Védőoltásokról - a tények alapján

(Aki először jár ezen a blogon, az javaslom, hogy kezdjen itt: Tartalomjegyzék gyanánt.)

A védőoltások az orvostudomány legcsodálatosabb találmányainak egyikét jelentik.

Több száz millió ember életét mentették meg a történelemben (illetve, a világ szerencsétlenebb országaiban, mentik meg mind a mai napig). Azáltal, hogy segítik elkerülni a megbetegedéseket, csökkentik a gyermekek fájdalmait, szenvedését, segítik elkerülni a még súlyosabb (adott esetben maradandó megnyomorodáshoz vezető) szövődményeket, tehermentesítik a nemzetgazdaságot és az egészségügyi ellátórendszert. Ami miatt a csodálatos jelző nem túlzás, hogy mindezt milyen kis áron teszik: kockázataik (illetve költségük) sok nagyságrenddel az előbbi előnyök mögött marad.

Manapság azonban felbukkantak, Magyarországon is, csoportok, akik fejükbe vették, hogy megingatják a bizalmat a védőoltásokban. Amíg ezt tárgyszerű, szakmai vita keretében teszik, nincs is semmi gond. Néhányan azonban nem érvelnek, hanem manipulálnak, nem megalapozott kritikájuk van, hanem előre eldöntött prekoncepcióikat, összeesküvés-elméleteiket igyekeznek szakmai köntösbe bújtatni. Céljuk, hogy érzelmekre hatva verjenek át embereket, károkat okozva az egész magyar közegészségügynek, a magyar gyermekeknek.

Meggyőződésem szerint csak felvilágosítással, ismeretterjesztéssel lehet e manipulációk ellen hatékonyan fellépni. E blog ezt a célt kívánja szolgálni: bemutatja, hogy a védőoltás-ellenesek hazugságaival szemben mit mutatnak a tények a védőoltásokról. Szó lesz a hatásosságról, a biztonságról; a témákat folyamatosan bővítem.

A blog központi oldala, ahonnan indulni érdemes: Tartalomjegyzék gyanánt. Innen indulva minden tárgyalt kérdés megtalálható, strukturált rendben.

A blog anyaga "könyv" formában is elérhető: Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján, sőt, most már igazi könyvként is, ha valaki jobb szeretné papíralapon olvasni. Rövid összefoglalóként ezt a cikkemet ajánlom.

Elérhetőség

A szerző biostatisztikus, az ÓE Élettani Szabályozások Csoportjának adjunktusa, a BCE Statisztika Tanszékének félállású adjunktusa.

Email-es elérhetőség:

 

Friss topikok

Címkék

adatforrás (2) adatvizualizáció (2) all trials (1) alumínium (3) andrew wakefield (2) autizmus (7) bárányhimlő (6) BCG (3) bexsero (6) bíróság (1) biztonság (37) boldogkői zsolt (1) cfr (1) cikk (9) cocooning (1) Cristopher Exley (1) cukorbetegség (1) diabetes (1) diftéria (1) efpia (2) egészségi állapot (1) előadás (3) epidemiológia (4) epidemiology and infection (1) eradikáció (1) etika (1) fészekimmunizálás (1) formaldehid (1) forrás (1) függetlenség (1) gyermekrák (1) haemophilus influenzae b (1) hatásosság (32) háziorvos továbbképző szemle (1) hepatitis b (2) Hib (1) higany (3) hírvivő (1) horváth ildikó (1) immunológia (1) immunrendszer (1) indokoltság (2) infektológia (4) influenza (1) interjú (2) ipm magazin (2) ipv (1) járványos gyermekbénulás (2) jog (2) kanyaró (8) kiggs (1) kockázat-haszon mérlegelés (5) kockázatérzékelés (1) kockázatkommunikáció (1) költséghatékonyság (3) könyv (8) kötelezőség (2) kritikus gondolkodásmód (7) Kürti Katalin (1) kutatás (4) matematika (1) meningococcus (5) minőség (3) MMR (5) morbilli (8) műhelytitok (8) mumpsz (1) nátrium-klorid (1) nyájimmunitás (10) oltás (117) oltás-rezisztencia (1) opv (1) orvosi hetilap (1) orvosi kutatások kritikus értékelése (9) orvosi megismerés módszertana (1) orvosi szemétkosár (2) összetevő (5) övsömör (1) PCV (1) pertussis (9) pneumococcus (1) policy (1) polio (5) prevenar (1) rota (1) rózsahimlő (2) rsv (1) rubeola (3) statisztika (3) synflorix (1) szamárköhögés (9) szatymaz (1) szebik imre (1) szendi gábor (5) szükségesség (1) TBC (2) tetyana obukhanych (1) tiomerzál (3) torokgyík (1) transzparencia (3) ukrajna (1) vakcina (118) varicella (5) védőoltás (118) wakefield (3) wavelet (1) zoster (1) Címkefelhő

Bexsero: jó hírek és hiányzó hírek

2018.12.05. 17:29 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Az elmúlt hónapokban történtek lényeges fejlemények a Bexsero ügyében, melyről igyekszem most hírt adni. Mindez azért is érdekes, mert a dolog nagyon jól egybecseng a témáról írt cikkünk konklúziójával, hogy idézzem: "A szerzők véleménye szerint a hazai ajánlás megfogalmazásával célszerű lenne…

1 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás meningococcus hatásosság bexsero

Interjú Dr. Horváth Ildikó tüdőgyógyásszal a BCG-oltás múltjáról és jövőjéről

2018.09.27. 11:22 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Ebben a bejegyzésben a blog egy korábbi hagyományát igyekszem felújítani: beszélgetések formájában bemutatni, hogy egy-egy kérdést hogyan látnak a terület szakemberei, illetve a bennfentesek meginterjúvolása révén betekintést adni olyan ügyekbe, melyek hazánkban – sajnos – sokszor nem jól ismertek a…

14 komment

Címkék: interjú biztonság vakcina oltás védőoltás TBC hatásosság BCG horváth ildikó

20 lehetséges válasz 20 kérdésre

2018.08.02. 16:48 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

A minap az egyik ismert védőoltás-ellenes oldalon megjelent 20 kérdés, "amiket a szülők fel kellene tegyenek a orvosnak oltás előtt". Nem akartam a posztomnak azt a címet adni, hogy "20 válasz", mert kicsit nagyképű lett volna, hogy úgy tűnik, hogy én akkor univerzálisan megmondom minden orvosnak,…

88 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás

Rekordmennyiségű alumínium van az autisták agyában (vagy nem)

2017.12.17. 16:54 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

A magyar védőoltás-ellenes körökben is elkezdett keringeni az a cikk, melynek fő állítása, hogy az autisták agyában "megdöbbentően magas", "rekordmennyiségű", "soha korábban nem látott mennyiségű" stb. alumínium van. Nyilván nem kell magyaráznom ennek fontosságát a védőoltások szempontjából sem…

30 komment

Címkék: biztonság autizmus vakcina oltás védőoltás alumínium Cristopher Exley

Higgadtan az oltásokról (és lehetőleg igazat)

2017.11.06. 01:04 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Nemrégiben "Higgadtan az oltásokról" címmel közölt Szendi Gábor egy írást a weboldalán. A szerző nem ismeretlen e blogon, számtalan tévedésére mutattam már rá, ami nem feltétlenül nagy gond, az már az, amikor nem téved, hanem szándékosan hazudik. Mégis, nagyra értékelem (nem ironizálok!) a…

61 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás szendi gábor wakefield hatásosság

Válasz Kürti Katalin Népszavában megjelent cikkére

2017.04.17. 02:17 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Múlt hét szombaton a Népszava mellékletében jelent meg egy egész oldalas írás Kürti Katalin tollából a védőoltásokkal kapcsolatban. Többen buzdítottak rá a blogon a kommentek között, hogy írjak választ rá; ezt most meg is tettem. Eredetileg az volt a buzdítás tárgya, hogy ezt küldjem be az újságnak,…

154 komment

Címkék: biztonság minőség vakcina oltás védőoltás hatásosság Kürti Katalin

Bexsero: új adatok és eredmények

2017.01.06. 03:00 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

A Bexsero-ról szóló cikkünk megjelenése óta eltelt időben történt pár fejlemény e védőoltással kapcsolatban; most ezeket próbálom meg tömören összefoglalni. Annál is inkább, mert a cikk fő üzenete ugyebár épp az volt, hogy egyrészt jelenleg keveset tudunk, de másrészt ez igen hamar változhat, így…

39 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás meningococcus hatásosság bexsero

Gondolatfoszlányok a bárányhimlő és az ellene védő oltás kérdésköréhez

2016.06.11. 16:37 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Érdekes, hogy a bárányhimlő milyen sokszor bukkan elő nálam is, annak ellenére, hogy nem is központi témám, hiszen az ellene védő vakcina nem kötelező gyermekkori oltás. Most azonban megint terítékre került, ezúttal Novák Hunor nemrégiben megjelent írása kapcsán, többen is kérdeztek róla, így…

33 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás bárányhimlő varicella övsömör hatásosság nyájimmunitás zoster

Egy védőoltás-ellenes legenda vége: túl nagy alumíniumterhelés napjainkban az oltásoktól

2016.02.01. 14:31 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Először is elnézést kérek a címadásért, mert pont azt a stílust hozza, amit általában nagyon nem szeretek (ritkán vannak dolgok, amik komplett legendák, és ritkán dőlnek össze állítások komplettül és azonnal), de ez a poszt egy akkora kutatómunka eredményeit mutatja be, hogy megengedtem magamnak…

15 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás alumínium

Mi a helyzet Ukrajnában polio fronton?

2015.12.18. 11:34 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Az elmúlt napokban számos magyar portál foglalkozott az ukrajnai járványos gyermekbénulás ügyével. (Mondjuk az is megérne egy misét, hogy mitől, hogyan és mikor kap fel a média egy ügyet – ez a sztori ugyanis olyannyira nem új, hogy szeptember 2-án már egy komplett, 9 oldalas kockázatértékelést is…

Szólj hozzá!

Címkék: biztonság ukrajna vakcina védőoltás polio hatásosság opv ipv

Új cikkem – Ferenci Tamás: Védőoltások a gyakorlatban: hatások, mellékhatások, döntések I. és II. (Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle)

2015.07.01. 14:38 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Ha már egyszer az előadásaimat elkezdtem feltölteni a netre, akkor gondoltam ne maradjanak ki a védőoltásokról írt esetleges cikkeim sem. Merthogy most már ilyen is van: a Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle felkérésére egy kétrészes cikksorozatot írtam a védőoltásokkal…

Szólj hozzá!

Címkék: biztonság cikk vakcina oltás védőoltás hatásosság kockázat-haszon mérlegelés

Az Infanrix hexa megölt 69 gyereket (már megint!)

2015.06.29. 14:45 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Szisztematikus olvasók minden bizonnyal emlékeznek rá, hogy a Mi a különbség az "után" és a "következtében" között...? pont egyik illusztrációja az volt, hogy az Infanrix hexa nevű védőoltás "megölt" 36 csecsemőt egyes védőoltás-ellenesek szerint. Az ott idézett példa azzal…

6 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás védőoltás

Konkrét gyanúsítások IV: Gyermekkori rákos megbetegedések

2014.05.20. 11:36 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság Konkrét gyanúsítások Gyermekkori rákos megbetegedések A harmadik megvizsgált betegség, melyet védőoltás-ellenesek néha, az előbbieknél szerencsére jóval ritkábban, összefüggésbe hoznak a védőoltásokkal, a különféle rosszindulatú tumorok lesznek. Erről a…

17 komment

Címkék: biztonság vakcina oltás gyermekrák védőoltás

Konkrét gyanúsítások III: Cukorbetegség

2014.05.15. 13:38 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság Konkrét gyanúsítások Cukorbetegség A cukorbetegség (diabetes) az emberi vércukor-háztartás szabályozási rendellenessége. A vérünkben keringő glukóz a sejtjeink egyik fontos energiaforrása, a koncentrációja meglehetősen szigorúan szabályozott, ugyanis mind a…

27 komment

Címkék: biztonság cukorbetegség vakcina oltás védőoltás diabetes

Konkrét gyanúsítások II: Autizmus

2014.03.28. 13:43 Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu)

Tartalomjegyzék gyanánt Biztonság Konkrét gyanúsítások Autizmus Az egyik leggyakoribb védőoltásokat érintő gyanúsítás, hogy közrejátszanak az autizmus kialakulásában. Az autizmus egy szociális és kommunikációs készségek zavarában megnyilvánuló összetett fejlődésneurológiai rendellenesség, mely…

113 komment

Címkék: biztonság autizmus vakcina oltás védőoltás higany wakefield MMR tiomerzál andrew wakefield

blank
süti beállítások módosítása