Múlt hét szombaton a Népszava mellékletében jelent meg egy egész oldalas írás Kürti Katalin tollából a védőoltásokkal kapcsolatban. Többen buzdítottak rá a blogon a kommentek között, hogy írjak választ rá; ezt most meg is tettem. Eredetileg az volt a buzdítás tárgya, hogy ezt küldjem be az újságnak, gondoltam is rá, hogy megtegyem, de mire a végére értem, felmértem, hogy ez lehetetlen. Ha valaki elolvassa, akkor valószínűleg egyet fog érteni velem, hogy ez már pusztán terjedelmi okokból is reménytelennek látszik. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy mindenféle rövidítésekkel rossz esetben elrontom az írásomat, inkább leközlöm itt a blogon, egyben, ahogy megírtam, hiszen a blog akármennyi szöveget elbír. Manapság talán még fontosabb is, hogy online elérhető legyen, mint hogy ki legyen nyomtatva. Vágjunk tehát bele!

Egy talán meglepő állítással kell kezdenem: alapjaiban egyetértek a cikk szerzőjével. Azt írja, "tegyünk meg mindent gyermekeink egészségéért", amivel mélységesen egyet tudok érteni. Sőt, továbbmegyek: ami talán még meglepőbb, a konkrét módszerével is egyet tudok érteni! Tökéletesen egyetértek ugyanis, hogy a kritikus szemlélet milyen fontos; nem akarok nagyképűsködni, de azt hiszem kevés ember van az országban, aki nálam többet tenne – az orvostudomány terén – ennek terjesztésért elsősorban orvosok, de néha még a laikusok körében is. Kürti Katalinnak teljesen igaza van: amekkora mennyiségben áradnak felénk a – nagyon is eltérő minőségű... – információk e területen (is), így a kritikus szemlélet valóban létfontosságú ahhoz, hogy olyan következtetésekre jussunk, melyek hirdetésével tényleg a gyermekek egészségéért teszünk.

A probléma ott van, hogy a "kritikus szemlélet"-be beletartozik két dolog, ami fájdalmasan hiányzik Kürti Katalin írásából: az, hogy az álláspontunkat alátámasztó bizonyítékokat is kritikusan szemléljük, és az, hogy ne kiragadott bizonyítékokat értékeljünk, hanem teljes képet igyekezzünk alkotni, minden szempont figyelembevételével.

Nem akarok terminológiai vitákba belemenni oltásellenes vs. oltáskritikus ügyben (a védőoltás-ellenesek egy része kitalálta, hogy sokkal jobban hangzik, ha magát oltáskritikusnak hívja, akinek semmi baja az oltásokkal, csak – mondjuk – biztonságos oltásokat akar, tehet ő róla, hogy ez sem az, meg az sem, meg amaz sem?!), de egy dologra azért felhívnám a figyelmet. Maga a szerző írja más helyütt, hogy oltáskritikus az, aki nem feketén-fehéren látja a kérdést. Amint fent is írtam, nagy örömmel veszem ezt a látásmódot; de akkor már érdemes olyan szemmel is végignézni Kürti Katalin írását, hogy hányszor látja feketén, és hányszor fehéren a kérdést...

(Igen ironikus módon a fenti jelenségre épp Kürti Katalin szervezete szolgáltat látványos illusztrációt. Honlapjuk közepén egy pirossal szedett Fontos felirat alatt olvashatjuk, hogy ők "nem az oltások ellen" emelnek szót, "hanem azok kötelezőségének megszüntetéséért". A munkatársaink pont alatt legelső helyen szereplő szakmai tanácsadó nevét beütve a Google-be, az első találatok között jön be az interjúja, melyet "A védőoltás bűn" címmel (így!!) adott egy internetes tévének. Tehát ők nem védőoltás-ellenesek, ugyanmár, dehogy, természetesen nem az oltások ellen emelnek szó (és fel is háborodnának, ha valaki ezt mondaná rájuk!), mindössze annyi van, hogy az első helyen felsorolt munkatársuk "A védőoltás bűn" címmel ad interjút...)

Én azonban saját magammal szemben pontosan ezt az elvárást támasztom: nem "oltáspárti" vagyok, hanem valóságpárti, azaz az oltásokat támogató bizonyítékokat is ugyanolyan kritikus szemmel vizsgálom meg, és az ellenkező bizonyítékokat sem hagyom figyelmen kívül. Aki követi tevékenységemet, az valószínűleg számos példát tud is arra hozni, hogy ez a kijelentés nálam nem csak levegő bemondott malaszt.

Kürti Katalin cikkének már a felütése is erős: "Donald Trump és felesége már az elnöki beiktatás előtt is beszéltek az oltásokról [mint az ide rakott link is mondja, hogy ti. ellenzi a védőoltásokat]". Előre kell bocsátanom, hogy tőlem – szemben eszerint Kürti doktornővel – távol áll a tekintélyszemélyre történő hivatkozás, mint érvelési megoldás, tehát, hogy valami azért igaz, mert egy híres ember mondja. De még ha ettől el is tekintünk: komolyan? Donald Trump mint tekintélyszemély egy orvostudományi kérdésben? Donald Trump?!

Ezen még mosolyoghatunk, ám ami ezután jön, az már kevésbé vicces; kezdve azzal, amikor Kürti Katalin rátér az autizmus kérdésére.

"Amerikában évek óta „autizmus járványról" beszélnek", írja a szerző. Nyilván csak helyhiány miatt nem említi meg Kürti doktornő, hogy valójában ma sem tudjuk, hogy ebből a növekedésből mennyi a valós, és mennyi a látszólagos. De ettől függetlenül az alapgondolatban igaza van: ez egy rendkívül aggasztó jelenség, és kiemelten fontos lenne, hogy többet tudjunk az okairól. Pontosan ezért van az, hogy én magam is, a gyermekkori cukorbetegségtől eltekintve (mely a szakmai munkám, érdeklődésem egyik fókusza, védőoltásoktól teljesen függetlenül) talán az autizmussal kapcsolatos bejegyzésembe fektettem a legtöbb munkát, a szokottnál is alaposabb irodalomkutatás végeztem, beszéltem autista gyermeket nevelő szülőkkel stb., az eredményt mindenki elolvashatja az erről szóló írásomban.

Nézzük Kürti doktornőnek mi mondanivalója van a témában! Először is előveszi orvostudományi kérdések eldöntésének legborzasztóbb módszerét: "Egy 2013-ban publikált cikk szerint 1978-ban 10.000-ből 1, 2013-ban már 50-ből 1 gyerek lett autista. [...] Az orvosok és a kutatók már a 60-as évektől rámutatnak arra, hogy a gyermekpopuláció egészsége romlik, és ez a rosszabbodás egybeesik az egyre nagyobb számú oltás bevezetésével". Nehéz elhinni, hogy Kürti doktornő tényleg komolyan azt gondolja-e, hogy a '60-as évek és napjaink között csak és kizárólag az oltások számában van különbség?! Viszont ha nem, akkor meg honnan tudja, hogy az egymillió különbség közül az oltások (is) felelősek...?

De ez még csak hagyján. Mert ettől legfeljebb úgy tűnhet, hogy akkor nem tudjuk mi a helyzet, a valóságban azonban nagyon is van erről információnk, ugyanis – bár Kürti doktornő komplettül elhallgatja – de ebben a kérdésben egy egész sor vizsgálatot végeztek. Van köztük önkontrollos esetsorozat, van köztük kohorsz, van köztük eset-kontroll. Van köztük lengyel tanulmány, van köztük dán, van köztük angol, van köztük japán. Van köztük ami néhány száz gyereket vizsgált, van ami több mint félmilliót.

Egyetlen közös pont van bennük: az, hogy egységesen azt találták, hogy az oltások nem hozhatóak összefüggésbe az autizmussal.

Bocsánat, még egy közös van bennük: az, hogy egyikről sem olvasható egyetlen szó sem Kürti Katalin cikkében. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy a két közös vonás vajon független-e egymástól...

Én tényleg adok a kritikus gondolkodásmódra, úgyhogy szó nincs arról, hogy azt állítanám, hogy ezek a tanulmányok mind hibátlanok. Épp ellenkezőleg, egy külön írásban foglalkoztam nagyon részletesen a felhasznált módszerek, előnyeivel, hátrányaival, bizonyítóerejük korlátaival. E kutatásoknak tehát természetesen mind vannak kisebb-nagyobb limitációi, ám a bizonyítékok összessége nem sok kérdést hagy. Ebből is adódik, hogy természetesen nem arról van szó, hogy ezeket a kutatásokat nem lehet kritizálni, ellenkezőleg: én örülnék a legjobban, ha Kürti doktornő kritizálná őket... Egyet nem lehet (nem illik): figyelmen kívül hagyni őket. Mert ha ezt tesszük, akkor már nem a kitűzött célunkat fogjuk szolgálni.

Azt írtam az előbb, hogy nem sok kérdést hagy; akkor tehát most ezen tanulmányok fényében biztosan kijelenthetjük, hogy az oltásoknak nincs közük az autizmushoz? Nem. Nem csak az említett limitációk miatt, hanem azért sem, mert az epidemiológiában nincs olyan szó, hogy "biztos". Sok száz kutatást olvastam az autizmus okairól – oltásoktól teljesen függetlenül is –, úgyhogy úgy szoktam fogalmazni: millió lehetőség merült fel, mint potenciális ok, és ezen milliónyi lehetőség közül nincs még egy amit annyira biztosan ki tudnánk zárni, mint az oltásokat.

(Kitérő: Kürti doktornő említi, hogy egy William Thompson nevű kutató szerint a CDC, az amerikai járványügyi szerv meghamisított egy ilyen témájú kutatást. Muszáj erre is pár mondatban kitérnem: Thompson valóban köti az ebet a karóhoz, hogy ez történt, de a kérdésben egyáltalán nem látni tisztán. Egy Brian Hooker nevű ismert védőoltás-ellenes aktivista írta meg az úgymond valódi – tehát nem meghamisított – adatok elemzését, csakhogy ekkor kiderült, hogy egészen botrányos módszertant használva jutottak arra a megállapításra, hogy az MMR oltás összefüggésbe hozható az autizmussal, legalábbis az afro-amerikai gyerekek körében. (Ilyenben jártasak kedvéért: többek között konkrétan semmilyen (!) confounder-re nem kontrollált, tehát ahelyett, hogy csinált volna egy logisztikus regressziót, egyszerűen berakta a számokat egy χ²-próbába! A cikket később vissza is vonta a folyóirat.) Azóta ráadásul elérhetővé tették a meghamisítást állítólagosan bizonyító teljes dokumentációját a kutatásnak, mondanom sem kell, nyoma nincs semmilyen rosszhiszemű hamisításnak. Egy szó mint száz, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a világon semmi alapja nincs ennek az egész sztorinak, de nekünk tulajdonképpen nem is ez az érdekes, hanem az, hogy mennyire irreleváns az egész: nem csak azért, mert afro-amerikaiakra vonatkozik (kissé ironikus lenne, de nyugodtan mondhatnám, hogy magyar viszonylatban még ez a kutatás is megerősítette, hogy az MMR oltás nem okoz autizmust...), hanem azért is, mert ez a kutatás annyira jelentéktelen az oltás/autizmus területen belül, hogy én történetesen még csak meg sem említettem mint alátámasztást, az erről szóló írásomban...!)

Ebben az egészben a legijesztőbb – immár nem az oltások szempontjából – nem is az, hogy sokat sejtetően megemlít egy teóriát, amiről igen biztosan tudjuk, hogy nem igaz, hanem az, hogy egy hangot nem szól azokról, amikről meg igen biztosan tudjuk, hogy igazak. Anyai életkor? Apai életkor? Születéskori komplikációk? Ezek hol maradtak a cikkből Kürti doktornő...? Újra mondom, ennek már semmi köze nincs az oltásokhoz: ez egyszerűen az autizmussal kapcsolatos félrevezetés, hogy valaki úgy ír az autizmus okairól, hogy ezeket még csak meg sem említi...!

Az elején azt mondtam, hogy kiemelten fontos, hogy többet tudjunk az okairól, ha viszont ez így van, akkor aki ebben vezet félre embereket, az kiemelten árt. És nem, nem a védőoltásgyártóknak, ugyanmár, nem is nekem vagy a népegészségügyi szerveknek – hanem elsősorban és mindenekelőtt épp maguknak az autistáknak és családjaiknak!

"Egyre több és több kérdés és kétség merül fel, aminek tisztázására mind az orvosok, mind a szülők válaszokat várnak" írja Kürti doktornő, és ezzel elérünk egész cikkének talán legbosszantóbb aspektusához, amire a fenti is példa volt: ahhoz, hogy milyen tökéletesen hagy figyelmen kívül minden ilyen kétségre adott választ. Mert – szemben azzal amit az írása sugall – ezen kétségekre nagyon is léteznek válaszok, igen, lehet, hogy nem igazak, akkor vitatkozzon velük, de azt ne mondja, hogy ezekre még várni kell... hogy mást ne mondjak, én magam 500 oldalt írtam tele velük (melyet fent van a blogomon, megvásárolható könyvként, vagy ingyen letölthető a webről), ám Kürti doktornő egész egyszerűen úgy tesz, mintha ez nem is létezne, és gondosan elkerüli, hogy bármilyen választ adjon rájuk. Meg sem próbál reagálni a cáfolataimra, mintha azok nem is léteznének, csak megismétli a kiinduló, már rég cáfolt állításokat még egyszer...

Az autizmust már említettem, hozhatnám példának az alumínium kérdését is, melyről szintúgy egy bekezdésen keresztül értekezik, mintha nem is létezne az ezzel kapcsolatos – több mint egy éve publikált! – kutatásom, melyben igazoltam, hogy a magyar gyerekek 60 évre visszamenőleg soha olyan kevés alumíniumot nem kaptak a védőoltási program révén, mint napjainkban. Félreértés ne essék, nem az bosszant, hogy nem ad nekem igazat ezekben a kérdésekben. Épp ellenkezőleg! Én örülnék a legjobban, ha erről vitatkoznánk. Pont az bosszant, hogy nem vitatkozunk erről. A vitában a felek ugyanis reagálnak a másik mondanivalójára, én megtettem ezt a magam részéről, reagáltam a védőoltás-ellenes állításokra, Kürti doktornő meg mit tesz? Viszontcáfolat, vagy ilyesmi? Ugyan már, megismétli ugyanazokat, mintha mi sem történt volna, tudomást sem véve a cáfolatokról... Persze, lehet így is, de akkor meg nem kellene más helyeken azon siránkozni látványosan, hogy miért nincs érdemi vita a felek között!

Sajnos az oltásellenes rémhírekkel szemben a valódi tudomány képviselői, mindezektől függetlenül, már pusztán kommunikációs szempontból is hatalmas hátrányban vannak, pláne a modern média viszonyai mellett. Kürti Katalin cikke erre is nagyon jó példát hoz: "olasz nanotechnológiával foglalkozó kutatók 2017. elején megjelent cikkükben arról írnak, hogy vizsgálataik szerint mi minden található az oltásokban még azon felül is, amiről eddig tudtunk". Őszintén kíváncsi volnék, hogy az ezt a hírt hangoztatók között hányan vannak, akik vették a fáradságot, és ténylegesen el is olvasták a cikket, mégpedig kritikusan (ugyebár...). Én megtettem, utánanéztem, konzultáltam olyan emberekkel, akik ismerik a benne leírt módszereket. Röviden összefoglalva: elég jó eséllyel az egész cikk úgy hülyeség, ahogy van. Több okot is tudnék mondani, hogy miért, de mivel most nem akarom az olvasókat untatni ezzel, egyetlen példán szemléltetném: a cikk a 3. oldal alján azt írja, hogy "When the water and saline the vaccine contains are evaporated, the biological/physical components emerge on the filter and it is then possible to observe them". Ezzel csak egy szépséghiba van: a szerzők által alkalmazott FEG-ESEM módszer egyik központi jellemzője pont az, hogy 100%-os relatív páratartalmat tart fenn! Csakhogy akkor a víz természetesen nem tud párologni... (Épp ez a kifejezett lényege a "wet mode"-nak!) Innentől kezdve eleve minimum kérdés, hogy mennyire hihető el egy olyan cikk, melyben a szerzők vizsgálati módszerként leírnak valamit, ami pont hogy nem kompatibilis a műszerükkel, emellett talán már meg sem említem, hogy ha tényleg párologtattak, akkor meg arról nem lehet fogalmunk sem, hogy a részecskék, amiket kimutattak, mind eleve részecskeként voltak jelen az oltásban, vagy pedig a minta előkészítése során kristályosodtak, csapódtak ki az oldott ásványi anyagból. A kutatásban, mit ad Isten, nem volt sem pozitív, sem negatív kontroll, így erről végképp fogalmunk sem lehet...

Hogy miért emlegettem a kommunikációt, meg az oltásellenesek előnyét? Csak nézzünk rá még egyszer erre a mondatra: "olasz nanotechnológiával foglalkozó kutatók 2017. elején megjelent cikkükben arról írnak, hogy vizsgálataik szerint mi minden található az oltásokban még azon felül is, amiről eddig tudtunk". Nem szidni akarom, ellenkezőleg, úgy tökéletes, ahogy van. Egyetlen mondat, megjegyezhető, érthető bárki számára, olasz kutatók, nanotechológiával (wow!) foglalkoznak, ez innen kezdve nyilván nagyon komoly kutatás, világos üzenettel: ki tudja mi minden van az oltásban (amikről nem is tudtunk eddig!). Egyetlen mondat, tökéletesen érthető, és kitűnően alkalmas arra, hogy elplántálja mindenkiben a torokszorító érzést, hogy akkor most gyermekeink kicsiny testébe vajon arzént meg plutóniumot injektálnak...? És mi van nekem ezzel szemben? Az, hogy "na de álljunk meg, a téremissziós elektronágyú-pásztázó elektronmikroszkóp a real wet mode miatt 100%-os relatív páratartalmat tart fenn, ezzel szemben a cikkben 3. oldal alján..." Hahaha!

Ez sajnos általános jellemzője annak, hogy a valódi tudomány miért van nagyon nehéz helyzetben a rémhírterjesztéssel szemben...

Érdemes egy bekezdés erejéig kitérni arra is, hogy Kürti doktornő szerint hogyan kellene "több oldalról" közelíteni a kérdéshez. Az itt általa leírtaknak szinte minden mondatát lehetne kommentálni, most én egyet említenék meg, egyszerűen azért, mert a "kritikusság" szempontjából elég tanulságos példa: "Jó lenne, ha tájékozódnának arról is, hogy járványok bizony oltottak körében is fellépnek". Nem is a mondat az igazán érdekes. (Persze, ha egy oltás nem 100%-os védelmet ad – mint ahogy nyilván semelyik sem 100%-os hatásosságú, ahogy semmilyen orvosi tevékenység sem az – akkor természetesen oltottak is fognak megbetegedni, csak épp nem is ez a kérdés, hanem az arányok. Egészen mellbevágó aktuális példát szolgáltatnak erre a jelenleg zajló romániai kanyarójárvány adatai: az április 14-i helyzet szerint a 4793 betegből 4608 teljesen oltatlan, ez alapján kiszámolható, hogy az oltás hatásossága 98,9%!) Szóval nem is ez az igazán érdekes, hanem az alátámasztásul hozott hivatkozás, ami ez. És akkor fel kell tennem a kérdést: az oltások terén – mint tudjuk – kritikus Kürti Katalin ugyebár kritikusan nézte meg ezt az anyagot is? És vajon a kritikus megnézés során neki is feltűntek azok a dolgok, amik nekem? És már csak egyetlen kérdésem van: akkor most hogy is állunk a "kritikus"-sággal...?

A következő témája, a hazai helyzet kapcsán Kürti Katalin két dolgot tart fontosnak kiemelni. (A járványügyi helyzetünk véletlenül nincs köztük, de a cikkem legelején a fekete/fehérségről írtak fényében ezen lépjünk is tovább...) Az egyik, hogy milyen problémái vannak az oltást követő nemkívánatos események gyűjtésének hazánkban. Kürti doktornőnek igaza van. Az oltást követő nemkívánatos események gyűjtése Magyarországon ha nem is diszfunkcionális, de mindenesetre sok sebből vérzik. Csak érzékeltetésként: ma 2017. április 17. van, és még mindig nem került fel a 2016-os összesítő az OEK IKME honlapjára. (És sajnos nem egyszeri esetről van szó: egy két évvel ezelőtti interjúmban hajszálpontosan ugyanerről panaszkodtam.) Aztán beszélhetnénk ezen összesítő adattartalmáról, beszélhetnénk az egész folyamat transzparenciájáról, beszélhetnénk a bejelentések nyomonkövethetőségéről (érdemes pár nyugati példát is megnézni!), és így tovább...

Nem hinném, hogy ezt a helyzetet érdemes lenne valamiféle nagyon rossz ízű "mundér becsülete" jellegű okfejtés keretében szépíteni. Épp ellenkezőleg: ha valaki azt mondja, hogy "rendben mennek a dolgok", akkor azzal pont, hogy a védőoltás-elleneseknek tesz szívességet! Ha a tények talaján állunk, akkor – azt gondolom – nem csak lehetőségünk, kötelességünk is kijelenteni, hogy itt komoly hiányosságok vannak, ezzel nem védőoltás-ellenesek leszünk, pont fordítva, a védőoltás-ellenesség ellen hatna, ha ezeket a hiányosságokat a megfelelő állami szervek végre-valahára felszámolnák.

Csakhogy! A történetnek van egy másik aspektusa, ami kifelejtődött ezen a ponton Kürti doktornő cikkéből. Ez pedig az, hogy az oltást követő nemkívánatos események elemzése bár sok szempontból fontos (az elsők között szerepel az oltásokba vetett közbizalom fenntartása...), de speciel pont az oltásbiztonság szempontjából, értve ez alatt azt, hogy milyen mellékhatásai lehetnek egy oltásnak, szinte semmi jelentősége. Ha holnap mindenestül felszámolnánk az oltást követő nemkívánatos események gyűjtését, akkor sem tudnánk lényegesen kevesebbet arról, hogy mit okozhatnak az egyes oltások.

Ennek oka, hogy az ilyen, ún. passzív oltásbiztonsági adatok okozati kapcsolat felállítására lényegében alkalmatlanok. (És ennek megfelelően ez nem is céljuk.) A vonatkozó írásomban ezt részletesen bemutattam, tömören a lényeg, hogy: nincs kontrollcsoport. Abból, hogy kapunk jelentést 50 esetről (vagy 5-ről, vagy 500-ról), hogy valaki oltás után lett autista, lényegében semmit nem tudunk meg az oltás okozati szerepéről. Nemes egyszerűséggel azért nem, mert nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy oltás híján mi történt volna. Ha úgy 49 eset lett volna, akkor az oltás tényleg okozott autizmust, ha 50, akkor semmi szerepe nem volt, de ha 51, akkor még kifejezetten védett is autizmus ellen! Abba, hogy 50 ilyen bejelentést kaptunk, mindhárom lehetőség belefér! Hát ezért nem tudunk sokat kezdeni az ilyen típusú adatokkal... (Akkor miért csináljuk ezt az adatgyűjtést mégis? Egyrészt, mert "tippadó"-nak, hogy mit lehet érdemes rendes módszerrel megvizsgálni, jó lehet, másrészt mert az oltásbiztonsági rendszereknek egyéb céljaik is vannak, és például a szennyezett, vagy rosszul tárolt sarzsok kiszűréséhez nagyon is fontos az ilyen típusú adatgyűjtés.)

De ismétlem, ezek a hiányosságok az oltások által okozott mellékhatásokról való tudásunkat lényegében nem befolyásolják, a legtökéletesebb oltást követő nemkívánatos esemény gyűjtés mellett sem tudnánk ezekről lényegesen többet, és a legrosszabb mellett sem tudnánk lényegesen kevesebbet, mert ez a tudásunk alapvetően nem ilyen adatforrásokon nyugszik. (És ennek megfelelően az egész blogomban, könyvemben, nem alapoztam egyetlen megállapítást sem, nem vontam le egyetlen oltásbiztonsági következtetést sem ilyen adatok alapján!)

Itt tartok fontosnak rögzíteni egy dolgot. Ha valaki oltást követő nemkívánatos eseményt szenved el, különösen, ha drámait, mondjuk cukorbetegséggel vagy autizmussal diagnosztizálják egy oltás után, az tragikus. Egyénileg, a családjára, és az egész társadalomra nézve is. Ebből fakadóan mélységesen együttérzek, mint ahogy nyilván minden egészséges ember együttérez egy frissen autizmussal vagy cukorbetegséggel diagnosztizált gyerekkel – bármi is volt a betegségének a kiváltó oka. Ezt az érzésemet természetesen semmilyen formában nem befolyásolja, hogy az oltásnak köze volt-e a betegségéhez. Azonban mindenki más, a többi gyermek, a jövendő nemzedékek szempontjából nagyon is fontos kideríteni, mégpedig legjobb tudásunk szerint a valóságnak megfelelően, hogy játszott-e szerepet az oltás. Ez a precizitás nem epidemiológusi rigolya vagy kötözködés, ha ebben nem precízen járunk el, ha nem szándékosan is, de blőd módszereket alkalmazunk, akkor helytelen következtetésekre juthatunk, az pedig ebben a műfajban azt jelenti, hogy gyerekeknek árthatunk, amivel végeredményben ráadásul épp az érintettek példáját fogjuk semmibe venni!

A másik kérdéskör, amit Kürti Katalin cikke alaposabban is tárgyal hazai vonatkozások címszó alatt, a kötelezőség ügye. Örülök Kürti doktornő felvetésének, mert ezt magam is fontos és érzékeny kérdésnek tartom. Fontos és érzékeny, mert mindkét oldalon méltányolható érdekek ütköznek, ráadásul én személy szerint az alapjogok korlátozásának problematikáját mélyen átérzem (márpedig ez az egyik legfontosabb érv a kötelezőséggel szemben).

Pontosan emiatt elsősorban nem is azt akarom megkritizálni, amit Kürti Katalin leírt... hanem azt akarom szóvá tenni, amit nem.

Összevetésként, itt elolvasható a saját írásom a témában. Ebből is látható, hogy mit értek az előbbi alatt, hogy ti. a mérleg mindkét serpenyőjét nézni kell(ene), nem lehet az egyik oldali érveket kiragadni.

Kürti doktornő cikkében szó sem esik ugyanis a kötelezőség melletti legfontosabb érvről, jelesül, hogy itt ragályos betegségekről beszélünk, ezért az a kijelentés, hogy ez nem (tisztán) egyéni döntés, nem politikai állásfoglalás, hanem biológiai kérdés... Idézem az írásomat: "Ha ugyanis az lenne a kérdés, hogy egy kartörést megelőző hatásos és biztonságos vakcinát kötelezővé tegyünk-e, akkor ennek kapcsán csak a nem beoltott kisgyermek jogainak csorbulásáról, ti. az esetleges kartörés révén a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának csorbulásáról kellene beszélnünk. Már ez is kérdés, de itt még összetettebb a helyzet, hiszen egy kartöréstől nem fogja a szomszéd kisgyerek is eltörni a karját... de a kanyarótól ő is kanyarós lesz! Itt tehát nem csak a beoltott személy jogainak csorbulásáról kell beszélni, hanem a velük érintkező többi emberéről is". Amint mondtam, személy szerint maximálisan megértem a liberalizáció melletti érveket, de tudtommal a legliberálisabb elv is azt mondja, hogy mindenki szabadsága ott ér véget, ahol a másiké kezdődik. Márpedig kanyarótól a szomszéd gyerek is kanyarós tud lenni.

A helyzet a valóságban ennél is élesebb. Nem csak a szomszéd gyerekről van ugyanis szó: ha az átoltottság egy kritikus mérték alá esik, akkor ki tudnak törni járványok, míg ha fölötte van, akkor nem (ez az ún. közösségi immunitás), ezért az oltatlanság nem csak a szomszéd gyereket befolyásolja, hanem általában mindenki mást is! Igen, a kötelezőség tényleg alapjogot korlátoz (önrendelkezési jog), azonban ha kötelezőség nélkül nem lehet elérni a kellő átoltottságot, az szintén alapjogot fog korlátozni (egészséghez való jog). Kürti Katalin beállításával szemben tehát nem arról van szó, hogy az alapjog-sérelem és az alapjogokat tiszteletben tartó idill között kell választani, hanem arról, hogy kétféle alapjog-sérelem közül kell választani, ami máris nem olyan egyértelmű, mint ahogy azt a cikke lefesti.

(Kürti doktornő az átoltottság előbb említett eléréséről mindössze annyit mond, hogy "Az átoltottság azonban ezekben az országokban is magas. Kényszer nélkül.", csakhogy ez meg nem stimmel. Azt, hogy a nem kötelező oltásrendszerű országokban sokszor tízszer, százszor vagy akár ezerszer több megbetegedés van lakosságarányosan az oltásokkal megelőzött fertőző betegségekből, a tényadatokból tudhatjuk, annak magyarázata, hogy ez miért van így az adott esetben tényleg nem rossz országos átoltottság mellett, nem túl bonyolult: a kutya ott van elásva, hogy bár országosan elég sokan vannak beoltva, de az oltatlanok nem egyenletesen vannak köztük elkeveredve, hanem térben – például bizonyos iskolákban – koncentrálódnak, így hiába is jó országosan számolva az átoltottság, a körükben vidáman el tud indulni egy járvány.)

Végezetül hadd térjek ki arra az aspektusára ennek a kérdésnek, amit néha szintén hallani, hogy ti. "az oltottak miért aggódnak, ők úgyis védettek szerintük", meg, hogy az oltásellenesek "csak annyit kérnek, hogy hagyják őket békén". Ez az érvelés teljesen fals. (Most azon túlmenően is, hogy e témában jellemzően az ember valójában nem magáról dönt, hanem a gyerekéről. Ez amúgy szintén nem elhanyagolható aspektus: a szülői autonómiát minden felvilágosult rendszer kell, hogy tisztelje, de a legfelvilágosultabban sem lehet abszolútum.) Ettől eltekintve is két probléma van a fenti okfejtéssel. Az egyik, hogy hogy az oltatlanok halmaza nem esik egybe a védőoltást megtagadók halmazával: van aki nem kaphat oltást, még ha akarna, akkor sem (kanyaró ellen rutinszerűen 15 hónaposan oltunk először, várandós nő élő ágenst tartalmazó oltást nem kaphat, bizonyos immunológiai megbetegedésekben szenvedőek vagy nem kaphatnak meghatározott oltásokat, vagy ha kaphatnak is, kevésbé lesz náluk hatásos stb.). Ők csak és kizárólag a többiekre támaszkodhatnak – azaz arra, hogy nem törnek ki járványok. A járvány kitörése automatikusan veszélyezteti az összes ilyen embert. (Vegyük azt is észre, hogy sok esetben épp a társadalom legelesettebb, legveszélyeztetettebb tagjairól beszélünk!) A másik tényező, hogy egyetlen oltás sem nyújt 100%-os és élethosszig tartó állandó védelmet. Az oltottakon belül is lesz mindig olyan ember, aki nem reagált az oltásra, idővel gyengült a védelme stb. Ők szintén nem érdemlik meg, hogy ki legyenek téve a járványoknak, hiszen ugyanúgy alávetették magukat, a társadalom érdekében is, az oltásnak, vállalták annak nagyon kicsi, de nem nulla kockázatát, és nem tehetnek arról, hogy cserében nem kaptak semmit, vagy csak kevesebbet kaptak.

Kürti doktornő röviden kitér a jogi szempontokra is, hivatkozva az Oviedói Egyezményt. Sajnos – kénytelen vagyok úgy fogalmazni: szokásosan – elhallgatva a felét: az Egyezmény egyik pontja kimondja, hogy "tilos ez meg ez", a másik pedig, hogy "kivéve ha"; ebből Kürti Katalin idézi az egyiket, majd itt pontot rak, mintha semmi más fontos tudnivaló nem lenne ennek kapcsán; úgyhogy elnézést, de erre tényleg nem tudok jobb szót, mint az elhallgatás.

Válaszom zárásaként félig-meddig a nyitószavaimat ismételném meg. Ahogy már idéztem, Kürti Katalin azt írja cikkének elején, hogy "tegyünk meg mindent gyermekeink egészségéért". Tökéletesen egyetértek vele. Tegyünk meg mindent! Ennek első lépése azonban, ha már egyszer oltáskritikáról beszélünk, hogy valóban kritikus szemmel tekintsük a gyermekeink egészségét érintő állításokat, bizonyítékokat, vizsgálatokat e téren is. Sem a vizsgálati eredmények kritikátlan elfogadása, sem a nekünk tetszők kimazsolázása nem felel meg ennek, és végeredményben ahhoz fog vezetni, hogy minimum nem teszünk meg mindent a gyermekeink egészségéért, rossz esetben pedig – ha szándéktalanul is – de kifejezetten ellene teszünk.