tudok még segíteni ezügyben, bátran írj.
blank
süti beállítások módosítása