Védőoltásokról - a tények alapján

Az előző cikknél talán kevésbé közérdekű (hiszen az félig-meddig az egész blog nagyon rövid összefoglalóját adta, így talán sokaknak érdekes lehet, ez viszont egy partikuláris részletkérdést vizsgál), de egy bekezdés erejéig csak beszámolok róla, hogy megjelent egy új, védőoltásokkal kapcsolatos cikkem (az újság kedves hozzájárulásának köszönhetően teljes szöveggel bárki számára letölthető):

• Ferenci Tamás: Országok közti különbségek a védőoltási rendszer fényében: módszertani keret és eredmények. GYERMEKORVOS TOVÁBBKÉPZÉS 14(5):226-233 (2015). Link.

A cikk lényegében az országok közti járványügyi különbségekről (mint a védőoltások hatásosságának bizonyítékáról) szóló írásom és a járványok helyileg lecsökkent átoltottság miatt kitöréséről szóló írásom összeszintetizálva, és egy kontextusba helyező epidemiológiai felvezetéssel ellátva.

Az elmúlt napokban számos magyar portál foglalkozott az ukrajnai járványos gyermekbénulás ügyével. (Mondjuk az is megérne egy misét, hogy mitől, hogyan és mikor kap fel a média egy ügyet – ez a sztori ugyanis olyannyira nem új, hogy szeptember 2-án már egy komplett, 9 oldalas kockázatértékelést is kiadott róla az ECDC, sőt, szeptember 11-én (azaz több mint három hónapja!) már a magyar fordítását is elkészítette az OEK...) Aki olvasta a védőoltással megelőzhető fertőző betegségekről szóló írásomnak a polioval foglalkozó pontját, az valószínűleg könnyen össze tudja rakni, hogy mi történt Ukrajnában, de a dolog van olyan fontos, hogy külön is foglalkozzunk vele.

A történetet talán ott érdemes kezdeni, hogy a járványos gyermekbénulás elleni védekezésre két oltóanyag áll rendelkezésre: az elölt kórokozót tartalmazó IPV (inaktivális polio vakcina), amely Jonas Salk nevéhez fűződik, és az élő-gyengített vírust tartalmazó OPV (orális polio vakcina), melyet Albert Sabin nevéhez kötünk. (Innen az utóbbi klasszikus magyar elnevezése: Sabin-csepp. Ezt tényleg meginni kell, addig az IPV-t "szokásos" védőoltás módjára injekcióban adják be.) Összehasonlítva a két oltóanyagot, azt látjuk, hogy majdnem minden az OPV mellett szól: robusztus immunitást ad a megbetegedés ellen, legalább olyan jót, mint az IPV, ám az IPV-vel szemben kitűnő nyálkahártya-immunitást is ad, ami véd a kórokozó – akár klinikai megbetegedési nélküli – hordozása és ürítése ellen is (az IPV inkább "csak" szisztémás immunitást ad és így a megbetegedés ellen véd), ezáltal nem csak a beoltott alanyt védi, hanem a környezetét is, olcsó, jól tárolható és szállítható, egyszerűen beadható.

Azonban ott van az a szó, hogy majdnem.

Aki olvasta az írásomat, amelyben a szigorú hazai és a lazább oltási rendű nyugati országok járványügyi adatait vetettem össze, láthatta, hogy milyen drámai a különbség. (Amiből persze önmagában nem következik, hogy ez az oltási fegyelem hatása is (ugyanúgy, ahogy egy másik betegség itthoni gyakoribb előfordulása sem jelentené azt, hogy az meg az oltástól van): az országok számos más tényezőben is eltérhetnek, eltérnek. Az idézett írásom végén részletesen diszkuttáltam azt a kérdést, hogy ennek figyelembevételével mennyire erősen következtethetünk ezekből az adatokból az oltás hatásosságára. Természetesen, ha a többi bizonyíték alapján már elfogadottnak vesszük azt a tényt, hogy e betegségek ellen védő oltások hatásosak, akkor e hatás szemléltetésére tökéletesen megfelelnek ezek a térképek.)

Van azonban egy érdekes aspektusa a kérdéskörnek, amire a fenti írásom nem ad választ.

Védőoltás-ellenes körökben gyakran hallani, hogy Nyugat-Európában – ahol tehát nincs, vagy nem ilyen szigorú az oltási kötelezettség – ugyanúgy magas az átoltottság, mint nálunk. Értsd: tulajdonképpen szükség sincs a szigorú kötelezésre, ez lényeges konzekvencia nélkül elhagyható lenne, hiszen a védelem szempontjából úgyis az átoltottság számít, nem az, hogy kötelezően vagy választhatóan adják-e be az oltást. Csakugyan, ha megnézzük – akár épp ugyanabban a CISID adatbázisban, amiből az idézett írásom adatai is kikerültek – akkor azt látjuk, hogy a legtöbb nyugat-európai országban tényleg 90% körüli vagy akár fölötti például az MMR-rel való átoltottság. (Bár azért valójában vannak kivételek, például Ausztria vagy Franciaország.)

Ez első ránézésre igencsak furcsa lehet – a védelem szempontjából természetesen tényleg az oltás beadása számít, akkor viszont, ha az átoltottság így áll, hogyan lehet mégis ennyivel rosszabb a járványügyi helyzet Nyugat-Európában?

Két fejlesztésről szeretnék most beszámolni.

Az egyik hír, hogy a járványügyi adatok frissültek a CISID adatbázisban, ez azért fontos, mert ez alapján készítettem – többek között – az európai országok járványügyi helyzetét összehasonlító elemzéseket is. Mivel felkerültek a 2013-as év adatai is, így ezek a térképek és grafikonok egy évvel frissíthetővé váltak, amit most meg is tettem. Az összkép nem változott...

A másik egy sokkal izgalmasabb, bár némileg technikai jellegű fejlemény. Mint azt már annak idején is megírtam, az ilyen és ehhez hasonló adatvizualizációkat R statisztikai programcsomag alatt készítem (mely a biostatisztikai munka alapeszköze manapság). Amikor elkezdtem írni a blogot, grafikára egyszerűen az R alap grafikai eszköztárát ("base R graphics") használtam; az ábrák is így készültek. Azóta azonban felfedeztem Deepayan Sarkar fantasztikus csomagját, a lattice-t, mely egészen megváltoztatta a képemet az adatvizualizációról. Az adatok grafikus megjelenítése minden elemzési feladat fontos lépése kell legyen – sajnos az orvosi területen, pláne magyar viszonylatban, nagyon sokszor nem törődnek eléggé ezzel az aspektussal, pedig ha átgondoltan csinálja az ember, hihetetlen ereje tud lenni, és a későbbi elemzéseket is nagyban megkönnyíti, illetve csökkenti a hibázások esélyét. (Ahogy már Tukey is megmondta: "there is no excuse for failing to plot and look"...)

A lattice általános célú vizualizációs csomag, azonban egészen kiválóan alkalmas orvosi, epidemiológiai adatok vizualizációjára is. Mint a fentiekből is látszik, ez szívügyem, próbálok a publikációimban is minél többet megmutatni a jó adatábrázolások hasznából. A lattice pedig ezt remekül támogatja: a szintaxisa hihetetlenül logikus, szinte kiolvasható mondatokban kell leírni, hogy mit akarunk látni az ábrán, külön előnye, hogy mindig rákényszerít az adatok dimenzionalitásának végiggondolására és tudatos használatára, valamint, nem mellesleg, nagyon esztétikus a végeredménye.

Ezek okán már régóta a fejemben volt, hogy fogni kellene magam, és a blog grafikáit a nulláról újraírni teljesen lattice alá. Jelenthetem: a legelején említett adatfrissítés végre rávitt erre! Ha már egyszer hozzányúlok, akkor csináljuk jól... Úgyhogy mind az idősoros (longitudinális) adatok, mind a keresztmetszeti adatok ábrázolása immár teljesen lattice alatt történik.

Szokásosan a transzparencia jegyében (meg persze mert hátha valakinek hasznos) közzéteszem a teljes kódot, ami az ábrákat készíti:

http://medstat.hu/vakcina/FerenciTamasVedooltasokrolATenyekAlapjanGrafikonrajzolo.R

Kedvcsináló gyanánt egy kis összehasonlítás! (Néhol persze a végeredményben nincs hatalmas különbség: az csak a fenti szkriptből látszik, hogy mennyivel tisztább a kód, hogy mennyivel kevesebb külső csomagra volt szükség, és nem mellesleg, hogy mennyivel rövidebb – az új szkript hossza kevesebb mint a fele a réginek!)

Szendi Gábor honlapján megjelent egy írás, pontosabban szólva fordítás egy Tetyana Obukhanych nevű szerzőtől, mely arról értekezik, hogy van-e alapja az oltatlan gyermekek diszkriminációjának (iskolából való kitiltásuknak) azon az alapon, hogy az oltatlanságuk révén nem csak magukra, de másokra nézve is veszélyt jelentenek. Ez csakugyan rettentő fontos kérdés, hiszen ez e kötelezőség mellett szóló egyik legfontosabb érv, így nem felesleges ha utánanézünk, hogy az írásnak mennyi valóságtartalma van.

(Még azzal együtt is, hogy az ominózus honlappal nem először találkozunk, és, hogy immár a szerző jóhiszeműségét illetően is kialakulhatott egyfajta benyomás...)

Sokszor eszembe jut védőoltás-ellenes írásokat olvasva, amikor valami explicit fals dolgot látok, hogy vajon a szerző egyszerűen téved, vagy szándékosan nem mond igazat? Persze tudom, hogy a valóságban ez nem ilyen egyszerű dichotómia, és tudom – bár magam csak igen morzsányi pszichológiai ismeretekkel rendelkezem –, hogy a modern pszichológiai felfogás szerint nem is biztos, hogy ennek a kérdésnek van értelme... de azért sokszor ott motoszkál bennem.

Nyilván mindenki érti miért: ha tudományosan mindegy is, morálisan egyáltalán nem az. A jóhiszemű tévedéssel nincsen semmi baj, épp az lenne a gyanús, ha valaki soha nem tévedne (én magam is tévedtem e blogon, nem is egyszer), ez természetes, sőt, velejárója is a fejlődésnek. Sokkal nehezebben emészthető azonban meg, ha valaki szándékosan vezet másokat félre egy gyermekeink egészségét befolyásoló kérdésben.

Számomra a legjobb teszt a fenti kérdés megválaszolására az, hogy az állítást tevő hogyan reagál a cáfolatra. Ha jóhiszemű, úgy azt gondolom, hogy mindössze két lehetőség van: kijavítja magát vagy cáfolja a cáfolatot. Pont. Minden más (néma csönd, néma csönd + kimoderálás, "én csak átvettem ezt mástól", "igen, de ha figyelembe vesszük az észt építészet XVIII. századi fejlődési tendenciáit", "igen, na és mi a helyzet ezzel a másik betegségre adott másik oltás 43 évvel ezelőtti esetével?", "mennyit fizetett neked ezért a mocskos gyógyszerlobbi?" stb.) erős érv a rosszhiszeműség mellett.

Most azonban egy másik lehetőségen tűnődtem el. Mennyire lehet egy cikk tartalmát "véletlenül" helytelen módon visszaadni...?

Szendi Gábor (ismerhetjük ugyan korábbról – de ne az emberrel foglalkozzunk, hanem az állításaival) közzétett egy írást a HPV elleni oltás mellékhatásairól. Maga az írás nem különösebben érdekes, nem is akarok vele részleteiben foglalkozni, részint, mert aki olvasta a blogomat, az már fel van szerelkezve minden szükséges ismerettel, hogy ezt az írást (is) a helyén tudja kezelni, részint, mert a HPV elleni oltás, mivel nem kötelező gyermekkori oltás, amúgy sem az elsődleges fókuszom.

Hanem valami egészen mást szeretnék vele szemléltetni. Íme a rész, amiről beszélnék kicsit:

Arnheim-Dahlström és munkatársai a Dániában és Svédországban 2006 és 2010 között beoltott 300 ezer lány adatait hasonlította össze 700 ezer nem oltott lányéval. Az oltást követő 180 napban 3.4-szer gyakoribbá vált a Bechet betegség, amely az erek gyulladásával jár, és tünetei a szájban, nemi szerveken jelentkező fekélyek, szemgolyó gyulladást, de a belső szerveket is érintheti, sőt halált is okozhat. A Raynaud kór 1.67-szer vált gyakoribbá, míg az 1-.es típusú cukorbetegség gyakorisága 29%-kal nőtt. A szerzők megvizsgálták, vajon 180 napon túl van-e változás, de a Bechet betegség gyakorisága gyakorlatilag nem változott (3.5-ra nőtt), a Raynaud kór gyakorisága 1.5-re, a diabétesz 1.18-ra csökkent (Arnheim-Dahlström és mtsi., 2013).

Az igazán érdekes nem is az, hogy a fenti bemutatása a cikknek hamis. Az, de most nem erre akarom kihegyezni a mondanivalómat, úgyhogy csak röviden foglalom össze, hogy miért.

A lényeg, hogy a szerzők valójában nem 3 kórt vizsgáltak meg, mint a fenti szövegből tűnhet, hanem egy egész sor betegséget... szám szerint 53-at! Ami azért baromira nem mindegy, mert minél több betegséget vizsgálunk meg, annál több fals találatot fogunk kapni (mind negatív, mind pozitív irányban – erre még mindjárt visszatérek). Logikusan, hiszen a vizsgálatok nem csalhatatlanok: minden vizsgálat adott valószínűséggel fals találatot ad, márpedig ha ez így van, akkor a vizsgálatok számának növekedtével természetesen nő a fals találatok száma is. Konkrétabban: ha 5%-os szignifikanciaszinten döntünk arról, hogy egy betegség védőoltással való összefüggése szignifikáns-e (itt most ez történt), az magyarán azt jelenti, hogy 100 vizsgálatból várhatóan 5 esetben kapunk fals találatot.

Most pedig elárulom, hogy az 53-ból 24 betegség esetében összesen nem volt öt oltott és megbetegedett személy a két országban (296 ezer oltott között!!), ezért ezeket nem vetették alá részletes analízisnek, a maradék 29 betegségnél 3 esetben az oltottak között gyakoribb, 2 esetben az oltottak között ritkább volt az adott megbetegedés előfordulása. (Igen, ez nem elírás: az epilepszia és a bénulás ritkább volt az oltottak körében. Szendi úr, minő véletlen, most bezzeg nem következetes módszertani hibájában, és nem ír olyanokat, hogy a HPV elleni oltás véd az epilepszia ellen, vagy, hogy véd a bénulás ellen...) Teljesen logikusan, hiszen a fals találatok között lesz ilyen és olyan irányú is. Akkor most mit is jelent ez ez eredmény...? Arról nem is beszélve, hogy a három betegség egyike sem volt a két vizsgált országban egyaránt szignifikáns, hogy csak egynek volt 3-nál nagyobb a relatív rizikója, de az épp az, amelyikből mindössze 5 beteg volt, hogy semmilyen szabályos időbeli mintázat nem rajzolódott ki az oltás beadásának és a betegség fellépésének időpontja között, és így tovább, és így tovább.

De, ahogy írtam is, nem ez a lényeg. Lehet mondani, hogy Szendi figyelmetlenül olvasta a cikket és ezek nem tűntek fel neki, trehányul írta meg az összefoglalót és ezért nem tért ki mindezekre, azt se tudja, mit jelent az, hogy szignifikanciaszint vagy többszörös összehasonlítások helyzete, úgyhogy meg se értette ezt stb. stb., ezek mellett mind lehet érvelni... de vajon hihető-e, hogy az általa idézett cikknek még az absztraktját sem olvasta el? Vagy legalább annak a Konklúziók részét...? Abban ugyanis ezt találjuk:

Conclusions This large cohort study found no evidence supporting associations between exposure to qHPV vaccine and autoimmune, neurological, and venous thromboembolic adverse events. Although associations for three autoimmune events were initially observed, on further assessment these were weak and not temporally related to vaccine exposure. Furthermore, the findings need to be interpreted considering the multiple outcomes assessed.

Még egyszer, mindebből Szendinél a következő lett:

Arnheim-Dahlström és munkatársai a Dániában és Svédországban 2006 és 2010 között beoltott 300 ezer lány adatait hasonlította össze 700 ezer nem oltott lányéval. Az oltást követő 180 napban 3.4-szer gyakoribbá vált a Bechet betegség, amely az erek gyulladásával jár, és tünetei a szájban, nemi szerveken jelentkező fekélyek, szemgolyó gyulladást, de a belső szerveket is érintheti, sőt halált is okozhat. A Raynaud kór 1.67-szer vált gyakoribbá, míg az 1-.es típusú cukorbetegség gyakorisága 29%-kal nőtt. A szerzők megvizsgálták, vajon 180 napon túl van-e változás, de a Bechet betegség gyakorisága gyakorlatilag nem változott (3.5-ra nőtt), a Raynaud kór gyakorisága 1.5-re, a diabétesz 1.18-ra csökkent (Arnheim-Dahlström és mtsi., 2013).

A kérdésem egyszerű: vajon lehet ilyet véletlenül, jóhiszeműen csinálni...?

Utóirat: Ezt az írásomat valaki belinkelte Szendi Gábor Facebook-oldalára:

Szendi Gábor adott is rá választ, csakhogy arra meg kapott viszontválaszt, így úgy döntött, hogy a következő az egyszerűbb megoldás:

Nem tudom szükséges-e külön idéznem, van egy idevágó rész az írásomban...

FRISSÍTÉS (2016. 02. 10): A történetnek folytatása is lett, mely a bejegyzés végén olvasható.

Talán sokan tudják, hogy tavaly nyáron egy új oltóanyag jelent meg a magyar piacon: a B szerocsoportú meningococcus ellen védelmet nyújtó Bexsero. (Meningococcus elleni védőoltás már korábban is létezett, de nem ezen szerocsoport ellen.)

Számomra is kissé váratlan módon, ez az oltás komolyabb vihart gerjesztett a Házi Gyermekorvosok Egyesületének szervezésében megrendezett Gyermekalapellátási Akadémia kerekasztal-beszélgetésein, melyeken magam is felkért előadó voltam. E diszkusszióhoz ugyan eleinte semmi közöm nem volt, de a későbbi alkalmakra már én is beleástam magam a témába, már pusztán tudományos kíváncsiságból is.

Nemsokkal később megkeresett a fenti beszélgetés egyik résztvevője, Dr. Lakos András, azzal, hogy felkérése van a Háziorvos Továbbképző Szemlétől egy cikk közlésére, melynek remek témája lehetne a Bexsero, és megkért arra, hogy – egy szerzőtársa mellé – én is csatlakozzak be szerzőnek a cikkhez. Természetesen igent mondtam a felkérésre, még örültem is, hogy végre lehetőség van, hogy higgadtan, objektíven, nem élőszóban, hanem egy végiggondolt írásban összeszedjük a tényeket erről az oltásról, és irodalmi hivatkozásokkal alátámasztott, tudományos formában közzétegyük.

(Lakos Andrást, bár nem kifejezetten védőoltásokkal foglalkozik, valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, akinek köze van az infektológiához: a kullancs terjesztette betegségeknek nemhogy hazai, vagy európai, de világszinten is ismert frontkutatója. 160 tudományos közleményére több mint ezer hivatkozása van, munkássága alapvetően határozta meg a kullancs terjesztette betegségek hazai diagnosztizálási és kezelési gyakorlatát.)

Nem szeretnék úgy fogalmazni, hogy a cikk "kritikus" volt a Bexseroval szemben, rendben, az igaz, hogy a gyártó valószínűleg nem az ilyen cikkeknek örül a legjobban, de én úgy gondolom, hogy a cikk mindenhol a tények alapján tárgyalta az oltást, minden egyes lényeges állítását alátámasztottuk, ahol tudásunk hiányos volt, ott azt jeleztük.

A cikket megírtuk, beküldtük, a folyóirat befogadta, betördelték, a visszaküldött korrektúrát kijavítottuk, megkaptuk a javított végleges változatot, majd...

...majd az történt, hogy kicenzúrázták. Jó, ez helytelen kifejezés, mert a cenzúra nem az, hogy valaki nem közli más írását, hanem az, hogy én nem közölhetem a sajátomat. Oké, akkor mondjuk úgy, hogy letiltották. Vagy mondjuk úgy... vagy egész egyszerűen ítélje meg mindenki maga, hogy ezt hogyan hívná:

Kedves [Lakos] Főorvos Úr!

Köszönjük, hogy beküldte kéziratát a Háziorvos Továbbképző Szemle folyóiratba "Egy új védőoltás, a meningococcus B elleni vakcina – Bexsero. Várakozások és kérdőjelek" címmel.

Tisztelettel tájékoztatom, hogy a szerkesztőbizottság és a lektor véleménye szerint kéziratát még korai lenne közölni az alapellátás orvosai számára a jelenleg rendelkezésre álló korlátozott tapasztalatok miatt, annak ellenére, hogy a kézirat mind formai, mind tartalmi szempontból közlésre alkalmas lehetne.

Megértésében bízva.
Üdvözlettel
Txxxxx Exxxxx
szerkesztőségi titkár

Nyilván miután már az oldalszámokat is tartalmazó levonat is elkészült (2015. 20. szám 66-69. oldal lett volna...), és az olvasókat ellenőrző tesztkérdéseket is bekérték tőlünk, jöttek rá, hogy kevés tapasztalat van ebben a témában, és emiatt korai lenne erről az írást közölni...

Hogy mi történt valójában, azt mindenkinek a fantáziájára bízom, én mindenesetre az idevágó dolgozatomban előreveszem ez elintézendő feladatok listáján annak bemutatását, hogy a gyógyszergyártóknak milyen befolyásuk van az elvileg független tudományos lapok publikációs tevékenységére...

(Kis kitérő azok számára, akik nem olvasnának ilyen folyóiratokat: ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy cikk valamilyen gyógyszerről vagy betegségről, majd előtte vagy utána "véletlenül" pont a referátumban tárgyalt gyógyszer gyártója hirdeti a készítményét. Persze nem arról van szó – mint azt az ilyen gyógyszeripar-ellenes összeesküvéshívő hibbantak sugallani szokták –, hogy a gyógyszergyárak kilóra megveszik a szerzőket, és ők ezért direkt írnak adott irányú cikkeket. A valóságban a szerzők túlnyomó többsége abszolút jóhiszemű, és az őszinte véleményét írja le, csak annyi történik, hogy a kiadó, aki egyfelől kapcsolatban van a gyógyszergyárakkal, másfelől azt is tudja, hogy milyen cikkek várhatóak, folyamatosan "menedzseli" a kettő összekötését: tájékoztatja a gyártókat, hogy milyen cikkek várhatóak, és érdekelt-e abban valaki, vagy fordítva, kézben tartja az iparból jövő felkéréseket stb. Félreértés ne essék, ezzel a világon semmi baj nincs, tökéletesen racionális, valószínűleg a legtöbbünk pontosan ugyanezt tenné, ha őt neveznék ki a lap élére. A probléma ott kezdődik, hogy ezzel a gyógyszergyártók indirekt függőségbe tudják hozni az – elvileg – független, kizárólag a tudomány, a megismerés érdekeinek alárendelt orvosi lapokat. Nem közvetlen függőségről van szó, mintha mondjuk ők válogatnák ki a cikkeket, de áttételesen mégis csak befolyást jelent, hiszen elejthetnek egy megjegyzést, hogy ha a lap közöl egy bizonyos cikket, akkor ne nagyon várjanak reklámmegrendelést tőlük a jövőben... Vagy, ami a legrosszabb, amikor az egész öncenzúrává szublimálódik: amikor a gyógyszergyárnak még informálisan sem kell "odaszólnia", mert a lap úgymond már magától tudja, hogy ezt jobb nem közölni, mert rázós lehet... Sajnos ez a magyar folyóiratokat vélhetően még jobban is érinti mint a nemzetközi lapokat, egyrészt, mert még sokkal jobban rá vannak utalva a gyógyszeripari reklámokból származó bevételekre, másrészt mert egy magyar szerzőnek kevés ösztönzője van arra, hogy az igazán jó kutatását ne egy nemzetközi lapban publikálja, ezért a magyar lapokban aránytalanul sok a felkért referátum, ami sok esetben közvetlenül gyógyszeripar által kért/támogatott. Egyébként egyénileg még a Háziorvos Továbbképző Szemlét is megértem, hogy nem könnyű az ő dolguk sem, és emiatt még csak azt sem tudom mondani, hogy "haragszom" rájuk a fentiek miatt... de ettől még tény, hogy ebben a műfajban a publikációs gyakorlaton emberek egészsége múlhat.)

A helyzet azonban az, hogy sem Lakos András doktort, sem engem nem abból a fából faragtak, hogy ennyivel el lehetne venni a hangunkat.

Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy – lemondva a folyóirat-publikációval járó presztízsről – inkább közzétesszük a visszautasított kéziratunk teljes szövegét, bárki számára elérhetően. (Mivel végülis nem közölték, így semmilyen copyright nem köt minket.) Íme:

http://medstat.hu/vakcina/Cikkek/Bexsero_VarakozasokEsKerdojelek.pdf

Kedvcsinálónak a cikk absztraktja:

Három kanadai egészségügyi vezető: infektológus, járványügyi szakember és oltási szakértő tollából jelent meg idén januárban egy szokatlan dolgozat egy rangos folyóiratban. Ennek referálására és kommentálására vállalkoztunk. A meningococcusok közül Magyarországon többnyire a B szerocsoportú okozza a legtöbb megbetegedést. Az ellene kifejlesztett egyik oltás (Bexsero) 2014 nyarától Magyarországon is kapható, és az immunológiai adatokon alapuló előzetes várakozások alapján védelmet adhat ezen ritka, de igen súlyos megbetegedés ellen. Az oltás azonban rendkívül költséges, a klinikai hatékonysága még tisztázatlan és szokatlanul gyakran okoz lázreakciót, főleg csecsemőkorban, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Bár az okozati kapcsolat távolról sem bizonyított, az oltás után néhány esetben Kawasaki betegséget észleltek.

Félreértés ne essék: szó nincs arról, hogy azt gondolnánk, hogy a cikkünk hibátlan, vagy, hogy minden megfogalmazott kérdőjel bizonyosan problémának fog bizonyulni. Az is lehet, hogy mindenben tévedünk. De akkor állításainkat – tudományos alapon – vitatni kell (aminek állunk elébe, sőt, örömmel vesszük!)... nem elhallgattatni.

Természetesen tudatában vagyok annak, hogy ez a lépésünk erősítheti azt a látszatot, hogy az oltás ellen vagyunk – azonban mi sem áll távolabb tőlem, itt is igaz, amit már milliószor elmondtam: nem az oltások mellett vagy ellen vagyok, hanem a tények mellett. Ezt az árat vállalom azért, hogy valami igen aprócska lépést tegyek (persze tudom, hogy én ehhez nagyon pici pont vagyok) abba az irányba, hogy a jövőben elvegyem az illetékesek kedvét az ilyen cenzúrázásoktól. Márpedig ha ez így lesz, akkor az épp a tudomány, a megismerés érdekeit szolgálja – és ennek révén az oltásokét is. Avagy fordítva megfogalmazva: remélem ebből a felelősök ráébrednek arra a tragikus helyzetre, hogy az ilyen húzások elsősorban nem nekem, vagy Lakos doktornak ártanak – hanem épp az oltásoknak (ideértve a Bexserót is!).

FRISSÍTÉS (2016. 02. 10): A történetnek folytatása is lett, mely itt olvasható.

Ha már egyszer az előadásaimat elkezdtem feltölteni a netre, akkor gondoltam ne maradjanak ki a védőoltásokról írt esetleges cikkeim sem. Merthogy most már ilyen is van: a Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle felkérésére egy kétrészes cikksorozatot írtam a védőoltásokkal kapcsolatos legfontosabb kérdésekről. Annál is inkább közzéteszem ezeket, mert azt hiszem jó összefoglalóját jelentik az egész blog/könyv anyagának (már amennyire 350 oldalt össze lehet 10-ben foglalni). Ilyen módon merem ajánlani mindenkinek gyors áttekintésre, de különösen a téma iránt mélyebben érdeklődőknek, orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak (mert némileg azért szaknyelven íródott).

A Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle volt olyan kedves, és hozzájárultak, hogy a cikkeket teljes szövegükkel is közzétegyem:

• Ferenci Tamás: Védőoltások a gyakorlatban: hatások, mellékhatások, döntések I. GYERMEKGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ SZEMLE 20:(1) pp. 45-50. (2015). Link.
• Ferenci Tamás: Védőoltások a gyakorlatban: hatások, mellékhatások, döntések II. GYERMEKGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ SZEMLE 20:(2) pp. 99-104. (2015) Link.

Feltöltöttem a két cikket összefűzve is (hátha valaki például elküldeni akarja, és kényelmesebb, ha egy fájlban ott van mindkét, amúgy is szorosan összetartozó rész), ez itt érhető el.

Szisztematikus olvasók minden bizonnyal emlékeznek rá, hogy a Mi a különbség az "után" és a "következtében" között...? pont egyik illusztrációja az volt, hogy az Infanrix hexa nevű védőoltás "megölt" 36 csecsemőt egyes védőoltás-ellenesek szerint. Az ott idézett példa azzal próbálta ezt bebizonyítani, hogy egyszerűen megszámolta, hogy hányan haltak meg a védőoltás beadása után – ami persze teljesen abszurd, sőt, ahogy a fenti bejegyzésben be is mutattam, a konkrét szám pont hogy megnyugtató, ami az oltás utáni halálozási kockázatot illeti.

Úgy tűnik azonban, hogy a dolog újra meg újra előjön, de nem akarok gúnyolódni, mert a mostani változat már sokkal komolyabban vehető. Illetve egyáltalán, komolyan vehető, mert egy olyan módszert használ, aminek végre értelme is van: azt vizsgálta meg egy szerző, hogy időben hogyan csoportosulnak a halálozások az oltás beadása után. Ez már egy működőképes módszer (sőt, olyan adatoknál, amiket használ, igazából ez az egyetlen működőképes módszer).

Sajnos azonban a szerző által használt adatoknak vannak limitációik, amiket illett volna figyelembe venni. E nélkül ugyanis újfent teljesen fals konklúziókra lehet jutni...

Mivel ez már egy elég speciális szakkérdése az oltásbiztonságnak, így nem untatnék mindenkit a részletekkel, az érdeklődő olvasónak viszont merem ajánlani, hogy olvassa végig az egész vitát, ami itt érhető el. (Ez az ún. Pubmed Commons: a Pubmed bevezette egy ideje, hogy minden cikk alatt lehet észrevételt tenni, ami szerintem egy remek ötlet.) Elképzelhető, hogy a legalján a "More from" linkre kell kattintani, hogy minden bejöjjön.

Mint azt biztos mindenki észrevette, pár hónappal ezelőtt jelentősen átalakult a blog kinézete. Amiért erről külön bejegyzést írok, az az, hogy mindez nem a saját munkám eredménye: a webes dolgok nagyon messze állnak tőlem. Nem úgy mint PostTenebrasLux nick-nevű olvasótól, akik hihetetlen gyakorlottsággal – és tudással – csiszolta a réginél sokkal szebbre, modernebbre a blog kinézetét. (Mondanom sem kell, ingyen és bérmentve, pusztán lelkesedésből, hogy ezzel is segítsen.) Hadd mondjak neki ezúton is, nyilvánosan, köszönetet!

Az ide kapcsolódó kérés: ha bármi további ötlet, vagy hiba-jelentés van, azt kérlek osszátok meg velem/velünk! (Lehetőség szerint böngésző- és operációs rendszer-verzióval.)

Egy félig-meddig offtopik bejegyzés következik. Alapvetően egy másik saját munkámról szól, és bár a blogot nyilván nem tervezem személyes bloggá átalakítani, de ezt a témát most úgy gondolom fontos megemlíteni itt is, mert kapcsolódik az e blogon tárgyaltakhoz dolgokhoz (is).

Elkezdtem írni egy esszét, melyben megpróbáltam általában, tehát nem egy konkrét témára (mint a védőoltások) fókuszálva összeszedni a leggyakoribb hibákat és félrevezetéseket, amik orvosi területen, orvosi adatok elemzése kapcsán elő szoktak fordulni.

Ha valakit érdekel, a következő linken érhető el:

http://medstat.hu/OrvosiSzemetkosar.html

Egyelőre még elég félkész a dolog, de gondoltam szólok róla, annál is inkább, mert természetesen minden észrevételt a legnagyobb örömmel veszek ehhez!

Korábban már többször eszembe jutott, hogy a blog írásait lehetne interjúkkal is színesíteni, volt is egy-két ötletem, hogy melyik infektológussal lehetne érdekes riportot készíteni, de ez aztán elsikkadt. Most azonban úgy adódott, hogy visszatértem erre az ötletre, sőt, meglepő módon az első alany nem is infektológus, védőoltási szakértő vagy hasonló lett, hanem egy bioetikus, Dr. Szebik Imre. Ezúton is köszönöm neki, hogy vállalta az interjút!

(Háttér: nemrégiben részt vettem egy beszélgetésen a védőoltások kapcsán, ahol Szebik Imre is meghívott hozzászóló volt. Az egész beszélgetés hangulata olyan volt, hogy végig az volt a benyomásom, hogy nem tud nagyon sok gondolatot elmondani, amit egyébként szeretne, ráadásul úgy éreztem, hogy ezek fontos gondolatok lennének, olyan elvek, amiket én is vallok. Ezért a beszélgetés után emailben megkerestem, mert szerettem volna lehetőséget adni, hogy nyugodtabban, a részletekre is kitérve át lehessen beszélni ezeket a kérdéseket.)

Névjegy: Dr. Szebik Imre 1991-ben szerzett orvosi diplomát a Semmelweis OTE-n. Posztdoktori ösztöndíjasként dolgozott a montreali McGill Egyetem Klinikai Kísérleti Kutatócsoportjának Orvosbiológiai Etikai Csoportjánál, ahol 1999-ben kísérletes orvostudományban (bioetikai specializáció) mesterfokozatot is szerzett. Szintén dolgozott posztdoktori ösztöndíjasként a houstoni Texasi Egyetem MD Anderson Rákkutató Központjának Klinikai Etikai Tanszékén. Hazatérése után 2003-ban jogi szakokleveles orvos képzettséget szerzett, PhD fokozatát 2005-ben védte meg, „A génterápiás technikák klinikai alkalmazásának etikai kérdései” címmel. Egy évtizeden át tagja a SOTE majd az ETT Tudomány- és Kutatásetikai Bizottságának, az Európai Bizottság bioetikai szakértője. Jelenleg a Semmelweis Egyetemen Magatartástudományi Intézetében oktat bioetikát, valamint végez kutatómunkát, elsősorban a genomika, a biotechnológia és a szülészet etikai vonatkozásai kapcsán.

Ferenci Tamás: A magam részéről nagyon fontosnak tartom az etikai szempontok érvényesítését (most az egész védőoltásos kérdéskörtől teljesen függetlenül is) az orvostudományban, így mielőtt belevágunk, azzal szeretném kezdeni, hogy ragadjuk meg az alkalmat, hogy kicsit „népszerűsítsd” a tudományágadat. Ezen belül is különösen – mivel szerintem sokaknak nem világos ez – kérlek mesélj arról, hogy mit csinál egy bioetikus: milyen problémákkal foglalkozik, milyen eszközökkel, hogyan…? Reggel nyolcra bejössz, és etikát gyártasz?

Szebik Imre: A bioetika alapvetően az orvostudomány, a biológia, a biotechnológia etikai kérdéseivel foglalkozik, és mint ilyen, egy interdiszciplináris tudomány. Most, így a XXI. század elején a filozófia, a teológia, a jog, a biológia és az orvostudomány területének képviselői foglalkoznak ezzel a témával a legtöbbet. Ez alapvetően egy elméleti stúdium, noha létezik sok empirikus kutatás is, például fölmérni azt, hogy mennyire valósul meg a tájékozott beleegyezés egy beavatkozás kapcsán.

Akkor már a teljesség kedvéért mostantól nem csak akkor írok, ha egy új előadást rakok fel, hanem akkor is, ha egy régit lényegesen frissítek. Most ugyanis ez történt: alapvetően bővítettem a Védőoltások című előadásomat.

A vetített anyag elérhető a szokott helyen!

Bármilyen meglepő (a védőoltás-elleneseknek valószínűleg pláne...), de két és fél év blog-írás kellett ahhoz, hogy először előforduljon, hogy egy gyógyszergyár pénzt ajánl valamilyen védőoltásokkal kapcsolatos munkámért. (Konkrétan: előadás tartásáért.) Így adódott a kérdés, hogy most vajon mit csináljak, hiszen a pénzt – a függetlenségem biztosítása érdekében – értelemszerűen nem fogadhatom el.

A könyvem esetében ugye úgy oldottam meg a problémát, hogy teljes egészében lemondtam minden anyagi díjazásról (nem csak szerzői honoráriumot nem vettem fel, de a példányok után járó jogdíjról is lemondtam), így végeredményben egy fillért nem láttam az egészből. Persze többen közölték utána, hogy nem vagyok normális, néhányan – és most ez lesz az érdekesebb – pedig azt, hogy azért nem vagyok normális, mert még ha nem is akarok pénzt felvenni, ilyenkor azt kell csinálni, hogy elfogadja az ember és felajánlja jótékony célra. (Valójában azért nem teljesen ész nélkül jártam el: azért nem ezt csináltam, mert az drágította volna a könyvet, én pedig azt szerettem volna, ha az ára a legkevésbé korlátoz bárkit is a könyv elérésében.)

Most viszont nem volt ilyen szempont, így ennek megfelelően cselekedtem: a pénzt teljes egészében elfogadtam... majd az utolsó fillérig át is utaltam a Gyermekétkeztetési Alapítványnak.

És egyúttal megragadom az alkalmat, hogy deklaráljam, hogy a jövőben is e szerint fogok az ilyen pénzekkel eljárni: teljes egészében jótékony célra fordítom.

(Adódik a kérdés, hogy miért épp ez az alapítvány. Eredetileg arra gondoltam, hogy valamilyen autistákat segítő szervezetnek utalom, de aztán letettem erről, nehogy valaki provokációnak érezze. A gyermekétkeztetés úgy jött, hogy azért valamilyen olyan célt kerestem, aminek van köze az egészséghez, lehetőleg a gyermekekéhez, de másrészről nem akartam, hogy bármi köze legyen konkrétan a védőoltásokhoz. A gyermekéhezés – általában megindító voltán túl – leírhatatlan kockázati tényezője egy sor betegségnek; így az ellene való küzdelem komoly népegészségügyi jelentőséggel (is) bír.)

Elöljáróban azzal szeretném kezdeni, hogy az IPM magazint nem ismerem túl régóta, talán ha egy éve akadt – teljesen véletlenül – a kezembe egy számuk. És azonnal ledöbbentem. Ebben persze biztos az is közrejátszott, hogy milyen sztár-, meg egészség-, meg opardon "életmód"-magazinok meg egyebek voltak az újságosstandon az IPM környékén, erre leveszem, és alig hittem a szememnek. Eszméletlen érdekes történelmi cikkek, de olyanok is, mint oknyomozó újságírók kulisszatitkai, matematikai (!) rész, de olyan, hogy még nekem is újat – és baromi izgalmasat – mutatott (máig emlékszem: nemtranzitív dobókockák), szabályos barkácsrovat, csak épp nagyfrekvenciás transzformátorokkal és egyebekkel... szóval szóhoz nem tudtam jutni, hogy ilyen környezetben egy ilyen újság létezik (és persze meg tud élni!). De mondanom sem kell, rettentően örültem, ha előfizető nem is lettem, azóta is több-kevesebb rendszerességgel megveszem.

Második elöljáró gondolat: ebben az újságban szokott Szendi Gábor is publikálni. Nincs ezzel semmi baj, egészen idáig csak olyan témákról írt az IPM-ben (legalábbis amit én is olvastam), amihez én nem értek, tehát igaza is lehet, azt meg félretettem, hogy az úriember más fórumokon olyan témákban is nyilatkozik, amihez viszont értek, és emiatt konkrétan tudom, hogy nem mond igazat. (Amúgy nem volt olyan nehéz ezt félretenni, egyrészt mert Szendi jól ír, másrészt meg amennyire meg tudom fél-kívülállóként ítélni, én is el tudom képzelni, hogy sok igazság van az első kategóriába tartozó írásaiban.)

A fenti helyzet azonban az IPM februári számával megváltozott.